Sörgyár, capriccióval

Van még pár hasonló hely a környéken, ám egyvalamivel csak az itt élők dicsekedhetnek. Náluk forgatta varázslatosan szép filmjét, a Sörgyári capricciót Jiří Menzel.

Dalešicében senki nem siet. Ugyanis nincs hova sietni. Pár kiskocsma, egy híressé vált vendéglő, pár kilométerre egy képeslapra illő vízerőmű, és már el is fogyott minden helybéli célpont. Aki néma csendre és áhítatra, befelé fordulásra vágyik, annak ott a templom. Több semmi. A környék sem kínál sok látnivalót, bár a táj, az útvonal, amely Brünntől idáig vezet, festői. Szépek a lankák, a hol fel-, hol eltűnő dombok, a napfényben fürdő erdők, nyár végén az égbolt késő délutáni színeváltozásai, az utak mentén díszőrséget álló, életerős fák, de mire a Třebíč közelében fekvő Dalešice határába ér az ember, már csak a sörgyár kéményében tud megkapaszkodni a tekintete.

Pilsen, České Budějovice, Krušovice, Nymburk méltán büszke a maga sörére, Dalešice habzó italát legfeljebb a környékbeli vendéglőkben szolgálják fel, ám az itteni gyárat a föld számtalan országában ismerik. Itt, ennek a gyárnak a kertjében hajtja fel ugyanis az aranyszínű nedűt Mariska, a sörgyár gondnokának imádnivaló felesége, vagyis Bohumil Hrabal édesanyja, és ugyanitt habzsolja a véres hurkát, ahogy azt a cseh széppróza nagymestere emlékei alapján megírta. De ide vonul ki a városka tűzoltóegylete is, amikor a csinos kis asszonyka nagyothalló sógorának hóbortos ötletétől vezérelve felmászik a sörgyár irdatlan magas kéményére. Ebben az udvarban serénykednek a bognárok, itt töri-zúzza magát az egyik sörgyári munkás, de itt náspángolja el rakoncátlan párocskáját a féltékeny férj is, miután meglátja, hogy évek óta csodált, fényes, szőke hajzuhataga már a múlté, hiszen eljött a rövidítések ideje, felesége pedig a beleegyezése nélkül változtatott frizurát.

Igen, filmtörténeti helyszínre érkeztünk. A sörgyár falai most éppen szebbek, mint a filmben, minden frissen festett, az ablakok ragyognak, az udvar rendezett, a kert gondozva, és a kémény is állja a nyári viharokat. Hihetetlen, ám igaz: már a 16. században is működött a gyár. Falai közül 1977-ben gurult ki az utolsó hordó sör, s a rákövetkező huszonöt év során az enyészet lett itt az úr. Nem akadt senki, aki azt mondta volna: mentsük meg a gyárat, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legszebb építményét fogjuk megmenteni a fennmaradt, ritkaságszámba menő, értékes berendezéssel.

És három évvel azután, hogy a gyár bezárta kapuját, helyszínkereső filmesek jelentek meg az udvarán. Jiří Menzel ugyanis akkor kapott engedélyt a Sörgyári capriccio forgatására. Ahhoz pedig egy igazi sörgyár kellett, amely érzékeltetni tudta a már felbomlott Monarchia hangulatát, s ahonnan a modern kor vívmányai még nem szorították ki a régi tárgyakat, gépi eszközöket.

Dalešice kiütéssel győzött a helyszínkeresés során. Minden más csehországi sörgyárat maga mögé utasított. Egyik sem felelt meg a rendező, az operatőr, a díszlettervező és a berendező elvárásának.

