Definiálná az antiszemitizmust Danko

*
Pozsony |

Kidolgozta az antiszemitizmus és a holokauszt pontos definícióját a nemzetiek vezére. A határozatjavaslattal a hatóságok munkáját akarja egyszerűbbé tenni.

Beterjesztette a plénumba az antiszemitizmus definíciójáról szóló határozatot Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke. A képviselők minden bizonnyal az októberi ülésszakon tárgyalnak a javaslatról. A parlament sajtóosztályának tájékoztatása alapján az antiszemitizmus és a holokauszt kifejezések pontos meghatározása eddig hiányoznak a jogrendből, ez pedig már többször gondot okozott az ügyészségnek és a bűnüldöző szerveknek a súlyos bűnügyek megoldása során. „Olyan nehéz korban élünk, amikor tagadják az alapvető emberi jogokat. A politikában is vannak olyanok, akik tagadják a holokausztot” – hangsúlyozta Danko, aki szerint a képviselők kötelessége megoldást találni a holokauszt és az antiszemitizmus meghatározásának problémájára. „Ez az én személyes vállalásom is, melyre ígéretet tettem a kollégámnak és barátomnak, J. J. Edelsteinnek, az izraeli Kneszet elnökének” – tette hozzá Danko, aki abban bízik, hogy a javaslata széles támogatást nyer, és nem csak a koalíciós képviselők részéről. „Szlovákiának történelmi adóssága van Izraellel szemben. Szlovákiának példát kell mutatnia a jogalkotási eljárásában a szóban forgó határozat elfogadásával” – fogalmazott a házelnök.

Az viszont már most borítékolható, hogy a fasiszta Marian Kotleba és pártjának, az ĽSNS-nek 15 parlamenti képviselője nem fogja támogatni a határozatot. Hiszen több képviselőjét is megbüntette már a parlament emberjogi bizottsága a holokauszt tagadása miatt. A határozat elfogadásához azonban egyszerű többség is elegendő. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?