A három fiú nagyokat álmodik

Végignéztük az edzést, megvártuk a végét. A fiúk homloka csillogott a verejtéktől, egész testükön nagy cseppekben gyöngyözött végig az izzadság. Mesterük nem kímélte őket. S ők meg beleadtak apait-anyait. Mert tudják, hová szeretnének eljutni, s azt is, hogy azért keményen meg kell dolgozni, elviselni a terheket, még ha földön csúszva is. Ők hárman már nemzetközi szinten, Európa- és világbajnokságon is megízlelték a sikert – így bekerültek a Nemzeti Sportközpont kötelékébe –, s nem szeretnének megtorpanni. Ezért amit Tomi mond, az mindhármunknak szent. Ők hárman vannak a legrégebben a klubban, legtöbb a tapasztalatuk. Kitűnő edzőpartnerei egymásnak. Elnézem őket: jó nagyokat ütnek, nem kímélik egymást. Nekem fáj, amikor elcsattan az ütés, de mindhárman egyszerre próbálnak meggyőzni arról, hogy ilyenkor nem érzik a fájdalmat. „Vannak olyanok, akik csak verekszenek” – mondja Bandi, majd Fülőp egészíti ki, hogy „mi technikásak vagyunk”. – Vili sem marad ki, tőle tudom meg, hogy „mi kontrabokszolók vagyunk, elhajlunk az ütés elől, de persze, mindig bejön valami; voltunk padlón is, de hál’istennek mindig felálltunk”.

Tankó Vilmos: a viskók bajnoka

A 175 cm magas, tallósi származású 23 éves fiú tizenöt esztendeje, nyolcéves kora óta bokszol. „Egy volt válogatott csehszlovák ökölvívó, Karácsony Laci bácsi nyitott klubot, s nála kezdtünk edzeni az iskola tornatermében. A családban is akadtak bokszolók, de ezt csak később tudtam meg. Tomihoz 2011-ben kerültem, az első Európa-bajnokságomra együtt utaztunk Keszthelyre, két hónapra rá pedig Asztanába, vb-re. Utána jöttem ide – most már a kisöcsém is itt van –, s aztán fokozatosan jöttek az eredmények. Egy csapattársammal léptünk át együtt, 15 évesen eljöttünk a családtól, itt laktunk Galántán, szállóban. Mindjárt belecsöppentünk a vb- és Eb-felkészülésbe. Nagyon nehéz volt, mert az előző helyen más boksziskola volt, a betanult technikán nehezebb változtatni, sokat kellett rajta dolgozni. Ráadásul ott hetente kétszer edzettem, itt meg naponta kétszer, hetente tízszer – ez nagy különbség!”

Viliék Tallóson családi házban laktak, de apja alkoholizmusa miatt a szülei elváltak. Az apának még előtte sikerült eladnia a család feje fölül a házat, s meglépett Angliába. „A polgármester segített, hogy legyen tető a fejünk felett, de a ház a szemétdomb mellett volt, nem volt se víz, az elején villany se. Másfél évet éltünk ott, nagy szegénységben.”

Vili az ökölvívást úgy veszi, hogy az megváltás számára. Nagy esély, hogy biztosítsa nemcsak a saját, hanem a családja jövőjét is. Hogy amit egyszer elveszítettek, azt vissza tudja szerezni nekik. Erős motiváció ez számára, de nem őrizte meg attól, hogy néha kicsit dacoskodjon. Annak ellenére, hogy ha róla kérdez valakit az ember, mindenktitől azt hallja, hogy „a Vili nagyon szorgalmas fiú”. Bandi is tanúskodik, hogy így ismeri őt, de Vili neki is ellentmond, merthogy neki is vannak időszakai, amikor fáradtnak érzi magát. Viszont „az, amit Tomi mond, az mindhármunknak szent. Tudjuk, miért vagyunk itt, miért dolgozunk. Ezt az eredmények is igazolják.”

Vili az 56 kg-os súlycsoportban versenyez. Kilencévesen vívta első csatáját a ringben: „A bokszkesztyű a könyököm fölé ért, 22 kilós voltam, s nem találtak nekem ellenfelet, mert nem volt olyan kicsi senki. Így aztán összetettek egy ötvenkilós, idősebb bokszolóval, de ő annyira sportszerű volt, hogy a második menetben levette a kesztyűt, hogy én győzzek.”

Mészáros Fülöp: az első edzésen táncolt

Kicsi kora óta tetszett neki az ökölvívás, sokszor nézte Mike Tyson és Vlagyimir Klicsko mérkőzéseinek videofelvételeit. Volt azonban egy probléma: a lassan 20 éves, apró termetű (165 cm) jókai fiúnak, aki az 56 kilogrammos súlycsoportban versenyez, a szülei eleinte nem akarták, hogy ezt a sportot űzze, féltették. Birkózni járt, mielőtt tizenkét évesen végre elkezdhette. Mindjárt Tomi Kidnél. „Amikor eljöttem az első edzésre, rögtön megleptek az ajtóban, hogy mint új taggal videoklipet fognak felvenni a Let’s Dance táncversenybe. Bokszedzésre jöttem, és az egész tréning alatt táncoltunk.”

