Élet egy óceánjárón

A vásárúti fiatalember ritkán jár haza a szülőfalujába. Egy év alatt kilenc hónapot dolgozik, a fennmaradó időben utazgat, szüleit is ekkor látogatja meg. Gábor a csallóközi alapiskola elvégzése után Győrben járt gimnáziumba és egyetemre. Ott már kacérkodott a gondolattal, hogy külföldön próbál szerencsét. A hajósélet előtt az USA-ban volt három hónapig diákmunkás, ennek középfokú nyelvvizsgával vágott neki. „Teljesen más volt az otthoni nyelvtanulás után belecsöppeni egy angol nyelvű közegbe, először alig értettem, mit akarnak, de jó alapul szolgált. Mindenképp szerettem volna külföldön dolgozni. Valamelyik ismerősöm említette, hogy milyen jó lehet hajón élni. Ez elgondolkodtatott, és elkezdtem utánajárni. Az interneten keresgéltem, más segítségem nem volt. Először pincérként dolgoztam a Queen Mary 2-n, de fél év után rájöttem, hogy ez nem nekem való. Egész nap szalvétába csomagoltam az evőeszközöket. Itt is vannak szintek, mint ahogy a Titanicban láthattuk; a legfelsőn arany evőeszközök, fehér kesztyűs pincérek, az étkezés három óráig tart. Ahhoz, hogy valaki itt dolgozzon, végig kell mennie a ranglétrán, de nem vágytam rá. A hajón megismerkedtem néhány személyi edzővel, s mivel az én végzettségem is az, egyre inkább megtetszett a munkájuk.”

Hajózás előtt edzőtábor

Hazajött, és eldöntötte, hogy csakis azzal fog foglalkozni, ami a hobbija. Ez pedig a testedzés. A hajózás maradt, csak a betöltött munkakör nem. Elküldte az életrajzát egy nagy hajózási vállalathoz, most már személyi edzői állásra pályázva. A budapesti interjút egy hónapos londoni edzőtábor követte. „Leginkább a katonasághoz tudnám hasonlítani. Nagyon nehéz volt, fitneszbiznisz-oktatás, felkészítés a hajóséletre. Nemcsak edzeni kellett, hanem szolgáltatónak, előadónak is képeztek. Ha valaki késett egy percet, az egész társaságnak fekvőtámaszokat kellett végeznie. Ötvenen voltunk a világ minden tájáról, Hawaiitól Dél-Afrikáig, különböző mentalitással. Rövid idő alatt kihullott a fele.” A nehéz fizikai megpróbáltatások ellenére Gábor az első helyen végzett a csapatban. Nem azzal foglalkozott, hogy nyelvi korlátai lehetnek, hanem szorgalmasan végezte a feladatait, így az elsők között volt, akik hajón dolgozhattak a csoportból. Ausztráliai felségvizekre került, személyi edzőként és motivációs előadóként. A kilenc hónapos hajóslét után sokan feladják, az ötvenfős csapatból a következő évadra hárman-négyen maradtak, a harmadikra pedig csak Gábor.

„Ottlétem alatt folyamatosan fejlesztettem magam, könyveket olvastam, videókat néztem arról, milyen egy jó előadó; a személyi edzésre már volt képesítésem. Szeretek a legjobb lenni, ez motivált. A cégünknél dolgozó körülbelül 300 edzőből ott voltam a legjobb tíz között. Kellett vagy három év, míg ez sikerült, de nem adtam fel. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen keményen megdolgoztam érte.”

Az óceánon túl

Mindenhol az első munkanap a legnehezebb, egy majdnem 5000 személyes óceánjárón még inkább. Szűk kis folyosók, aprócska hálókabinok, szintek labirintusa a kisvárosnyi méretű hajón. „A legelső óceánjárón nagyon elveszettnek éreztem magam. Őrületesen pici kabint kaptam, és azt is meg kellett osztanom egy szobatárssal. Ahogy benyitottam, nagydarab, ápolatlan indiai férfi ült az ágyon – később kiderült, hogy ő a főnököm –, ráadásul rajta kívül még pár barátja is, én már alig fértem be. Inkább elindultam a hajó felfedezésére, el is tévedtem. Több hét alatt sikerült csak kiismernem, addig folyamatosan bolyongtam.”

A második óceánjárón sokkal kellemesebben érezte magát, azt mondja, nem is munka volt, hanem szórakozás. Három egymást követő évben Ausztrália vizeit járták Sydneyből indulva 7–10 napon keresztül, kis szigeteken kikötve, majd újra jött ugyanez a kör. Az ausztrálok nagyon egészségtudatosak, szívesen ment vissza, de kíváncsi volt a karibi térségre is, így amikor lehetősége adódott amerikai hajón dolgozni, azonnal igent mondott. „Új szigetekre, országokba jutottam így el, nagyon élveztem, tengeribeteg se voltam soha. De most, amikor hazajöttem, úgy döntöttem, magam mögött hagyom a hajóséletet. Bár nagyon jó volt, könnyen be tud szippantani. Fiatalként remek élmény, de nem szeretném, hogy negyvenévesen is így telnének a mindennapjaim. Az ukrán barátnőmmel, aki szintén öt éve dolgozik hajón, elhatároztuk, hogy befejezzük, és Ausztráliában próbálunk szerencsét. Nagyon megszerettem az országot, a barátságos embereket, az ottani életstílust. Teljesen más a világlátásuk, sokkal nyitottabban, könnyen veszik az életet.” Volt miből válogatnia a helyszínek terén, hiszen körülbelül harminc országban járt, egyebek mellett Kolumbiában, Új-Zélandban, Thaiföldön és Pápua Új-Guineában is. „Lehet, hogy a jövőben dolgozom majd óceánjárón, de most inkább szeretnék letelepedni, nagy tömegnek előadásokat tartani az egészséges életmódról, hiszen ha nem vagyunk egészségesek, hiába dolgozunk. Az elején nagyon féltem attól, hogy kiálljak és beszéljek, kérdésekre válaszoljak, most meg, hogy egy hónapja nem élem át a flow-t, kimondottan hiányzik. Jelenleg nem látom úgy, hogy visszajöjjek ide, nekem nem éri meg. Nem mondom, hogy el kell innen menni, de aki szeretne, annak szívesen segítek. Itthon is lehet nagy sikereket elérni, de engem érdekel a világ. És ha már belevágtam, szeretném minél jobban csinálni.”