Történelemóra kezdőknek és haladóknak

<p>Április 21-én a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete meghívásának eleget téve Esterházy János életéről és az alsóbodoki Esterházy Zarándokközpontról tartott előadást&nbsp;<strong>Istenes József</strong></p><div>&nbsp;</div>

Ön építész, most mégis a történelem kapcsán beszélgetünk. Honnan ez a szenvedély a múlt eseményei iránt?

Még az érsekújvári gimnáziumban szerettem meg a történelmet, és fontosnak tartom, hogy megismerjük annak az embernek az életét, aki hitéhez, magyarságához haláláig hű maradt. Esterházy politikusként, főnemesként is olyan erőfeszítéseket tett, amelyek példaértékűek számunkra.

 

Annyi jelentős személyisége van a magyar történelemnek – miért éppen Esterházy?

2017 Esterházy-emlékév volt, szeptemberben a mártír hamvait Alsóbodokon, az erre a célra épített Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában végső nyugalomra helyeztük. A kápolnát, valamint a szabadtéri fedett oltárt én terveztem. 2015 februárjában a kripta már készen állt, a kápolna falait is felhúzták, de a kupola és tetőzet tervdokumentációját már én készítettem.

 

Tiszta, rendíthetetlen jellemként mutatja be Esterházy Jánost. A szlovák történészek egyetértenének ezzel az állításával?

Valóban vita van a megítélésében. Míg mi hősként tiszteljük, a szlovák térfélen van, aki folyamatosan háborús bűnösségét hangsúlyozza, és hogy elárulta Csehszlovákiát. Találkoztam én is olyan tudóssal, aki a Szlovák Tudományos Akadémia tagja, és bizony vitatja Esterházy ártatlanságát. Számára bűnös, mert ellenzéki politikus volt, és bírálta a csehszlovák törvényeket.

 

Mi büszkék vagyunk rá, hogy kisebbségi képviselőként nem szavazta meg a zsidótörvényeket, ők viszont antiszemita kijelentéseit hangsúlyozzák…

Molnár Imre is ír erről könyvében. Én azt gondolom, ez az elméleti sík, a lényeg azonban a tett – és Esterházy több tucat szlovákiai zsidó család számára szerzett útlevelet, hogy Amerikába menekítse őket. Ez tény.

 

Elképzelhetőnek tartja, hogy rehabilitálják őt?

Érdekes, hogy semmilyen negatív vélemény nem jelent meg az emlékhely kapcsán. A szlovák sajtó korrektül hallgatott. Én ezt úgy értelmezem: elfogadták. Jędraszewski krakkói érsek megígérte, hogy elindítja a Vatikánban Esterházy boldoggá avatását, és én azt gondolom, az egyház felülírhat politikai döntést. Április elején szlovák zarándokok számára is celebráltak Alsóbodokon misét, amit Szlovákia volt vatikáni nagykövete szorgalmazott…

 

Építészként milyen további munkálatok várják a nemzeti zarándokhelyen?

Nyáron folytatjuk a Szent Szűz Anya-kápolnát, és ha sikerül az erdészeti hivatallal megegyezni, megkezdődhet a Mária-út erdei ösvényének, megállóinak építése. A munkálatokról és minden egyéb tevékenységünkről folyamatosan beszámolunk a weboldalunkon. Nagyon bőséges fotódokumentációt is sikerült itt összegyűjtenünk. Június utolsó hétvégéjén Böjte Csaba atya celebrál Alsóbodokon iskolaévzáró hálaadó szentmisét, szeptemberben készülünk az első évfordulóra, úgyhogy sok szeretettel várjuk a zarándokokat.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?