Vásárúton, Erzsébet-tölgyfák alatt

<p>Eseménydús napokat élnek a dunaszerdahelyi járásbeli Vásárút lakosai, a mintegy kétezer lelket számláló községben nemrég tizenkettedik alkalommal rendezték meg a réteshúzó fesztivált, amelyre több ezren érkeztek a térségből. Bugár Krisztina, a rendezvény ötletadója ezúttal 43,94 méter hosszúra nyújtotta a rétestésztát csapatával, újabb országos rekordot érve el.</p><div>&nbsp;</div>

Takács Ildikó személyében rendkívül energikus és empatikus, szülőfalujáért élő és dolgozó polgármester került a község élére tavaly ősszel az időközi választások során. Miközben az árnyékot adó Erzsébet-tölgyfák alatt sétálunk, a polgármester asszony arról a két megbízatási időszakról beszél, melyet a helyi önkormányzatban képviselőként töltött.

Elődje lelkesedésével folytatja

Több mint két évtizeden át a Dunaszerdahelyi Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalban dolgozott referensként. Ezen a poszton segítette azokat a lakosokat, akik ügyes-bajos szociális problémáikkal hozzá fordultak. Munkaköréből adódóan, valamint a szociális bizottság elnökeként és a közrendvédelmi bizottság alelnökeként is szorosan együttműködött Zsoldos Rolanddal, a község negyvenéves polgármesterével. Látogatásunk napján megemlékezésre: az egy évvel ezelőtt elhunyt Zsoldos Roland emléktáblájának leleplezésére készült Vásárút önkormányzata. A tábla a művelődési ház bejáratához került.

„A polgármester tavaly május 21-én hunyt el. Kálmán Lóránt alpolgármester vette át a község vezetését, majd egy idő múlva munkahelyi és családi kötelezettségekre hivatkozva bejelentette a testületnek, hogy nem vállalja tovább a feladatot. Mivel Kálmán Lórántnak én voltam a helyettese, felkértek, hogy vállaljam. Nagyon nehéz döntés volt, mert szerettem az addigi munkámat” – mondta Takács Ildikó. Vásárút 1890 választópolgára végül az időközi választásokon a Híd polgármesterjelöltjét választotta meg a három induló közül. „Jól ismertem a korábbi polgármester programját és terveit, a mai napig minden az ő szorgos, elhivatott munkájára emlékeztet: a felújított művelődési ház, a korszerűen rekonstruált községháza. Nem kis felelősséggel jár az általa megkezdett munkát folytatni, de mindenképpen szeretném felelősségtudattal és jól tenni a dolgomat, a lakosok teljes megelégedésére.”

Új lakónegyedet nyitnának

Zsoldos Roland 2010-től állt Vásárút élén, és ugyanebben a két megbízatási időszakban dolgozott önkormányzati képviselőként Takács Ildikó. Amikor tavaly november elején átvette a polgármesteri tisztséget, gyakran pillantott rá annak a kistraktornak a makettjére, amelyre az elődje olyan büszke volt. A többfunkciós traktor a sikeres ökoprojekt eredményeként került a község gépparkjába. Hamarosan hivatalosan is üzembe helyezik a gyűjtőudvart, ahol már sorakoznak a szelektív hulladékgyűjtésre való konténerek, megvették a mérleget, így korszerűen, számítógépes vezérléssel tudják mérni a hulladékot. A traktorhoz újabb kiegészítőket szeretnének vásárolni – helyben aprítanák a zöldhulladékot, s a faforgácsot a rózsaligetekben használnák fel. Takács Ildikó elmondta továbbá, hogy nyár végétől lakossági fórumokat tervez, melyeken a községben élők még többet tudhatnak meg a szelektív hulladékgyűjtésről s a tudatos környezetvédelemről. Vásárúton szívesen maradnak a fiatal családok. Évente 18–22 gyermek születik, az óvodát csaknem hatvan látogatja, és a kilenc évfolyamos alapiskolának csaknem kétszáz tanulója van. A községben korszerű egészségügyi központ működik körzeti orvosokkal, fogorvossal, nőgyógyásszal, és gyógyszertáruk is van. A Vásárútra költöző szlovák családokból is akad gyermek, akit magyar óvodába íratnak.

