Újraaszfaltozták a ligetfalui töltést

ligetfalui töltés
Pozsony |

Múlt héttől újra járható a Ligetfalu és Dunacsún közötti töltés. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat augusztusban újraaszfaltoztatta az árvízvédelmi gát tetejét.

 

A kormány tavaly decemberben elfogadott határozata értelmében újították fel a Ligetfalu és a dunacsúni víztisztító állomás közötti közel 1,5 kilométer hosszú szakaszt. Sólymos László környezetvédelmi miniszter rámutatott, hogy az árvízvédelem mellett az aktív pihenést is szolgálja a gát, amely kedvelt a kerékpárosok, a futók és a korcsolyázók körében. „Most még szebb és kényelmesebb környezetet nyújt a gát a sportolóknak” – tette hozzá a miniszter. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat mintegy 140 ezer eurót költött az új aszfaltburkolatra. Dúcz József, a vállalat pozsonyi részlegének igazgatója elmondta, a jó időjárásnak is köszönhető, hogy a tervezettnél hamarabb, már augusztus végén befejezhették a munkát. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere üdvözölte, hogy korszerűbb és biztonságosabb lett a töltésen haladó kerékpárút.

 

Sólymos szerint érdemes lenne folytatni a megkezdett projektet; megbízta a vízgazdálkodókat, hogy keressenek további lehetséges helyeket, ahol rendezettek a telekviszonyok, és kerékpárutakat alakíthatnának ki az árvízvédelmi gátakon. A bősi vízerőmű építésekor, 1992-ben lefektetett aszfaltszőnyegek már megértek a cserére, ezért folyamatosan újraburkolják a töltés koronáját. „Készül a javítási terv, biztosan foglalkozunk a Duna jobb és bal partján levő kritikus helyekkel, hogy a sportolók kedvében járjunk” – tette hozzá Dúcz József. (TASR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?