„Most is minden a tészta körül forog”

Hogyan kell ezeket a sütött objektíveket elképzelni?

Bármivel lehet fényképezni, nem csak drága gépekkel. Itt az a lényeg, hogy te készíted a gépedet, és a tésztán keresztül készül a kép. Képzelj el egy fadobozt, mondjuk, cipősdoboz méretben, csak jóval laposabbat, az elején kivágok például egy 20 x 30-as téglalapot, és annak helyébe teszem a perforált sült tésztalapot. Mögötte pedig a dobozban ott a fekete-fehér fényképpapír. Az egész el van elölről takarva, hogy ne érje fény. Fényképezéskor kitakarom, ezáltal fény szűrődik a doboz belsejébe, és egy adott idő alatt fényérzékeny anyagra kirajzolja a téma fordított állású képét, ebben az esetben multiplikálódott képet kapunk. Majd laborálni kell hagyományos módon a sötétkamrában. Most harminckét darab lapot sütök, ezekből fog összeállni egy nagyobb kép.

És aztán megeszed az objektívet?

Azt tervezem, hogy a kiállításon ezek külön objektumként szerepelnek majd, mert ahogy száradnak, torzulnak, változnak ezek is. De persze elfogyaszthatóak is lesznek.

Tudsz olyan művészekről, akik hasonlókkal dolgoznak?

Ismerek egy művésznőt, aki szintén multilyukkamerával fotóz, de ő például főleg saját magát örökíti meg, és ezekből a képekből rakott össze egy kompozíciót, ami tájképet adott ki. Különben lyukkamerával sok művész alkot, ez a legegyszerűbb fotófelvételi eljárás, és tényleg egyedi képeket lehet vele készíteni.

Már gyerekként elkezdtél alkotni?

Édesapám szobafestő volt, de tájképeket is festegetett olajfestékkel, és én ezt néha végignéztem. Azt kívántam, bárcsak én is úgy tudnék festeni. Majd elvettem a festékeiből, és én is festegetni kezdtem, képeslapokról például. A Hét című újság elején meg a hátulján voltak színes képek, édesapám ezeket is gyűjtötte: naplementéket meg ilyen giccses valamiket.

Azokat másoltad?

Igen. Meg popsztárok portréit a nyolcvanas évekből. C. C. Catch, Sandra…

Michael Jackson?

Persze! Bon Jovi! Meg a Modern Talking. Odavoltunk értük nagyon.

Mikor kapott tudatosabb indíttatást az alkotás? Iskolaválasztáskor terelt valaki ilyen irányba?

Nem. Alapiskolában sem volt olyan tanár, aki felfedezett volna ilyesmit bennem. Később a gimit választottam, és ott folyamatosan úgy éreztem, hogy a rajz és a festészet érdekel. Jelentkeztem a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemre, rajztanári és képzőművészeti szakra. Talán harmadszorra sikerült bejutnom. Akkor is csak úgy, hogy előtte rájöttem, szakemberhez kell fordulnom, hogy megtanuljam az alapokat a rajzban és a festészetben. Jana Farmanová nyitrai származású festőnőhöz jártam.

Az egyetemen milyen hatások értek?

Jó tanáraim voltak, Karol Baron szürrealista festő például. Kinyitották előttem az álmok és a fantázia világát. Megnyitottak bennem egy kaput. Én pedig az otthonból kezdtem táplálkozni, abból, ami körülvesz, a család, az emlékek. Imádtam a nagymamámat fotózni, a nagymamám ráncos bőrét, ami számomra fantasztikus, gyönyörű ornamentumok összessége.

Máig központi téma nálad a múlt, a család múltja, az ősök. Mit keresel ebben? Ad valamilyen válaszokat?

Nem is tudom, belső nyugalmat érzek, ha ezzel foglalkozhatok. Imádok kutatni, felfedezni új szálakat és mindig más kontextusba helyezni őket. Amikor a Massza című sorozatot készítettem, ott mindhárman szerepelünk a fotókon: nagymamám, anyukám és én. A változást, a test ernyedését próbáltam megmutatni a kovász által. A nagymamám ölébe tettem a kovászt, ami kontrasztban van a meztelen mellével, ami lóg, a kovász pedig közben folyik ki a tálból.

Honnan jött a kovász ötlete?

