Egy igazi anya igaz története

Sok idő telt el, míg összeállt bennem az igazi énje. Éveinek számát tekintve még mindig fiatal, hiszen csak 56 éves, de amit átélt, az nem mindennapi. Egy igazi ANYA igaz, példaértékű története. Egy édesanyáé, aki hét gyermeket nevelt, és nem is akárhogyan. Megtiszteltetés számomra, hogy megajándékozott a bizalmával.

Bublos Mária Párkányban született munkásemberek ötödik, legfiatalabb gyermekeként. Hamar jött a nagy szerelem, 19 évesen férjhez is ment egy párkányi fiúhoz, először megszületett Henrietta, aztán Norbert. Ám a fiatal férj egyre elviselhetetlenebbé vált, féltékenységi jelenetei mérgezték a család életét. A nagy veszekedések közepette egyik nagymamától a másikhoz szaladtak, végül Mária, az anya döntött: elvált a férjétől.

A gyerekeknek anya kell

Ebeden, a szomszéd faluban élő nővérénél 26 évesen rákot diagnosztizáltak, s egy éven belül meg is halt, hátrahagyva három apró gyermekét, a négyéves Valikát, a hároméves Marcellát és az egyéves Lacikát. Még elgondolni is rossz, min mehetett keresztül a család. Az apa a helyi szövetkezetben dolgozott, ezért a gyerekekre felváltva vigyázott a család, dédmama, nagyszülők, Marika, épp, aki kicsit is ráért. Mert rá kellett érni, a gyerekek voltak az elsők. A gyámügyiek és egy nővérke gyakran látogatta a családot, ők meg folyton rettegtek, mert többször felajánlották mint segítséget a gyerekek gyermekotthonban való elhelyezését. Bennük ez a lehetőség fel sem merült, nem is értették, hogy lehet ilyet segítségnek nevezni. Többszöri megkeresés után végül a nagymama rákiáltott a nővérkére: „Maga beadná a saját gyerekét?” Erre a zaklatások abbamaradtak. A gyerekeknek anya kellett, a fiatal özvegyen maradt apának egy társ, akivel megoszthatta az élet apró-cseprő örömeit, búját-baját. Olyan asszonyt szeretett volna, aki sajátjaiként tekint a gyerekekre, és szívvel-lélekkel ellátja anyai feladatait.

Márpedig Marika úgy tekintett nővére gyermekeire, mint a sajátjaira, így sógora, Laci megkérte, költözzön hozzájuk, és legyenek egy nagy közös család. A lehető legjobb megoldás volt mindenki számára. Nővére halála után két évvel kezdődött kettejük közös élete. Marikának hirtelen öt gyermeke lett, de időközben szerelem is szövődött kettőjük közt, így boldogok voltak, hogy mindkét család élete rendeződött. Pár évre rá Marika ikreknek adott életet, egy kisfiúnak és egy kislánynak. Utóbbi négy nap múlva meghalt. Nehezen viselte, de nem hagyhatta, hogy eluralkodjon rajta a fájdalom, hisz már hat kisgyermek várta. Később, bár nem tervezték, született még egy kislányuk. Biztosra vették, hogy ha így történt, ez sem véletlen, nagy örömmel fogadták hetedik gyermekként Veronikát a családban.

Újabb súlyos tragédia

Akkor még nem sejtették, hogy az élet ismét valami nagyon szörnyűt tartogat számukra. Egy autóbalesetben elvesztették az akkor már 16 éves fiút, Norbit, ugyancsak 16 éves barátjával együtt. Hárman ültek a kocsiban, csak a vezetője maradt életben. Ma 38 éves nővére, Henrietta így emlékezik: „Nekem is kibírhatatlan fájdalom volt, 17 éves voltam, de hogy édesanyám hogy bírta ki, máig nem értem.”