Takács Ildikónak sikerült pontot tennie egy tizenöt éve húzódó hosszú tárgyalási folyamat végére. A községben található, egyházi tulajdonú telkekért önkormányzati földeket ajánlottak cserébe, így újabb építőtelkeket kínálhatnak fel a fiatal családoknak. „Jó úton haladunk, ám hosszabb hivatalos folyamatról van szó. Reményeink szerint hamarosan kimérhetjük a telkeket. A lakosoknak beszéltünk már erről a tervről, s több az érdeklődő, az építkezni szándékozó, mint ahány háztelkünk van” – hangsúlyozta a polgármester.

Parkszépítést terveznek

Vásárúton az önkormányzati üléseken, lakossági fórumokon felszólalók vagy a községházára látogató lakosok kérései rendszerint meghallgatásra találnak. A szomszédi perpatvarokat is igyekeznek úgy megoldani, hogy mindenki elégedett legyen.

„Próbálok kompromisszumos megoldást keresni, nekem nincs jogom megítélni senkit sem. Már az előző munkakörömben megtapasztaltam, hogy a törvény megtartása az első, és mindenképpen emberséggel, értő figyelemmel kell kezelni a problémákat. Sok még a tanulnivaló ebben a munkakörben. Ősszel ismét vállalom a megmérettetést ezen a poszton, mert nagyon sok tervem van még, és szívügyemnek tartom szülőfalum folyamatos fejlesztését” – mondta Takács Ildikó. Közölte továbbá, hogy még szebbé szeretnék varázsolni a község parkját, őszre tervezett rendezésébe a helyi kisvállalkozók is besegítenek. A lakosok kérésére új padokat helyeznek ki a temetőbe, facsemetéket ültetnek melléjük, és a kerítést is befestik. Új vízszintes jelzések kerülnek a helyi utakra. Sikeresen pályázott a község, így hamarosan felújítják a közvilágítást, s ha minden jól alakul, megújulhat a tűzoltószertár épülete, annak beltere. Ugyancsak a lakosok kérésére fából faragott emléktáblákat helyeznek ki azokra a templom körüli tölgyfákra, melyeket Erzsébet (Sissi) királyné halálának emlékére ültettek az elődök. Eredetileg 10-12 ilyen fa állhatott a község központjában, mára nyolc maradt meg belőlük. Annak idején 1899 júliusáig a történelmi Magyarország területén 2,7 millió facsemetét ültettek ki a miniszteri felhívásra: „Mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata, s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorúfűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét!”

Családi juniálisra készülnek

A Vásárúton tervezett új lakónegyed, a régi tölgyfák szomszédságában hamarosan megszépülő park és játszótér azt bizonyítja, hogy a múlt összesimul a jelennel, az itt élők tisztelik szülőfalujuk hagyományait, őrzik értékeit.

Vásárútnak először a korabeli források szerint fatemploma volt, amelyet Szent György vértanú tiszteletére szenteltek, majd egy középkori árvíz elmosta. Mintegy három és fél évtizeden keresztül úgynevezett szent sátorban tartották az istentiszteleteket, és csak jóval később építettek kőtemplomot, Páduai Szent Antal tiszteletére, de 1754-ben tűzvész martalékává vált. Az újat 1757-ben szentelték fel, 1906-ban kereszthajóval bővítették. A templom előtt látható a Hétfájdalmú Szűzanya 1883-ban készített szobra, a Pietà, amely homokkőből készült, műköves talapzaton áll. A templomkertben álló Szentháromság-oszlop 1846-ból való, klasszicista stílusú. A tövében Szűz Mária-plasztika áll. Itt volt káplán Feniczy János katolikus pap, költő, itt szolgált 1668-tól Illyés András erdélyi katolikus püspök s 1688 és 1691 között Mártonffy György erdélyi katolikus püspök. Vásárúton született Karcsú Arzén Antal (1827–1893) Ferenc-rendi kolostorfőnök, gimnáziumi tanár, itt látta meg a napvilágot 1892-ben Házi Jenő történész, levéltáros, a Soproni Városi Levéltár utolsó főlevéltárosa. A községben aktív lakosok élnek, számos jól működő szervezetük van, így a vadászoknak, horgászoknak, galambászoknak és a kertészkedőknek, rendezvényeket szervez a nyugdíjasok klubja, az önkéntes tűzoltótestület, sikeres a Vásárúti Dalárda, és ifjúsági csoportja is van a községnek. Az önkormányzat a községbeli szervezetek bevonásával hamarosan újabb rendezvényt tart, ezúttal hangulatos családi juniálisra, játékos vidám délutánra, majd esti tábortűzre várja a lakosokat.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?