Abara: ahol a víz az úr, de a jövő is

<p>Máig él egy legenda az Ung-vidék kapujának tartott Abarán &ndash; a mindenkori nyelvhatáron és olykor államhatáron is létező településen &ndash;, hogy a falu bizonyos Abarai Kata úrnő után kapta a nevét, aki egykor a pogány elől sajkán evezve menekült abarai várából a szomszédos deregnyői várba, az ő kedveséhez.</p>

Abara a Nagymihályi járás egyik dinamikusan fejlődő, takaros és rendezett települése, lakosainak száma 720 körül mozog.

Máig él egy legenda az Ung-vidék kapujának tartott Abarán – a mindenkori nyelvhatáron és olykor államhatáron is létező településen –, hogy a falu bizonyos Abarai Kata úrnő után kapta a nevét, aki egykor a pogány elől sajkán evezve menekült abarai várából a szomszédos deregnyői várba, az ő kedveséhez. Méghozzá pogány álruhában, hogy el ne fogják. Ám kedvese parancsára, akit ilyen idegen ruhában elfogtak, azt mind megvakították, így a szolgák Abarai Katával is ezt tették, s innen eredeztethető bizonyos Szemszúró-domb helynév. Azt is mondják, a leány kincseit is magával vitte, s mikor látta, hogy nemsokára elfogják, elsüllyesztette a temérdek értéket, így lett egy holtági tó neve Kincses-tó. Mint látható, Abara életében a víz mindig fontos szerepet játszott, s így lesz ez a jövőben is, egy, a falut, de a régiót is fejlesztő idegenforgalmi és turisztikai nagyberuházás folytán. Amelyről Csuri Árpád, a község polgármestere számolt be.

Három évtizede a község élén

Csuri Árpád, Abara polgármestere egyike azoknak a keveseknek, akik a rendszerváltozás óta megszakítás nélkül töltik be a polgármesteri posztot. „Fiatalon kerültem erre a helyre, akkor azt tűztem ki célul, hogy fejleszteni, gyarapítani, felvirágoztatni. Abarán szorgalmas, tisztességes, kezük munkája nyomán módossá vált emberek laknak, akikben benne van az összetartozás, a szülőfaluhoz való kötődés. Amit elértünk, azt ennek a kitartó és céltudatos munkának köszönhetjük. Ha csak a közelmúlt fejlesztéseit vesszük is, sok dolog történt településünkön. Az egyik legnagyobb beruházás a szennyvízcsatorna és a víztisztító állomás kiépítése volt, de a falu közvilágításának teljes korszerűsítése és takarékosabbá tétele, a falu közútjainak és a járdáknak a felújítása, valamint a közterületek modernizálása is sikeres volt. Folytathatom a sort a belvíz- és esővíz-elvezetés kiépítésével, a községi hangszóró felújításával, az illegális szemétlerakatok teljes körű felszámolásával, a településen keletkező biológiai hulladék feldolgozására szolgáló berendezések, azaz egy traktor és zúzógép beszerzésével, a falu biztonságát szolgáló térfigyelő kamerarendszer kiépítésével, amely segíti a helyi polgárőrség és az állami rendőrség munkáját. Nem is emlékszem arra, mikor volt itt komolyabb bűncselekmény. Amire nagyon büszkék vagyunk, az a vidéken egyedülálló dolog. A falu történetének egyik legnagyobb léptékű beruházása ez, félmillió euró összértékű, pályázat nyomán már az idén beindul, s komoly hatással lesz az idegenforgalomra és a turizmusra. A projekt határon átnyúló beruházás, mégpedig vízi élménytúra-útvonal kiépítése a Bodrog és eredetfolyói mentén. Ez konkrétabban egy fák koronájában, víz felett és szárazföldön kialakított tanösvényt jelent, megfigyelőhelyekkel, csónak- és sétahajó-kikötővel, szolgáltatásokkal, látványélményhelyekkel, horgásztóval, vízi sportokra, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas területekkel. A projektnek már a közbeszerzése is lassan folyamatba lép. A helyiek számára ez akár vállalkozásaik fejlesztését vagy új munkalehetőségeket is jelenthet majd. Munkahelyre mindig szükség van” – teszi hozzá Csuri Árpád.

A vidék gondjai

Az Ung-vidék egyik legnagyobb gondja ma az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, a munkalehetőségek hiánya, a helyben való megélhetés nehézsége miatti külföldi munkavállalás. Abarát is érintik ezek a gondok, például Mészpest településrészből, ahol főleg szlovákul beszélő, az 1990-es évek közepén Kassáról ideköltözött romák élnek, már félszáz család vándorolt ki, főleg Nagy-Britanniába, és nem is tervezik a visszatérésüket. Akik itt maradtak, ők viszont példamutatóan jó viszonyban vannak a lakosság többi részével, sokuk közmunkásként dolgozik, mindenki beilleszkedett, az együttélés problémamentes. A községi hivatal információ szerint mintegy húsz-huszonöt munkavállaló Európa nyugati országaiban, a szociális szolgáltatásban talált megélhetést; ők rendszeresen hazajárnak. Csuri Árpád azt reméli, a beinduló nagyberuházás nyomán kialakulhat annyi új munkahely, hogy nekik se kelljen majd a megélhetésért külföldön munkát vállalniuk.

 

Szépséges ősi táj

Abara a Laborc folyó jobb partján, holtágak ölelésében terül el, közigazgatási területe viszonylag nagy, 4735 hektár. A falut régen is jó fekvésű, termékeny talajú helyként írták le, amelynek vannak erdői meg saját vizei. A régi leírás ma is érvényes, a termékeny, részben homokos, legfeljebb közepes kötöttségű, vastag fekete humusszal borított mezők jó termést hoznak. A falunak ritka értékes kőris-tölgy erdeje is van, s a mindent uraló víz, a holtágak, tavak ugyancsak jelentős értéket képviselnek. Szinte az egész határ természetvédelmi terület, ahol ritka madarak és víziállatok, rovarok és növénytársulások maradtak meg emlékeként az ősi folyóparti mocsaras erdőknek. A vidék igen régóta lakott. Néhány éve igazi különlegesség került itt elő egy építkezéskor: az Abarai Vénusz, egy agyagból készült nőalak, termékenységábrázolás, amely a becslések szerint legalább 5600 éves, a késő kőkorszakbeli tiszapolgári kultúra itteni megtelepedésének tanúja. Az egykori vár is figyelemreméltó hely, egy máig ismeretlen okok miatt született 1471-es országgyűlési rendeletre lerontották, később sajnos a folyószabályozások miatt ártéri területté vált, s ma már alig látható nyoma. A helyiek fél évszázaddal ezelőtt még téglából rakott boltíveket láttak. A falu első írásos emléke 1221-ből való; a 15. században vásártartási jogú mezőváros volt. Urai között találjuk többek közt a Dobó, Perényi, Rákóczi, Aspremont és Széchényi családot.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?