Kiska: A gyilkosság óta alig változott valami

Andrej Kiska
Pozsony |

Ismét Szlovákiába látogatott az Európai Parlament (EP) tényfeltáró bizottsága, amely azt próbálja felmérni, milyen állapotban van a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása kapcsán indított vizsgálat, milyen intézkedéseket foganatosítottak az illetékesek az újságírók védelméért, javult-e az oknyomozó újságírók helyzete az országban, illetve a korrupcióellenes harc.

 

Az EP bizottsága úgy, mint az első, júliusi látogatásakor most is találkozott a civil szervezetek, újságírók képviselőivel, de fogadta őket Andrej Kiska államfő is. Ma a főügyésszel, a belügyminiszterrel, az országos rendőrfőkapitánnyal tárgyalnak.

Az államfő optimista

Kiska tegnap díjazta, hogy a delegáció ismét Szlovákiába látogatott, s hogy az Európai Parlament érdeklődik az itteni események iránt. „Kaptam egy kérdést, mennyire bízom a kettős gyilkosság ügyében indított vizsgálatban. Azt válaszoltam, meggyőződésem, hogy a rendőrség legjobb emberei dolgoznak ezen az ügyön, s hiszem, hogy ezt a gyilkosságot sikerül felderíteni – mondta a bizottság tagjaival való tárgyalás után Kiska. – Azt is kérdezték, milyen lépéseket foganatosítottunk annak érdekében, hogy visszanyerjük az állampolgárok állam iránti bizalmát. Azt kellett mondanom, hogy nem sok minden változott. Nem látunk működőképes rendőrséget, független rendőri felügyeletet.”

Az újságírókkal való találkozó során elhangzott, hogy bár a szlovák kormányt hozott bizonyos változásokat, lecserélte a kormányfőt, a belügyminisztert és a rendőrfőkapitányt, csak kevesen bíznak benne, hogy a gyilkosságot sikerül felderíteni.

Többen emlékeztették a küldöttség képviselőit, hogy Kuciak meggyilkolása után sem állt le az újságírók megfélemlítése. Példaként említették Marian Kočner vállalkozót, aki letartóztatása előtt nemegy újságírót megfenyegetett, megpróbált lejáratni – emiatt a Sme napilap riportere bűnvádi feljelentést is tett ellene –, ám a rendőrség ez ellen egyszer sem lépett fel határozottan.

 

Kapcsolódó cikkünk

Új jelentést készítenek

A bizottság tagja, a holland Sophia in't Veld, az EP liberálisok és demokraták szövetségéből (ALDE) lapunknak elmondta: a látogatásról újabb jelentést fognak kidolgozni, amely vélhetőleg ugyanolyan kritikus lesz, mint az előző. „Az utóbbi időszakban megtapasztaltuk, hogy egy igazságnak nagyon sokféle magyarázata lehet, attól függően, kinél próbálunk rákérdezni bizonyos dolgokra. Ezért is döntöttünk úgy, hogy visszatérünk Szlovákiába, és megpróbálunk személyesen utánajárni annak, mennyire változott meg a helyzet a legutóbbi látogatásunk óta” – mondta Veld, aki – saját bevallása szerint – nem túl optimista azután, hogy hallotta, a közszolgálati RTVS-ből a vezetés miatt több újságíró távozott, s hogy újabb és újabb botrányok kerültek napvilágra, melyekkel kapcsolatban mindig a volt belügyminiszter, Robert Kaliňák neve merül fel. „A látogatásunkról, észrevételeinkről ismét készítünk egy átfogó jelentést, amelyről vélhetőleg még idén tárgyalni fog az Európai Parlament” – fűzte hozzá a holland EP-képviselő. A bizottság egyébként Szlovákiából Máltára utazik, ahol Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása kapcsán indított vizsgálat iránt fognak érdeklődni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?