Brexit - IMF: a brit gazdaság komoly árat fizetne a megállapodás nélküli kilépésért

London |

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint komoly többletköltségekkel és növekedési áldozattal terhelné a brit gazdaságot, ha Nagy-Britanniának nem sikerülne megállapodásra jutnia az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről.

 

A friss IMF-jelentés, amelyet Christine Lagarde, a pénzügyi szervezet vezérigazgatója mutatott be hétfőn a londoni pénzügyminisztériumban, kiemeli, hogy az EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás óta a brit hazai össztermék (GDP) átlagos éves növekedési üteme máris hozzávetőleg 1,75 százalékra lassult, és ezzel Nagy-Britannia a hét vezető ipari gazdaság (G7) növekedési ranglistájának aljára került a korábban elfoglalt első helyéről.

Mindemellett a brit üzleti szektor beruházási aktivitása sem éri el azt a szintet, amelyet a robusztus világgazdasági növekedés és a jó finanszírozási kondíciók környezetében várni lehetne.

Erre már a Bank of England - a brit jegybank - kormányzója is felhívta a figyelmet. Mark Carney nemrégiben, egy üzleti rendezvényen azt mondta: a beruházási érték százalékos növekedési üteme a többi fejlett ipari gazdaságban kétszámjegyű, a brit gazdaságban ugyanakkor "az egyszámjegyű tartomány alsó széle felé jár".

Az IMF hétfői előrejelzése szerint a brit gazdaság növekedési üteme az idén és jövőre is várhatóan mérsékelt marad. A valutaalap erre a két évre éves átlagban 1,5 százalék körüli GDP-növekedési átlagot valószínűsít, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ha a Brexit szabályozatlan körülmények között zajlik le és ez gazdasági felfordulást okoz - különösen abban az esetben, ha végül a kilépés után tervezett átmeneti időszakról sem sikerül megállapodni -, akkor ennél sokkal rosszabb teljesítmény lenne várható.

Az IMF szerint minden lehetséges Brexit-megállapodási változat többletköltségekkel fogja terhelni a brit gazdaságot, egyszerűen azáltal, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unió teljesen súrlódásmentes kereskedelmet biztosító egységes belső piacáról, bár a növekedés és a jövedelmek szempontjából a legjobb megoldás egy olyan megállapodás lenne, amely minimalizálja a vámjellegű és egyéb akadályok hatását.

 

A brit kormány idővel új kereskedelmi megállapodásokat is köthet az EU-n kívüli országokkal, és ezek az egyezmények pótolhatnak valamennyit a brit gazdaság veszteségeiből, de az valószínűtlen, hogy teljesen ellentételezhetik az EU-tagság megszűnéséből eredő gazdasági költségterheket - áll az IMF hétfői tanulmányában.

Christine Lagarde a jelentést bemutató hétfői londoni sajtótájékoztatón is kiemelte az IMF e következtetését. A valutaalap vezérigazgatója szerint bármilyen megállapodást köt Nagy-Britannia és az EU, az nem lehet annyira jó, mint az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke jelenlegi zökkenőmentes, akadálytalan áramlása a brit gazdaság és az unió között.

Christine Lagarde nem adott egyértelmű választ arra az újságírói kérdésre, hogy az IMF recessziót is el tud-e képzelni a brit gazdaságban, nagy londoni elemzőházak ugyanakkor nem zárták ki ennek lehetőségét legutóbbi előrejelzéseikben.

A The UK in a Changing Europe (Az Egyesült Királyság a változó Európában) nevű, elsősorban az Európai Unió és Nagy-Britannia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatrendszerének kutatására szakosodott londoni elemzőműhely új tanulmánya szerint a 2007-2008-as pénzügyi válság idején a brit pénzügyi rendszer kis híján összeomlott, és csak a Bank of England által a bankrendszerbe juttatott likviditásinjekció akadályozta meg a teljes szektorszintű csődöt.

A ház szerint azonban most nincs olyan intézmény, amely ugyanígy készen állna a kereskedelmi rendszer megvédésére megállapodás nélküli Brexit esetén, és ebben a helyzetben egyértelműen lehetséges - bár nem elkerülhetetlen - súlyos recesszió kialakulása a brit gazdaságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?