Lacit, a nevelőapát teljesen maga alá gyűrte a fájdalom, saját fiaként szerette Norbit. „Nem járt később sehová, csak munkába és haza, teljesen a bezárkózott” – mesélte Marika. A család minden egyes tagjának nagyon nagy erőre volt szüksége a folytatáshoz. De menni kellett, élni tovább. „Egyfolytában főztem, hatalmas lábasokban készült az étel. Ha mostam, volt, hogy 80-90 pár zokni, harisnyanadrág lógott a szárítón, az egész udvar tele volt mosott ruhával. Kinn álltunk a párommal az udvaron, és nevettünk, hogy szinte semmit nem látni a teregetéstől” – mondta mosolyogva, mikor ezeket a régi emlékeket idézte fel. A kirándulás az volt, amikor a szünetekben lejártak a Dunára fürödni. Szalonnát, kolbászt sütöttek a gyerekekkel a parton, mindenki nagyon élvezte. Közben nevettek, beszélgettek. A párjával, Lacival egyetlenegyszer voltak kettesben négy napot Bükfürdőn, ezt is a lányaiktól kapták ajándékba. „Párkányon, Ebeden kívül szinte sehol nem jártunk, de a gyerekek mindenért kárpótoltak.”

Főállású anya volt egész életében. Közben a határba járt, szedte a krumplit, kapálta, egyelte a szövetkezet által kimért cukorrépát. Otthon állatokat tartottak, kacsát, libát, csirkét, nem kellett húsért menni a boltba. A kertben zöldség termett, élelemben nem volt hiány. Ahogy nőttek a gyerekek, segítettek a ház körüli munkákban, ha kellett, tanultak a kisebbekkel. „Iskola után volt, hogy meggyet szedtünk, kijártunk anyuval a földekre kapálni” – mondja emlékeiben kutatva Valika nevű lánya, aki családjával szintén a faluban lakik. Aztán még hozzáteszi, hogy testvérei közül ő volt a legcsintalanabb, legkezelhetetlenebb, sokszor visszafeleselt, nem fogadta meg szülei tanácsát. Többször elszökött párkányi nagymamájához, édesanyja anyjával szeretett a legjobban, vele találta meg a közös hangot. Talán a nagymamája is őbenne látta leginkább elvesztett lányát.

A gyerekek iskolás évei

„Volt, hogy egyszerre hárman jártunk középiskolába. Vasárnap este pénz kellett az útra, kollégiumra, kellett a heti zsebpénz is. Sajnáltam a szüleimet, volt, hogy az utolsót adták. Nagyon nehéz volt nekik egy fizetésből. Mindegyikünket taníttattak, mindenkinek szakma van a kezében. Csodálom őket ezért. Emlékszem, tizennégy éves voltam, mikor apuék megvették az első bútort a gyerekszobánkba. Azt a boldogságot nem lehet elmondani. Közben átépítették a családi házat is, hogy hogyan voltak mindenre képesek?” – teszi fel magának őszinte csodálattal a kérdést Valika.

Mária legidősebb lánya, Henrietta is a faluban lakik férjével és fiával. Ők maradtak a szülői házban, ahonnan anyjuk nemrégen kiköltözött, teret hagyva a fiataloknak. Sokan meglepődtek a költözés hallatán, de mint mondja, most legkisebb lányának, Veronikának van rá a legnagyobb szüksége. És ő mindig ott segít, ahol szükség van rá. Jelenleg Veronikával és annak kisfiával él egy lakásban, így segítve őket a költségek megosztásában.

Marika csöndes teremtés – mondják a gyerekek, olykor úgy kell belőle kihúzni a szót. Aztán mikor megered a nyelve, könnyeivel küszködve folytatja: „36 együtt töltött év után házasodtunk össze Lacival, és az esküvő után egy évre meghalt. 56 éves volt. Ennek már négy éve, lassan enyhül a fájdalom. Örömet ad a tizenegy unoka, a nagy család. Óriási szeretet vesz körül, messzebb élő gyerekeim is hazalátogatnak, amikor csak lehet. Nyáron van úgy, hogy húsz-huszonöt ember üli körül az asztalt. Számomra ez az igazi öröm. Ebből élek, ebből töltekezem”.

Hosszabb ideig másik nővére lányát, Klaudiát is Marika nevelte. A gyerekek úgy nőttek fel, mintha Klaudia is saját testvérük lett volna. A mai napig gyakran együtt kirándulnak vele, mindent elmesélnek egymásnak. Ahogy Valika mondja, anyukájának nem is hét, hanem nyolc gyereke volt. Úgy hiszem, önfeláldozásból példát mutatott mindnyájunknak. Egy ANYA, aki valóban a gyerekeinek él a mai napig.