Vita az Európai Unió határvédelméről

Orbán Viktor
Salzburg |

Alapvetően egyetértés van az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről a tagállamok között, noha az erre vonatkozó javaslat egyes elemeit illetően vannak nézetkülönbségek – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az informális salzburgi EU-csúcs után.

 

Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint mivel a válság megoldásának megközelítése ez idáig is különböző volt a tagállamok között, várhatóan az is marad. A migráció kérdése ezért egyelőre az uniós kormányfők tárgyalásainak napirendjén marad – fűzte hozzá. A kancellár előremutatónak nevezte, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött. Hozzátette, ehhez mélyreható tárgyalásokat kell folytatni Egyiptommal és más észak-afrikai országokkal is, különös tekintettel az illegális migráció megállítására és a kivándorlók visszafogadására. Kurz elmondta, a tagállami vezetők Giuseppe Conte olasz miniszterelnök felvetése alapján arról is tárgyalnak, hogy azoknak az uniós országoknak, amelyek nem kívánnak továbbra sem bevándorlókat átvenni más tagállamoktól, pénzügyi hozzájárulást kellene fizetniük.

Orbán: nem kell Frontex

A kancellár szerint még az év végéig tartó osztrák uniós elnökség idején tető alá kell hozni az Európai Unió külső határainak védelméről szóló megállapodást. Egyben teljes támogatásáról biztosította Jean-Claude Juncker bizottsági elnök arra vonatkozó javaslatát, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségben szolgálatot teljesítők számát 2020-ig 10 ezer főre növeljék, és bővítsék ki a Frontex mandátumát. Az osztrák kancellár emlékeztetett arra, hogy a tagállamok évek óta harcban állnak egymással a menekültek elosztásával kapcsolatban. Az elosztás azonban nem oldja meg az illegális migráció problémáját – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a megoldás kulcsa a külső határok védelme. Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy várakozásai szerint szóba kerül-e a Sargentini-jelentés az ülésen, azt mondta: „azon mindenki csak nevet”.

Szerbia határvédelme

A jövőben az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex is segíti a szerb határvédelmet. Az Európai Bizottsággal Belgrádban tegnap aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy a Frontex a szerb rendőrséggel és határőrséggel közösen vizsgálja át a határon a migránsokat, és ezzel biztonságosabbá válik az EU külső határa. Szerbia 4 uniós országgal, Magyarországgal, Horvátországgal, Romániával és Bulgáriával határos. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök szerint a jelenleg Európába érkezők száma alacsonyabb a 2007-es adatoknál. „Politikai krízis van, nem migrációs válság” – hangoztatta Bettel, aki szerint különbséget kell tenni az erőszak és kínzás elől menekülő, illetve a jobb életre vágyó bevándorlók között.

Kapcsolódó cikkünk

May új javaslatai

További javaslatokat jelentett be Theresa May brit miniszterelnök az ír–északír határkérdés rendezésére vonatkozóan az európai uniós vezetők csúcstalálkozóján. A brexitről szóló tárgyalások egyik legfőbb vitás kérdése a határ Észak-Írország és Írország között. Brüsszel és London is szeretné elkerülni a határellenőrzés visszaállítását, mert az veszélybe sodorná az észak-írországi alkotmányos rend alapját jelentő 1998-as nagypénteki egyezményt. Egyelőre nem született áttörés az ügyben. May felvetette, a Nagy-Britannia és az EU jövőbeli kapcsolatában elválasztanák egymástól az áruk és szolgáltatások szabad áramlását a személyekétől. Mint mondta, London már így is sok engedményt tett az EU-nak, s most Brüsszelen a sor, hogy rugalmasságot mutasson. Az EU nem köt kompromisszumot az egységes piac szabályainak kérdésében – közölte Angela Merkel német kancellár.

May újfent hangsúlyozta: nem lesz újabb referendum az uniós tagságról Nagy-Britanniában. A brit kormányfő viszont hozzájárult az esetleges rendkívüli EU-csúcs megtartásához, amely szintén a brexittárgyalásokra összpontosítana.

Skócia: kell a referendum

A skót miniszterelnök szerint el kell halasztani Nagy-Britannia jövő márciusban esedékes kilépését az unióból, ha addig nem születik átfogó megállapodás a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről. Nicola Sturgeon tegnap kijelentette azt is: pártja, a Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) nem állna útjába egy újabb népszavazásnak a brit EU-tagságról. Sturgeon szerint egyre valószínűbb-nek tűnik, hogy a kilépés időpontjáig már csak egy „gyenge, érdemi részéletekben szegény” megállapodásra lesz idő a jövőbeni kapcsolatokról, az összes nehéz kérdésre halogatják a megoldást. A skót kormányfő szerint ha Nagy-Britannia így lép ki az EU-ból, az olyan lenne, mintha „valaki bekötött szemmel leugrana egy szikláról, anélkül, hogy tudná, hova esik”.

Üdvözlendő lenne egy második népszavazás az Egyesült Királyság uniós tagságáról – hangoztatta Andrej Babiš cseh és Joseph Muscat máltai kormányfő. Muscat szerint „csaknem egyhangú” támogatása lenne annak a bennmaradó tagállamok körében, hogy kiírjanak egy második referendumot a szigetországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?