Kamocsa kincse a Vág-parti oázis

<p>Festőien szép környezet fogadja az érsekújvári járásbeli Kamocsára látogatókat, a Vág partján fekvő község múltját és jelenét évek óta helyi születésű, elhivatott lokálpatrióták őrzik és egyengetik</p><div>&nbsp;</div>

Szerencsés az a hely, ahol a vendég úgy érzi, olyan személy áll a község élén, akinek legfőbb törekvése, hogy szülőfaluja fellendüljön, s az itt élők és az idelátogatók egyaránt jól érezzék magukat.

Tizenhat év értékelése

Lukács Valéria, Kamocsa polgármestere korábban a szociális szférában dolgozott, és már akkor sokat segítette a községben élőket. Türelemmel, nem mindennapi empátiával viseltetett mások gondjai iránt. Tizenhat évvel ezelőtt azzal a törekvéssel vállalta a polgármesteri feladatokkal járó kihívást, hogy ugyanilyen értő figyelemmel és szakértelemmel oldja majd meg az önkormányzati feladatokat. „Jó érzésem van attól, amit a szülőfalumért tettem. Minden választási időszakra jutott valamilyen jelentős fejlesztési projekt. Ilyen volt a saját tisztítóállomásunk felépítése, a művelődési háznak, amelyben gazdag kulturális élet folyik, a felújítása vagy a bérlakásépítés. A legutóbbi megbízatási időszakban önerőből az egész falu területén felújítottuk a közvilágítást. Fő célunk azonban az egykori iskolánk megmentése volt, ahol ma korszerű, jól felszerelt óvoda működik. Magyarország kormányától és a Bethlen Gábor Alaptól két fordulóban sikerült támogatást kapnunk erre a célra. Meg kellett mentenünk ezt a nagyon szép régi épületet, ahová a nagyszüleink és szüleink jártak iskolába, és amelyet ma is boldogan vesznek birtokukba nap mint nap a kamocsai ovisok” – mondta Lukács Valéria. Az óvodát 21 gyerek látogatja, saját kis tornatermük, háló- és tantermük, étkezőjük van, és hatalmas játszóterük. A tervek közt van, hogy az egykori kazánházat nyári osztállyá alakítsák, hogy a gyerekek még nagyobb teret kapjanak.

Kamocsán közel két évtizede megszűnt a kisiskola, a szülők Gútára vagy a járási székhelyre, Érsekújvárba íratják be a gyermekeiket alapiskolába. A községben élők 75 százaléka magyar nemzetiségűnek vallja magát. Van példa arra, hogy a vegyes házasságban élő szülők magyar tanítási nyelvű iskolát választanak gyermekeik számára.

Élnek a pályázati lehetőségekkel

Akad még üresen álló ház Kamocsán, a községbe költözők elsősorban ezek közül válogatnak, és takaros családi portákká újítják fel őket. A fiatal családok látják, megtapasztalják a község folytonos fejlődését. A jövőben telkeket alakítanak ki családi házak építésére. Lukács Valéria elmondta: minden pályázati, támogatási lehetőséget megragadnak. „Kicsit szomorú vagyok, hogy nem úgy értékelik ki a pályázatokat, ahogy elvárnánk: hosszú ideig tart az elbírálásuk, ráadásul menet közben is változtatnak a szabályokon, holott akkorra már rengeteg pénzt fektettünk egy-egy projekt kidolgozásába. Szerettük volna felújítatni a községházát, javításra szorulna a tetőszerkezete. Az óvoda egykori épületébe falumúzeumot és képtárat tervezünk. A nyugdíjasok is találkozhatnának ott – a bérlakásokban javarészt idős emberek élnek –, kisebb családi hangulatú programokat tarthatnánk.”

A tervek között van a ravatalozó felújítása és környezetének rendbetétele. 

Gyerekek rózsafái

A környezetvédelmi ügynökségtől kapott támogatásból felújították a községi parkot, padokat, szemétkosarakat, tájékoztató táblát helyeztek ki, s tavasszal az óvodapedagógusok és szülők segítségével teleültették rózsafákkal. Mindegyiken egy-egy gyermek neve található.

