Alinda: „Mindenkinek a saját határait kell meghúznia”

<p>Tizenöt évet töltött képernyőn, 35 évesen már a saját neve fémjelezte műsorral, mert&nbsp;<strong>Veiszer Alinda</strong>&nbsp;Magyarországon és a határon inneni magyar tévénézők között is fogalom. Szakmai rátermettsége, felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, most mindennek ellenére mégis munkanélküli, de nincs munka nélkül, mert vannak, akik tisztelik a tehetségét, osztják az elveit.&nbsp;</p>

De vajon elég ez ma a tisztességes újságíráshoz? Erről és sok minden másról beszélgettünk vele élete egy meghatározó korszakának végén, nyár elején.

 

Május közepén kaptad meg a felmondást a Hír tv-ben, tudod már, hol folytatod?

Egy hónapja álltunk le a műsorral, de már nyílnak kapuk, és van is, amibe szívesen belevágnék, de adok időt magamnak. A nyarat a gyerekekre és a pihenésre szánom, aztán döntöm el, merre tovább.

Ezek szerint nem vagy túlságosan elkeseredett.

Nem, mert eleve három évben állapodtunk meg, és a mai magyar médiapiacon nem is nagyon lehet hosszabb távra tervezni. Persze, sajnálom, hogy nem folytathatom, folytathatjuk, mert ez egy jó és sikeres műsor volt, gyakran sikerült tematizálnunk a közbeszédet. Folyamatosan emelkedett a nézettségünk, ami tekintettel a késői adásidőre nem kis teljesítmény, a hírműsorok rendre idéztek, és hatással voltunk a vendégeink életére is. Ha valamire büszke vagyok, akkor arra, hogy újra meg tudtunk mutatni embereket, akikről a saját szakmájuk is megfeledkezett, és a visszajelzések alapján hitelt adtunk nekik. Miután nálunk szerepeltek, mások is megszólították őket, visszakerültek a köztudatba, vagy éppenséggel mi mutattuk be őket elsőként. Voltak még ötleteink, de tudomásul kellett vennünk, hogy ennyi volt. Próbálom a jó oldaláról nézni: most van időm befejezni a könyvem a magyar színházi világ egyik meghatározó alakjáról. Nagyobb falat, mint az elején gondoltam, de nagyon élvezem. 

Nagy médiavisszhangja volt annak, hogy a szlovákiai magyar közmédiától kaptál állásajánlatot. Körvonalazódik már, hogy miről lenne szó?

A nyáron tárgyalunk a konkrétumokról, de amit eddig ajánlottak, az érdekel. Nemcsak azért, mert érdekes csattanó, hogy miközben a magyarországi közmédiában nemkívánatos személy vagyok, a határon túlra hívnak. Érdekel ez a közeg, és nem nemzeti skanzenként, hanem abból a szempontból, hogy mit tanulhatunk egymástól. Ezért is remélem, hogy összejön a dolog, de más terveim is vannak, mert szeretnék több lábon állni.  

Egy interjúdban olvastam, hogy nemcsak érettebb, karcosabb is lettél, mert megbántódtál az évek során. Úgy látom, hogy annyira senki nem tud megbántani egy újságírót, mint egy kolléga, és mi, magyarok különösen tudunk a politikai törésvonalak mentén vagdalkozni.

Sokakat, akik gyaláznak, nem neveznék kollégának, ezért az, amit ők írnak vagy mondanak, nem is bánt. Az volt számomra fájdalmas tapasztalat, hogy a közmédiában hogyan dolgoznak egyesek politikai megrendelésre. Nagyon aljas és elvtelen volt, ami ott történt velem, fegyelmi tárgyalások sorát abszolváltam. Végül nyertem, mert kiderült, hogy helyettem írtak alá egy dokumentumot, de mély nyomot hagyott bennem a dolog, mert akkor tudatosítottam, milyen messzire mehet a hatalom. Azóta kerülöm az olyan közeget, ahol ez a veszély fenyeget. Nem nehéz, mert a gyűlölet inkább névtelenül, az interneten terjed, szemtől szembe kevesen merik vállalni. Akik ennyire elítélően vélekednek rólam, azok nem is hívnak, de ha hívnának, se mennék a rendezvényeikre, úgyhogy eleve megkíméljük egymást.

Mások hívnak? Pontosabban mernek hívni?

Nagyon jólesett, mennyien szólítottak, kerestek meg, és nem csendben mondták, hogy sajnálják, hanem sok felkérést is kaptam konferálásra, beszélgetések vezetésére. Tudom, hogy ezzel segíteni akartak, azért is becsülöm. Tehát igen, vannak, akik nyilvánosan is kiálltak mellettem, és vannak olyanok is, akik nyilvánosan is kifejezték az örömüket, hogy megszűnt a műsorom.

Ezt az erős megosztottságot az adások szervezésekor is érezni lehetett?