„Több mint száz gyár volt a megtekintendő helyszínek listáján – meséli Jiří Menzel. – Mindenhova elmentünk. Kis- és nagyvárosokba, eldugott helyekre, de egyikkel sem voltunk elégedettek. Az a néhány, amely még működött, szörnyű állapotban volt. A kisebb sörgyárak zömét megszüntették, a kommunisták sorra bezárták őket. A dalešicei nézett ki a legjobban, de azzal is elnyerte a tetszésünket, hogy zárt egységet alkotott. Nem rontja semmi az összképet. Nem áll mögötte semmilyen építmény, végképp nem lakótelep. Bárhol forgattunk a gyár területén, a látvány tökéletes volt. Engem is megfogott. De mindaz, ami a filmben az egymásba nyíló szobákban történik, a belső felvételek műteremben készültek. Termelés már itt sem zajlott. Üres volt az épület. Teljesen kihalt. A jelenetekhez szükséges berendezéseket is mi szereztük meg. Például azt a kádat, amelyben késő este Mariska fürdik a sörben a gyár padlásán. A disznótor a helyszínen, a gyár területéhez tartozó kertben volt. A tetővel szerencsésnek mondhattuk magunkat. Nem kellett újjáépíteni. A többi elhagyott, sőt már romos állapotban lévő kis sörgyárral ellentétben, amelyekben már rogyadoztak a falak, vagy éppen szövetkezeti raktárként szolgáltak, a dalešicei kívül-belül aránylag jól festett. A kéménye is rendületlenül állt. A Mariskát játszó Magda Vášáryovával és a Pepin bácsit megformáló Jaromír Hanzlíkkal fel is másztunk a tetejére. Csodás volt onnan fentről a táj, messze el lehetett látni. A gyártásvezető azonban nem engedte meg, hogy ott fent is forgassunk. Veszélyesnek találta a dolgot, nem akart kockáztatni. A filmbeli jelenetet, amikor Mariska és Pepin senkivel és semmivel sem törődve egyszer csak fent terem a magasban, egy másik, általunk felépített, kétméteres kéményen vettük fel. Természetesen úgy, hogy az illúzió tökéletes legyen.”

Bár a film külföldön is több díjat, elismerést kapott, Jiří Menzel ma is annak örül a legjobban, hogy alkotásával életet lehelhetett egy már nem működő gyárba, amely mára turisztikai látványosság lett, s Dalešice még az osztrák lakosoknak is kedvelt kirándulóhelye.

Ám ennek is megvan a maga története.

„Már túl voltunk a rendszerváltáson, a gyár már a város tulajdonában volt, de mert a helybeliek nem tudtak mit kezdeni vele, a már elavult gépek helyett nem tudtak újakat venni, az épületet eszük ágában sem volt felújítani, sört különböző helyekről szállítottak, ezért úgy döntöttek, elárverezik a gyárat. Könnyű szívvel lemondtak róla. Fiatal brünni építészek, restaurátorok, akik egy közeli kastély csinosításával voltak elfoglalva, arrafelé járva meglátták a kéményt, és eszükbe jutott a film, a Sörgyári capriccio. Gondolták, megnézik, hogyan fest a gyár közelről, s ha netán lepukkant állapotban találják, felajánlják a szolgáltatásaikat. Így tudták meg, hogy eladó. S mivel senki nem érdeklődött iránta, egy perc alatt döntöttek, összedobták a pénzüket, és megvásárolták a gyárat. Nemsokára fel is újították, és beindították. Új berendezéseket vettek, szakembereket hoztak, és azóta is ők látják el a környéket sörrel. Szerették a filmet, és szerették Hrabalt. Ez volt az indítógomb. A többi már a vállalkozói szellemüket dicséri. Magda Vášáryová az év színésznője lett a bemutató évében, Velencében díjat nyertünk, én mégis erre vagyok a legbüszkébb. Hogy a film hatására megmenekült a pusztulástól egy pompás építmény, amely még őrzi a régi idők varázsát.”

S néhány apró kulisszatitok azoknak, akik még ma, több mint harminc évvel a bemutató után is örömüket lelik a filmben, vagy kiemelt helyen van a házimozijukban.

Hrabal kisregényét Jiří Menzel kéziratban olvasta, nem sokkal azután, hogy az író elkészült vele. Mindketten tiltólistán voltak abban az időben. Hrabal nem publikálhatott, az Oscar-díjas rendező nem forgathatott. A Baltazár úr halála, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Pacsirták cérnaszálon után – bár hivatalosan egyikükkel sem közölték, hogy mi a gond velük – mindkettőjüket leállították. A forgatókönyv mégis elkészült. Közösen írták meg. A barrandovi filmgyár vezérkara azonban ódzkodott a filmtől. Történelmi anyag, költséges produkció, drágák a jelmezek – érveltek. A Hóvirágünneptől azonban megijedtek. Akkor legyen inkább mégis a Sörgyári capriccio – mondták. Igaz szerelem, ráadásul férj és feleség között. Megható történet. Ez a téma ráadásul ritkaságszámba ment a filmekben. A forgatás tehát elkezdődhetett.