A község vezetősége töretlenül dolgozik. Lukács Valéria elmondása szerint az első két megbízatási időszakban ütőképes csapatot alkottak a hétfős testülettel, a harmadikban és negyedikben azonban akadt egy-két képviselő, aki nem tudatosította, mi is a képviselői munka. Bíráltak, de konstruktív javaslataik nem voltak. Egyesek bojkottálták a testület munkáját, nem vettek részt az üléseken; végül két személy helyett új képviselőt kellett beiktatniuk. A cserék óta ismét hatékony munka folyik a testületben. „Bízom benne, hogy a lakosság értékeli a lelkes, a falu fejlődésén dolgozó képviselők és lakosok munkáját, s a jövőben olyan embereknek ad bizalmat, akiknek továbbra is fontos a falu fejlődése, és tesznek is érte. Kiemelném itt az alpolgármestert, aki az elmúlt években nagymértékben kivette részét a falufejlesztési munkákból” – jegyezte meg a polgármester.

Hagyományok és kultúrák találkozása

Kamocsa községnek példaértékű kapcsolata van a közeli Szímővel és Andóddal. Mindhárom helyen tisztelik a múltat, erőt merítenek belőle. Izgalmas irodalmi és természettudományi sétákra, emlékházakba invitálják a régióba látogatókat, helyi kincseiken szívesen osztoznak másokkal. Három kiváló személyiség emléke is összeköti őket, akik szülőfalujukat elhagyva viszontagságos útra indultak. Jedlik Ányos fizikust és feltalálót (Szímő), Czuczor Gergely pap költőt (Andód) és Lukács Pál írót, tanítót (Kamocsa) hajtotta a tudásszomj, a bizonyítási vágy.

A Hagyományok és kultúrák találkozása a múltban és a jelenben projektben mindhárom község részt vett. Felhívták a figyelmet a kistérségre, a helyi értékekre, amelyek idegenforgalmi szempontból kiaknázásra várnak. Lukács Valéria elmondta: a helyi művelődési házban megnyitották a Lukács Pál-emlékszobát, és megjelentették a Kamocsától Kamocsáig című kiadványt, műszaki eszközöket és berendezéseket vásároltak a művelődési házba. Lukács Pál 1801. március 21-én született. A faluban 26. éve szerveznek Lukács Pál-emléknapot, és megrendezik az óvodások róla elnevezett vers- és prózamondó versenyét. Lukács Pál költeményeket írt az ifjúság számára, több szépirodalmi lapban és évkönyvben jelentek meg írásai, s a modern pedagógiai módszerek egyik megteremtőjeként tartják számon.

Kamocsa szülöttei mindent megtesznek a község felvirágoztatásáért. Lukács Tibor, a Vág-parti Oázis kemping üzemeltetője is ilyen ember, országszerte ismert rendezvényein több tízezren fordulnak meg a nyári hónapokban. A község egyik legismertebb rendezvénye a nemzetközi főzőfesztivál. Állandó vendége és értékelője Benke László magyarországi mesterszakács. Azt, hogy a főzés nagymesterétől sem áll távol az irodalom, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szeretettel idézi Mikszáth Kálmánt: „A jó pörkölt színe olyan legyen, mint felbőszült bikának vére. Tűzpiros, tűzforró, enyhén csípős, sűrű szaftú.” A kempingben megrendezett verseny megérdemelten kapta a legnagyobb gasztrofesztivál címet. Számos rekord született már itt, ezen a fesztiválon főzött a legtöbb csapat kondéros gulyást az országban, a Vág partján sült már óriáspalacsinta, készült hatalmas kondérban gulyás és malomkeréknyi tepsiben ragu.

A község vezetősége bízik abban, hogy a térségbe látogatók megtapasztalják a helyiek vendégszeretetét, és többen döntenek úgy, hogy nyári szabadságuk idején hosszasan elidőznek a Vág mentén.     

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?