Nagyon. Voltak, akik eleve nem jöttek el, mások felhívtak, hogy jönnének, de nem tehetik, bár ezt máig sem értem. Akik eljöttek, azok tudták, olyan nincs, hogy bizonyos kérdéseket nem lehet feltenni. Úgy vélem, hogy aki közéleti szerepet vállal, annak el kell tudnia helyezni magát abban a kontextusban, amelyben élünk. Soha nem fogadtam el, hogy ő nem foglalkozik politikával, meg nem érdekli, legfeljebb azt mondhatta, hogy erre nem akar válaszolni.

Akármilyen sikeres vagy gazdag valaki, mindig van féltenivalója?

Minél sikeresebb és minél gazdagabb, annál inkább. Szerintem ez habitus kérdése, mert visszautasíthatatlan ajánlatokkal, adóellenőrzésekkel, személyre szabott jogszabállyal mindenkit el lehet rettenteni. A kérdés csak az, meddig működik az ember függetlenségbe vetett hite.

Nálatok a jelek szerint működik. Hiszen a férjed, László Pál is újságíró, és ez tájainkon mostanában nem tűnik biztos megélhetésnek.

A kapcsolatunk elején megbeszéltük, mi fontos számunkra, milyen elvek mentén éljük az életünket, hogy a gyerekeink szemébe tudjunk nézni. Amikor jól kerestünk, akkor sem éltünk olyan szinten, ahogy megengedhettük volna magunknak, hanem félretettünk rosszabb időkre, ezért nem vagyunk kétségbeesve. Mutatkoznak új lehetőségek, és most már ott tartunk, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy külföldön kezdjük újra. A hatéves lányomnak, Leilának már most mondogatom, mennyire fontos, hogy beszéljen idegen nyelveket, külföldön járjon egyetemre, és olyan szakmát tanuljon, amellyel a világban bárhol érvényesülhet.

Ma már nem csak elcsépelt frázis, hogy Magyarország a politika mentén két részre szakadt. Mit gondolsz, belátható időn belül működhet még a sajtóban a kommunikáció a két tábor között?

Nem, mert a hatalom kiszolgálása egyszerűen nem egyeztethető össze az újságírással. Egyesek meggyőződésből hirdetik azt, amit a hatalom megkíván, mások berendezkedtek a túlélésre, de a lényeget tekintve ez szinte mindegy is. Egzisztenciák mennek tönkre, kapcsolatok szakadnak meg, mert az emberek másként gondolkodnak fontos társadalmi kérdésekről. Mi is veszítettünk barátokat amiatt, mert nem értettünk egyet azt illetően, hol ér véget az újságírás, és hol kezdődik a propaganda.

Sok beszélgetésednek volt komoly visszhangja a sajtóban, szinte közéleti fórum lett az Alinda. Közben nem kaptál figyelmeztetéseket, hogy ne tovább, mert megbánhatod?

Nálunk nem figyelmeztetnek, egyszerűen csak rád ugrik a médiának az a része, amely kapásból sorosbérencnek, ballibsi prostituáltnak titulál. Ezt meg szerintem nem kell figyelembe venni. A magánéletemről soha nem nyilatkoztam, kompromittáló információkat nem tudnak találni rólam, az pedig, hogy indulatból mit fröcsögnek, nem érdekel.

De kitalálhatnak bármit...

Igen, kitalálhatnak, és tudom, hogy foglalkoztak is velem, csak nem találtak fogást.

A határ innenső feléről nézve ijesztő, mennyi a magyarországi közbeszédben az indulat, a másként gondolkodók, liberálisok, migránsok iránti gyűlölet. És hogy ezt milyen könnyen magáévá tette a többség.

Évtizedekre megmérgezték az emberek lelkét, mert ez a gyűlölet itt marad, és ha majd lecseng a migránstéma, egymásban fogunk ellenséget keresni. Ami szerintem már el is kezdődött.

Egy interjúban mondtad, hogy a szakmai felfogásod az örök kételkedés, hogy mindig van más szempont, létezhet olyan információ, amelynek nem vagy birtokában. Ezzel a hozzáállással mit kezdhet az ember olyan beszélgetőtárssal, aki sziklaszilárdan meg van győződve a saját igazáról?

Meghallgatom, és megpróbálom megérteni a szempontjait. Nyilvánvaló hazugságokat vagy hülyeségeket nem hagyok szó nélkül, de a saját igazamról senkit nem akarok meggyőzni. Soha nem az volt a célom, hogy kiszolgáljak egy ideológiát, mert nem hittérítő vagyok, hanem ügyekről akarok sok szempontot figyelembe véve beszélgetni. Nincs küldetéstudatom, kételkedem és kérdezek, mert kíváncsi vagyok, és nem hiszem, hogy birtokában vagyok az egyetlen igazságnak. Ma sokak részéről, akik újságírónak vallják magukat, ezt a hozzáállást hiányolom.

Mi kell ahhoz, hogy egy beszélgetés során az ember felismerje a hamis hangokat, tudja, mikor akarják megvezetni? Jó emberismeret, hatodik érzék, vagy elég jól felkészülni az alanyból?