Magda Vášáryová ezt megelőzően inkább csak sebzett lelkű, megalázott, drámai hősnőket játszott. Ez volt az első derűs, életörömöt sugárzó nőalak, akit megformálhatott. A forgatáson egyfolytában evett, mégsem hízott meg. A rendező szerint ő kapta a legfinomabb falatokat. Valósággal habzsolta a frissen sült pecsenyét és a májas hurkát. Várandós volt, nagy étvággyal vetette rá magát minden megrakott tányérra. Mindenki őt kényeztette. A fodrászoktól hat parókát kapott. Más volt rajta az ágyban, más a kéményen, más, amikor fodrász székében ült, más a biciklin, de egy nap csupán kettőt viselhetett, mert órákba telt, míg felrakták a fejére. A homloka felett pedig viszketett a bőre.

Van egy csetlő-botló alak a filmben, a sörgyári munkások egyike, akit ifjabb Rudolf Hrušínský játszik. Egyfolytában töri-zúzza magát. Amolyan két balláb az ezredben. Elakad a lába a csatornanyílásban, lezuhan a létráról, beveri a fejét, megsérül a karja… ez a figura csak azért került be a filmbe, mert a rendező úgy gondolta, már túl romantikus a történet. A forgatókönyvben nem is szerepelt, de a bognárok között sikerült helyet találni neki. Balekságával üde színfolt lett a palettán.

Bohumil Hrabal szerette a filmet. De a vége nagyon felkavarta őt. Azt a jelenetet ugyanis, amikor Mariska a sörgyár melletti réten fekve közli a férjével, hogy várandós, és írót hordoz a szíve alatt, nem ő találta ki, hanem a rendező. Jirí Menzel pedig már a forgatás vége felé döntötte el, hogy ezzel fejezi be a filmet, tehát a záró képsor a forgatókönyvben sem szerepelt. Sokáig Hrabal sem tudta, hogy az édesapja egy sorkatonai szolgálatát töltő fiatalember volt, aki teherbe ejtette az édesanyját, majd bevonult, és elvitték a frontra. Két évvel később férjhez ment az anyja, és a kis Bohoušek apjaként tekintett a nevelőapjára. A Sörgyári capriccio brünni bemutatóján viszont felbukkant az író vér szerinti apja, személyesen akarta megismerni a fiát, de Hrabal rezzenéstelen arccal utasította el a közeledését. „Az az apám, aki felnevelt” – mondta.

Brünntől kocsival nem nagy, mindössze másfél órás távolság Dalešice. Az év minden évszakában kellemes kirándulóhely. És nemcsak a táj szépsége nyűgözi le az embert, társul ehhez nem kevés gasztronómiai élmény is. A sörgyár udvarában ugyanis remek vendéglő várja a közelben megéhező idegent. A hangulatos boltívek alatt azonban nemcsak a cseh konyha messze földön ismert finomságai közül választhatunk, a jókora adag után jólesik a nagy pohár aranyszínű vagy barna sör, de a látnivaló sem mellékes. A Sörgyári capriccio nem egy rekvizitumát láthatjuk kiállítva az ablakmélyedésekben. Itt van Mariska ruhája, amelyen a főtéri fodrászszalonból kerekezett haza, a sörgyárba, továbbá férje, Francin izomerősítője és motoroskabátja, -sapkája, -szemüvege. A gyár múzeumában megtekinthető az a kád is, amelyben a rakoncátlan asszonyka fürdött, aki selyemből és csipkéből készült alsóneműjével emeli meg férje libidóját. Ez az alsónemű egyébként meg is vásárolható, de nem pusztán abban a méretben, amelyben Magda Vášáryová megadta magát Jiří Schmitzernek, vagyis Mariskaként bizsergető örömmel fogadta férje büntetését, az érzéki elnáspángolást. Az üzlet nem ismer lehetetlent. Vékonyabb és teltebb hölgyek is megvásárolhatják a szépséges darab tökéletes mását.

Télen disznótorral egybekötött programok várják az érdeklődőket. Augusztus végén Hrabal-fesztiválra gyűlnek össze az író rajongói, de tavasszal és ősszel is nyitva a gyár múzeuma az idelátogató turisták előtt. Aki pedig úgy érzi, hogy innen nincs tovább, itt el kell tölteni legalább egy sörhabos éjszakát, az megszállhat a gyárudvari kisszállóban. Nyári reggeleken gólyakelepelésre fog ébredni.

Ők is vissza-visszatérő vendégei a dalešicei sörgyárnak.