Nagymamám szokott beszélni a nagyapáról, aki Bergen-Belsenben volt hadifogolyként munkás a koncentrációs táborban, és pékként dolgoztatták. Állítólag a nagyapámnak ismeretlen anyagot parancsoltak belekeverni a tésztába, amiről csak később derült ki, hogy arzén volt, és azt a célt szolgálta, hogy kiirtsák az ott fogva tartott embereket, zsidókat. Nekem ez elég megrázó hír volt, mit is gondoljak erről, hogy a nagyapám is hozzájárult a bűnös tetthez, de hisz neki is az életéről volt szó. Szóval ezt próbáltam valahogy feldolgozni. Onnantól kezdve nekem a kenyér és a kovász valahogy állandó téma. Különböző szimbólumokkal ruházom fel, a test állandó és természetes változásai, a kelés, a feltámadás, újraélesztés. Élő emlékek című munkámban fadobozok elején ismeretlen emberek portréi vannak. Gyűjtök ugyanis régi képeket meg negatívokat. Semleges arckifejezésű emberek szerepelnek rajtuk, nem tudni, hogy vidámak vagy szomorúak. A portrén szereplő személyek szeme sarkaiba lyukat fúrtam, a dobozt pedig megtelítettem kovásszal, és ahogy az kelt, a kis lyukon átfolyva elkezdtek kovászt könnyezni az emberek. Itt az emlékek újraélesztésére fektettem a hangsúlyt. Brutális látvány volt néha, mintha a beleik folytak volna. A képeket nézve pedig nem tudni, hogy a könnyező személyek feltörő emlékei pozitívak vagy negatívak-e, hisz örömből is tudsz sírni, meg szomorúságból is.

Jelenleg min dolgozol?

Most is a tészta körül forog minden. Az említett multilyukkamerákkal foglalkozom, a tésztaobjektíveket sütöm, és ezeken keresztül fotózom az otthonomat. Van az udvaron egy óriási diófánk, alatta egy járda, egy utacska, ami összeköti a szülői házat és a testvéremék házát, a valamikori nagyszülők otthonát. Ez egy út, ami összeköt. A képeken mintha a járda fénysugár volna. Ez nálam valamiféle otthonkeresés is. Ma sokan keresik a világban az otthonukat, gondolok itt a menekültekre például.

Említetted, hogy öt évig éltél Spanyolországban. Ez a néhány év mit adott? Mert amint mondod, jól érzed magad otthon.

Igen, nekem az inspiráció is onnan jön, a család tényleg egy olyan gyökér, amiből táplálkozom. 2005 és 2009 közt éltünk kint a férjemmel. Jól éreztem magam, mert szabadságot, nyitottságot éreztem az emberek felől. Tetszett, hogy mész az úton, és bárki mosolyogva megszólít, mindenki köszön, Szlovákiában ez ritka. Sőt gyakran az álmaimban is spanyolul beszélek. Azért jöttünk vissza, mert tagja vagyok egy nyitrai művészcsoportnak, ők szerveztek egy kiállítást, és azt éreztem, hogy ez fontos, emiatt hazajövök. Sok korábbi barát is hazatért előttünk, nem voltak már nagyon olyanok, akikkel szorosabb kapcsolatot tudtunk volna fenntartani. Hazahúzott a haza.

Pár évvel később talált meg téged Száz Pál író, aki szintén nagyszüleitől kapott örökségét dolgozta fel egyedi módon a tavaly megjelent Fűje sarjad mezőknek című kötetében, melynek te lettél az illusztrátora. Hogy történt a ti találkozásotok?

Pali engem kiszemelhetett, 2016-ban volt önálló kiállításom Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, oda eljött, és mondta, hogy tervei vannak velem, beszélnünk kellene egy könyvről. Meghívtam hozzánk, mutattam neki egy csomó anyagot, mit szeretnél, mire gondolsz, elmeséltük az emlékeinket, ő is hozott sok családi fotót, és élvezettel meséltünk a múltról. Úgy érzem, hasonló érzésű és gondolkodású barátra találtam, s remélem, a jövőben még sokat fogunk együttműködni. A könyvben szereplő egyik illusztrációhoz hasonlót készítettem én is a nagyszüleimről, a testük mintha váza volna, és a benne levő virágok mögül a nagyszülők tekintete találkozik a miénkkel. Nekem ez egy játék volt, és nagyon élveztem. Olyannyira, hogy azóta is készítek néha ilyeneket, ahol az emberi test és a növényvilág ábrázolása fonódik össze. Nemrég volt a kitelepítés 70. évfordulója, lehetett pályázni, nekem ez a dédszüleimet érintette, és az erre készült képen a szívük helyébe raktam a becsomagolt gyökereket a kertünkből.

Nagyszabású terveid a jövőre nézve?

Mindig mocorog bennem valami ötlet. Néha például az anyagiak jelentik az akadályt, a nagyobb terveknél. Viszont az idén nagy örömömre a Kisebbségi Kulturális Alap elfogadta a beadott pályázatomat, és így anyagi támogatást nyújt az alkotáshoz. Számomra ez nagy segítség. Most az absztrakt felé megyek, megforgatom a multilyukkamerát egy lemezjátszón, és a napot fotózom, így absztrakt geometriai alakzatok, formák jönnek létre. De portréról is tudsz készíteni egy képet ezzel a napos módszerrel. Például édesanyámról készítettem olyat, hogy lyukakkal rajzoltam ki a portréját, a fényképező doboz elejére helyeztem, a fényképpapírt a dobozba, majd rá a lemezjátszóra és a nap ráírta anya portréját a fényérzékeny anyagra. Szeretnék ezekből nagyobb méretűeket is készíteni, ahhoz pedig sok-sok fényképpapírra van szükség.