Ez volt a kezdet. Utána azonban keményebb dolgok vártak rá, de tudta, mit akar. „Olyan bajnok akartam lenni, mint Tomi, olyan sikereket elérni, mint ő, aki világ- és Európa-bajnok a profi szorítóban.” Persze, Fülöpöt sem kerülték el a hullámok, kétszer megesett vele, hogy úgy gondolta, abbahagyja. Egyik alkalommal az anyagi dolgok játszottak közre, nem volt elég pénze, s dolgozni járt, hogy előteremtse a megélhetésrevalót, nem akarta a szüleit terhelni.

Fülöp társaihoz hasonlóan pontosan fel tudja eleveníteni az első mérkőzését. „Vágújhelyben volt, mindjárt a cseh bajnokot fogtam ki első ellenfélként, s jól elpáholt.” Ma már jót nevet az élményen, amely szerencsére nem szegte kedvét.

Csemez András: majdnem szögre került a kesztyű

A 186 cm magas, 75 kg-os súlycsoportban versenyző, 20 éves alsószeli fiú előbb focizott és dzsúdózott, majd amikor Felsőszeliben nyílt egy klub, oda jelentkezett. „Kisgyerekek voltunk, meg akartuk mutatni, milyen erősek vagyunk, s jól megvertek bennünket. Akkor megtetszett a boksz, nem azért, mert elvertek, hanem mint sport.” A fiú szorgalmasan edzett, s egyre jobb lett. Előbb egy másik galántai klubba került, majd Tomi Kidhez. „Az előző helyen nem voltak olyan erősek az edzések, az egész felkészülés. Amikor idejöttem, az első tréningek nagyon nehezek voltak, sőt az első két év is. Azt mondták rám, hogy elhanyagolom az edzést, meg rosszul végzem, de mikor láttam, hogy a többiek, Fülöp és Vili hogyan dolgoznak, ugyanolyan jól akartam csinálni, mint ők.” Bandi jó alkatú srác, nyugodtan lehetne atléta, de más sportágban is szívesen látnák. Ő az ökölvívást választotta, bár a mestere elbeszélése szerint tavaly hajszálon múlt, hogy nem tört ketté a pályafutása. Október 28-án súlyos autóbalesetet szenvedett. „A kanyarban kiugrott elém egy nyúl, elrántottam a kormányt, s belehajtottam az árokba. Két csigolyám eltört, az orvosok azt mondták, hogy búcsút mondhatok a boksznak, de hál’ istennek hét hónapos kihagyás után vissza tudtam térni. – Amikor erről beszél, az arca meg-megrándul, mintha újra átélné a szörnyűséget. – A visszatérés nagyon nehéz volt, akadtak dacos időszakok, amikor nehezen lendültem bele. A hét hónap alatt elszoktam a kemény edzésektől. Az első két hónapban feküdnöm kellett, nem is járhattam, korzettet kaptam, a következő öt hónap rehabilitációval telt. Jártam Pozsonyba; ezt Tomi intézte.”

Bandi így emlékszik az első meccsére: „Dubnicán volt, 13 éves voltam, 46 kilós. KO-val győztem a második körben. Mindenki mondta, milyen jó ez a gyerek, én meg szépen elszálltam, s akkor jött egy olyan időszak, hogy nem jól edzettem, de ezt nem fogtam fel.”

Hát igen, ez az, amiről sokat hallunk: amikor egy tehetség az első sikerek után elszáll. Ebben a korban veszélyes a dolog; szerencsére volt, aki jó útra térítse.

Irány Tokió!

Mit kaptak a mestertől? „Mennyi időnk van?” – kérdeznek vissza a fiúk, amikor felteszem ezt a kérdést. „Szigorú szabályok vannak” – kezdi Bandi, majd Vili folytatja: „de mi már ezzel élünk. Tudjuk, mikor mire készülünk, minden mérkőzés előtt odafigyelünk, de ha nincs komoly meccs, akkor kevésbé nagy a szigor, inkább fegyelemnek mondanám. Kiengedünk egy kicsit.”

A sportban talán könnyebb szabályokat megállapítani, mint az életben. Főleg, ha tinédzserkorú fiúkról van szó. A mesterüknek arra is ügyelnie kell, hogy rendesen járjanak iskolába, tanuljanak, jól viselkedjenek, megalapozzák a jövőjüket. S talán ez a nehezebb. Tominak sokszor védencei fejével kell gondolkodnia s mindent megbeszélnie velük. A fiúknak egyéni tantervük volt, és a viselkedésükkel szerencsére nem volt baj. „Nekem hamarabb kellett felnőnöm, mint a kortársaimnak – szólal meg Vili –, de soha nem voltam problémás gyerek. Sőt mi, bokszolók még nyugodtabbak vagyunk, mint akárki más.”

Vili és Bandi is leérettségizett, Fülöp szakmát szerzett, egyiküknek sem idegen a munka. Vili tavaly egyetemre készült, jogász szeretne lenni, de a 2020-as tokiói olimpia miatt elhalasztotta tanulmányait. A sport mellett ebben látja a jövőjét. Bandi és Fülöp alkalmi munkát vállal a boksz mellett, Fülöp reggel nyolckor edz, utána kettőig dolgozik, és este megint indul a tornaterembe.

Mindhárom válogatott ökölvívó számára a tokiói olimpia a nagy cél. Bandi szerint mindegyiküknek van esélye.

Két év hosszú idő. Vili is ezt feszegeti: „Ha úgy vesszük, addig még sokat tanulhatunk, és sok mindent elérhetünk; de azért két év hamar elrepül!”