Tavaszi séta Berlin utcáin

<p>Ha lehetne, szinte minden gyerek megsimogatná a hátán fekvő, közben növényeket falatozó pandamacit, annyira szórakoztató látvány. Az egymással harcoló oroszlánok már félelmet keltenek, ahogy a farkasok üvöltése sem megnyugtató élmény. A világ egyik legnagyobb, és legtöbb állatot felvonultató állatkertjében vagyunk, Berlinben.<br />&nbsp;</p>

A tavaszi hétvégék egyikén remek program egy berlini városnézés – szép terek, érdekes építmények, óriási kontrasztok a város keleti és nyugati része között, és számos látnivaló várja a turistákat. S ha mindent bejártunk, amit egy turistának első körben látnia kell, akkor jöhet a hab a tortán: a berlini állatkert .

Berlin és egyben Európa egyik legszebb tere – legalábbis ezt állítják az útikönyvek Gendarmenmarkt teréről. A tér két oldalán a klasszicista stílusban épült német és a francia székesegyház szinte egymás tükörképe. Az épület környékén számos színvonalas, vagy legalábbis drága étterem várja a megéhezett turistákat.

Csak pár perc séta, és máris a berlini dómmal szemben találjuk magunkat. De még mielőtt bemennénk, elsétálunk a közelben található múzeumnegyedbe – itt ki-ki kiválaszthatja magának azt, amelyik a leginkább érdekli – a legtöbb turista a Pergamon Múzeum és a Bode Múzeum bejáratánál áll.

Már a berlini dóm kapujánál tudtuk, hogy lenyűgöző látvány lesz az építmény. A belső terek, majd a sírok megtekintése után a szűkülő lépcső- és folyosórendszeren lehet eljutni a kupola külső részére – innen nagyszerű a kilátás. Ezt a látványt már csak a közeli 368 méter magas tévétorony és az onnan nyíló panoráma tudja fokozni.

S ha már a tévétoronynál vagyunk, bebarangoljuk a mindig nyüzsgő Alexanderplatzot, a szürke, piszkos, mégis híres teret. A tér ideális kiindulópont akkor is, ha busszal vagy villamossal szeretnénk bejárni Berlint – a 100-as busz is innen indul, ez a legtöbb nevezetességet érinti.

Szinte piknikszerű a hangulat a német törvényhozás, a Reichstag előtt. Itt szórakoznak, söröznek, beszélgetnek a német fiatalok. Van olyan társaság, amely egy egész rekesz sörrel jött a német parlament előtti térre. Az épületbe is be lehet menni, sőt felmehetünk a kupolába is. Az épület megtekintése után a Branderburgi kapu felé vettük az irányt, amelynek közelében a Győzelmi oszlopot is megtekintjük. Innen csak pár perc séta, és máris a Potsdammer Platzon vagyunk, itt található a híres bevásárlóközpont, a Sony Center is, számos bolttal, étteremmel, kávézóval. Az egyik étterem igazi különlegességet is kínál, a grillezett csirkéből, sült krokodilhúsból és kengurusteakből álló menüt érdemes megkóstolni.

Berlinben kihagyhatatlan a volt keleti városrész. A Checkpoint Charlie-nál kezdjük, itt egy ellenőrző pont van a mai napig, amerikai zászlókkal. Természetesen ma már csak a turisták kedvéért. Az Ostbanhofhoz közel pedig a berlini fal maradványát és a falfirkákat is megtekinthetjük.

A berlini utazás utolsó programja a híres állatkert. Európa és talán a világ legrégebbi állatkertje az egyik legszebb, leggazdagabb gyűjtemény a maga nemében, így szinte alig van olyan állat, amely itt ne lenne fellelhető. A sok-sok különlegesség közül kettőt emelnék ki: az egyik az éjszakai állatok tárháza, itt gyakorlatilag koromsötétben van a látogató, az üvegfalak mögött pedig olyan különleges állatok, mint az sivatagi róka, denevér, patkányfajták, sivatagi élőlények. Egy biztos: egyikkel sem lenne jó találkozni. A fókák pedig hullámfürdőben várják a német fővárosba látogatókat.

Indulás előtt még egy kis piacozás (Berlinben hétvégén nagyon sok helyen van piac), gyönyörködünk a szebbnél szebb gyümölcsökben, zöldségekben, megkóstolunk egy-két házilag készített sajtot, még egy nutellás óriáspalacsinta is lecsúszik, és irány a Schönefeld repülőtér, mely az információk szerint már a végnapjait éli, hamarosan ugyanis megnyílik Berlin legújabb és legnagyobb repülőtere, és itt bonyolítják leg az összes most még üzemelő berlini légikikötő forgalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?