Az alapos felkészülés alapkövetelmény, ennyivel az alanynak és a nézőnek is tartozom. Önbizalmat is ad, mert az embernek eleget kell tudnia ahhoz, hogy a kamera előtt be merje vallani, ha valamiről még nem hallott. Ma már úgy érzem, olvastam és tudok annyit, hogy ne akarjak okosabbnak látszani, mint amilyen vagyok. Jó emberismerőnek nem mondanám magam, de nagy adag empátia szorult belém, együtt tudok érezni másokkal, és bele tudom élni magam a helyzetükbe. Ez sokszor segít annak megértésében, miért döntöttek így vagy úgy.

Igen, köztudott, hogy rengeteget olvasol, alaposan felkészülsz az interjúalanyokra. El tud az ember laikusként mélyedni az agykutatás vagy a csillagászat rejtelmeiben?

Ha elmélyülni nem is, de résnyire megnyílhat előtte annak a világnak az ajtaja. Épp csak annyira, hogy kérdezni tudjon róla. Szerencsére engem minden érdekel, még akkor sem adom fel, ha kezdetben értelmező szótárak segítségével kell olvasnom.

A Hír tv-ben lezajlott elbocsátások kapcsán többször is felvetődött, hogy az újságírók csak a hatalmi játékok, netán a bosszú eszközei a médiatulajdonosok kezében. Létezik, létezhet még ebben a régióban médiabefektető, akinek nem csak az anyagi haszon, a hatalom kiszolgálása vagy egy ideológia terjesztése, hanem valóban a sajtószabadság fontos?

Hiszem, hogy Magyarországon is van ilyen, a kérdés inkább az, meddig tud ellenállni. Nemcsak a politikai-gazdasági nyomásról van szó, hanem arról is, hogy a sajtószabadság és a szólásszabadság egyre kevésbé számít értéknek. Sajnos ez azokra is visszahat, akik próbálják tisztességesen végezni a munkájukat, mert már szinte mindenki PR-felületként tekint a sajtóra, és minden információ hátterében csoportérdekeket keres. A befektetők is óvatosak, lehet, hogy négyszemközt támogatnak, és elismerik egyes újságírók vagy sajtóorgánumok értékét, de nyilvánosan nem akarnak konfrontálódni és kockáztatni a saját érdekeiket.

Volt olyan, hogy valakinek komoly baja lett abból, amiről nálad beszélt? Amikor Kiss Tibor, a Quimby énekese elmondta a varangykirályos versét, az például nagyon erős volt.

Nyilván ő is tudta, hogy erős, bár arra talán nem számított, hogy az ügy körbemegy a médiában, és napokig ez lesz a téma. Biztos nem volt könnyű neki, bár azt nem tudom, mondták-e le emiatt koncertjeiket, vagy hasonló. Azóta többször is elhangzottak erős dolgok, ha olyasmi volt, ami más embert is érintett, annak mindig nagyon utánanéztünk. Sárosdi Lilla például nálunk beszélt először arról, hogy Márton László zaklatta, és több forrásból is ellenőriztük, hogy igazat mond. Számunkra nem a botrány volt a fontos, hanem a téma, ezért Kiss Tibor után a promóba többé nem vágtuk be a botrányszagú részeket – nem akartam, hogy csak emiatt nézzék meg a műsort.  

Ma úgy tűnik, az újságírásban sem a szakmai tudás és rátermettség, sem a nézettségi, eladási eredmények nem jelentenek garanciát arra, hogy az embernek a következő héten is lesz még munkája. Az viszont teljesen biztos, hogy egyre több, egyre személyeskedőbb támadás éri. Ilyen körülmények között mi és mennyi az, amit vállalnia kell?

Amit a lelkiismerete enged, amennyihez elég az ereje, és ha nem megy tovább, akkor talán itt az ideje mással próbálkozni. Racionálisan nézve a lehetőségeket, én sem feltétlenül újságíróként képzelem el a jövőmet.

Pedig tanítottál is újságírókat.

Ma már nem tanítok, megszűnt ez a lehetőség, és nem is kerestem újat, mert nem nagyon tudnám lelkesíteni a fiatalokat. Nem mondhatom nekik azt, hogy legyenek kíváncsiak a történések hátterére, az összefüggésekre, ellenőrizzék a forrásaikat, és maradjanak tisztességesek, mert ez megéri. Az sem biztos, hogy lesz állásuk, vagy olyan lesz, amit én vállalhatónak tartok.

Mintha fogynának a vállalható helyek. De közben azt sem akarja elhinni az ember, hogy ennyire kevés lett a szakma szabályait komolyan vevő újságíró is.

Mindenhol vannak tisztességes újságírók, akik nem lépnek át egy bizonyos határt, de egyéni okok miatt, mondjuk, nem volt más választásuk. Családdal, hitelekkel, támogató háttér nélkül nehéz felvállalni a bizonytalanságot, ezért azt mondom, mindenkinek a saját határait kell meghúznia, másoktól nem várhatunk el sem kiállást, sem áldozatot.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?