Pjongcsang hőse is lehet csalódott?

<p>Pjongcsang hatalmas siker. A XII. paralimpiai játékokról a szlovákiai versenyzők 11 éremmel tértek haza, ebből hat a legcsillogóbb fajtából való. S a &bdquo;zsákmány&rdquo; csaknem fele, öt Farkas Henriettáé. Pjongcsang legeredményesebb részvevője mégsem elégedett...</p><p>&nbsp;</p>

Mi az, hogy nem elégedett! Csalódott, szomorú és dühös. Hát, ilyen is van. Heni azzal utazott Koreába, hogy öt aranyat szeretne nyerni. A zárónapot, március 18-át megelőzően négyet már a nyakába akasztottak, az idei világkupagyőztest lesiklásban, szuper G-ben, szuper kombinációban és óriás-műlesiklásban sem tudta legyőzni senki. Már csak a legkacskaringósabb műlesiklás volt hátra. Az első fordulót követően is ő állt az élen felvezetőjével, Natália Šubrtovával, így a második körben ő zárta a versenyt. Bár veszített előnyéből a jobbik angol Fitzpatrickékkal szemben, még mindig úgy tűnt, hogy minden rendben, jöhet a nagy ünneplés. De becsúszott egy hiba, amely időbe került, s a célba érve Heni 0,66 századdal elmaradt a győztes mögött. Így az ötödik érme arany helyett ezüst lett.

Magára haragudott

Hányan ujjongnának, ha négy arany mellé még egy ezüstöt is zsebre vághatnának! Nem így Heni. Arcára volt írva a csalódás, szeme tele volt könnyel, sírástól fuldokolva alig tudott megszólalni. „Most nagyon csalódott, szomorú és dühös vagyok. Nem az ezüstérem, hanem a teljesítményem miatt” – kommentálta utolsó versenyét a rozsnyói születésű 31 éves lány. Ez ő: nem az bántotta, hogy hetedikként nem sikerült felzárkóznia azoknak a nagyoknak a sorába, akik egy paralimpián az alpesi sízés mind az öt számát megnyerték, hanem az, hogy nem volt elégedett önmagával. Bár öt érmével ő lett Pjongcsang hőse, s bár a Vancouverben és Szocsiban szerzett érmeivel együtt 9 arany, 2 ezüst és 1 bronz lesz a szekrényében, mégsem elégedett. Pjongcsangban mindent meg akart nyerni, mert rengeteget dolgozott érte, mert óriási formában volt, és most az emésztette, hogy hibázott. Semmi sem vigasztalta. Az sem, hogy néhány nap múlva nyilván egészen másképp fogja majd látni a dolgot, felfogja, hogy így is óriásit teljesített. S hogy joga van hibázni. Bár miután a váraljai alapiskolában, ahol nem nagyon figyeltek arra, hogy a kislány hátrányos helyzetű, egyik szemére alig lát, s a másik is egyre rosszabb, alaposan megedződött, s manapság óriási erő, vasakarat rejtőzik benne, ő is csak emberből van.

Ott, az utolsó versenyt követően nagyon nehéz pillanatokat élt át. A sportban mindig maximalista, ezért magát hibáztatta. „A műlesiklásban vannak kilengéseim, az első körben nehezen lendülök bele, itt is az történt –  passzív voltam. Bár ez akkor elég volt az első helyhez, tudtam, hogy a másodikban nem szabad hibázni. Csakhogy ott is képtelen voltam megtalálni a helyes ritmust, hasonlóan, mint előtte, merev voltam, még jobban, mint előtte, s ilyen sízéssel nem lehet nyerni.”

Bár Heni az utolsó versenynapot követően dühös és csalódott volt, az, amit Pjongcsangban elért, csodálatos. Ezt ő is tudatosítani fogja, ha elszáll a bosszúsága. Mert ő élő példája annak, hogy az életben minden lehetséges!

Alpesi nagyhatalom?

Alpesi sízésben Szlovákia bizonyult a legjobbnak: nem volt más ország, amelyik 6 aranyat vitt volna haza. A sportág olyan nagyhatalmai sem, mint a franciák és németek (4-4 arany) vagy a kanadaiak és svájciak (3-3). S ami még nagyobb szenzáció, hogy osztrák szomszédainknak egyetlen győzelem sem jutott. Heninek jó társai akadtak. Bár Jakub Krako és Miroslav Haraus a „gyűjtögetésben” nem ért Heni nyomába, az ő teljesítményük (összesen 6 érem) is rendkívüli. A másik két „aranyos” látássérült indulóra is jellemző az, ami Henire és valamennyi paralimpikonra: mindannyiuktól óriási erőbedobást, akaraterőt igényel, hogy legyőzzék az akadályokat, szembeszálljanak a sorssal. Bár közülük egyeseket születésükkor, másokat baleset, betegség által megfosztott a sors attól, hogy teljes életet éljenek, nem adják fel, küzdenek, harcolnak, hogy elfogadják őket, hogy bizonyítsanak. Nekünk, egészséges embereknek is példával szolgálnak, s alaposan feladják a leckét.

4 vereség egy ponttal

Ezúttal mindössze két sportágban, az alpesi sízésen kívül paracurlingben indított versenyzőt Szlovákia. A csapat, amelynek 2004 íjász paralimpiai bajnoka, Lyócsa Imre is tagja volt, a 9. helyen végzett – 4 győzelemmel és 7 vereséggel. Minden relatív, az is, hogy ez siker vagy csalódás-e. Ha azt vesszük, hogy nálunk nincs olyan csarnok, ahol otthon volna ez a sport, az előbbi. Ha viszont arra gondolunk, hogy 4 mérkőzést is egyetlen (!) ponttal veszítettek el Lyócsáék, akkor az utóbbi. Mert ez már szerencse dolga is. Bár a szerencse állítólag a jobbaknak kedvez. Így fogalmazott Lyócsa is: „Sajnos, négy meccset szorosan veszítettünk el, ez frusztráló. Jól játszottunk, nem voltunk alárendelt szerepben az ellenfelekkel szemben, így a jövőre nézve csak egy kicsivel több szerencsét kívánhatok.” 

 

Jobb, mint Vancouver

Szlovákia a 2018-as paralimpiai játékok éremtáblázatán a 7. helyen végzett 6 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel. Az első hat helyet az USA, a független zászló alatt versenyző orosz sportolók, Kanada, Franciaország, Németország és Ukrajna szerezte meg. A szlovákiai küldöttség ugyanannyi dobogós helyezést ért el, mint a korábbi legsikeresebb, 2010-es vancouveri paralimpián, 11-et (6-2-3), de most több volt az ezüstérmek száma.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?