Akciók és kedvezmények az Európai Mobilitási Hét alkalmából

Európai Mobilitási Hét
Párkány |

Európa-szerte egyre több ország csatlakozik az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap kampányához. Tavaly mintegy 2500 önkormányzat vett részt az akcióban. Ezen települések egyike Párkány volt.

 

A városban idén negyedik alkalommal rendezik meg az akciót, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányának idei mottója: „Mix and move!” (Variálj és haladj!). Témája a közlekedési mulitmodalitás. Szeptember 16. és 22. között mozgást és sportolást népszerűsítő akciókon és nyereményjátékokon vehetnek részt az érdeklődők.

Párkányban tegnap, a mobilitási hét első napján kerékpáros felvonulás volt. Szeptember 18-án kezdődik az Autómentes parkoló nevű kampány. „14.30-kor lezárjuk a Duna parti parkolót, ahol 15 órától aerobic órát tartunk. Szeptember 19-én ugyanitt 16 órakor zumba óra kezdődik. Szeptember 20-án ugyancsak a parkolóban a Baba–Mama Klub tart foglalkozást” – nyilatkozta Dudás Ágnes, a városi hivatal sajtóreferense. Szeptember 21-én 10 és 14 óra között ugrálóbusszal, közlekedési játszótérrel, elsősegélynyújtó foglalkozásokkal várják a Sétálóutcára az óvodásokat és az iskolásokat. Szeptember 22-én a 4. Városi Sportnap alkalmával gyalogos- és kerékpártúra is lesz a Burdába és a Garam-torkolathoz.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az Európai Mobilitási Hét egyik legvonzóbb lehetősége a kedvezményes buszozás. Nyitra megyében a helyközi járatokon szeptember 22-ig az utasok a tejes értékű menetjegy árából 40 százalékos kedvezményt kapnak, vagyis egy héten keresztül a teljes árú menetjegyért is a diákjegyek árával megegyező összeget kell fizetni. A helyi járatokra nem vonatkozik a kedvezmény. Viszont azok, akik ezen a héten városi busszal utaznak és névvel, illetve elérhetőséggel megjelölt jegyeiket bedobják a városi buszokon található gyűjtőurnákba, sorsoláson vesznek részt. A sorsolás szeptember 22-én lesz. Fődíja éves bérlet a városi buszokra. A sorsolás napján – az Autómentes Nap alkalmából – a helyi járatokon ingyenesen lehet utazni. Az Arriva autóbusz-közlekedési vállalat ebből az alkalomból országos rajzpályázatot is hirdetett, amelynek fődíja egy kirándulás. Emellett azok, akik a következő napokban az Arrivás csipkártyájukat legalább 10 eurós összeggel töltik fel, automatikusan értékes nyereményekért zajló sorsoláson vesznek részt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?