Hitről hitre

Ismét médiapartnere volt a Vasárnap a Kulcsár Tibor esszéíró versenynek. Remek írások érkeztek számos középiskolából, saját kategóriájukban a legjobbakat mi is bemutatjuk. Most Oros Boglárka Sáráét, a komáromi Selye János Gimnázium tanulójáét, aki a Hitről hitre kategória legjobbja.

Nagyon megfogott a reformáció témája. Hívőként fontosnak tartom, hogy a vallásomról írjak fogalmazást. Szeretném elmondani, mit is jelent számomra Istennel járni és vele élni.

A 16. században Luther Márton, Zwingli Ulrich és Kálvin János meglátta, hogy a kereszténység elfordult a gyökereitől. Már csak formailag szólt Istenről, az emberi tákolmányok és kitalációk teljesen elferdítették, eltakarták a lényegét: Isten szeret, Jézus meghalt érted a kereszten, hogy neked örök életed legyen, teljesen ingyen. Fel tudod ezt fogni? Isten a legnagyobb ajándékot adja nekünk, és semmi mást nem kell tennünk, csak megbánni a bűneinket, és vele élni ezután. Ez pedig jó dolog.

A reformátorok talán nem tervezték, de elindítottak egy lavinát, ami végigsöpört a világon. Az egyszerű emberek felismerték, igazuk van. Hogy hiába járnak templomba és hallgatják a latin miséket, az nem ad semmit, hogy a bűnbocsátó cédulák nem hoznak megváltást, és hogy az életük így nem teljes. Azt mondjuk, ez egy megreformált – megújított vallás, pedig csak az eredetihez tért vissza. Öt alaphittétele van:

1. Sōla Scriptūra (egyedül a Szentírás);

2. Sōlā Fide (egyedül hit által);

3. Sōlā Grātiā (egyedül kegyelemből);

4. Sōlus Christus (egyedül Krisztus);

5. Sōlī Deō Glōria (egyedül Istené a dicsőség).

Mindenkinek hinnie kell valamiben, különben miért kelne fel reggel? Mi okból végezné a dolgát? Élne napról napra a semmiért? Abba az ember beleőrül – mint számos példa mutatja –, ha elveszíti célját, és úgy érzi, nincs kiút, már nem kell sok ahhoz, hogy öngyilkos legyen. Muszáj, hogy legyen valami, ami előreviszi. Hihet önmagában, a világban, energiákban, hogy betöltse az űrt a szívében, a helyet, ami a Megváltónkat illeti. De az nem adja meg az igazi örömöt és boldogságot, ami abból fakad, hogy van egy Szabadítónk, aki szeret, és velünk van annak ellenére, hogy mi megbántjuk Őt, és sokszor elfordulunk Tőle. Hiszek abban, hogy Isten az egyetlen, aki be tudja tölteni az életünket és a halálunkat. Ő az élet értelme. Tökéletesen egyetértek Pintér Béla egyik énekének szövegével: „Ő a minden, Akire nézve az ég és föld teremtetett. Beszéde élet, szeretetébe én is elmerülhetek. Ő a minden.”

Mikor a reformáció elkezdett nagyobb méreteket ölteni, a katolikus vallási vezetők rájöttek, ez így nem mehet tovább, elveszítik a híveiket, a pozíciójukat. Megindult az ellenreformáció, mely egyúttal a barokk stílusirányzat kialakulásának egyik kiváltója volt. A katolikus egyház a pompával és gazdagsága megmutatásával akarta visszatéríteni az embereket. Nem meglepő módon gyakran folyamodtak erőszakhoz, az ember nem tud bűntelenül élni, akár katolikus, akár protestáns, akár buddhista. Ebben különbözünk Istentől (a legjobban), hogy nem tudjuk kivédeni a sátán támadásait, és nem tudunk a bűntől szabadulni. Nem vagyunk elég erősek hozzá, soha nem is leszünk, kivéve, ha Istennel élünk. Akkor nincs mitől félni, hiszen Jézus azt ígéri: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28, 20). Ez pedig csodálatos!

Az emberek elfelejtenek hinni. Elfordulnak az Atyától, ennek megvan a következménye. Háborúk dúlnak, veszélybe kerül a keresztyénség, az élet. Nem találjuk a megoldást… pedig itt van az orrunk előtt. A reformáció 500. évfordulója volt tavaly. Az ellenreformáció és az első keresztényüldözés idején a hívők képesek voltak meghalni a hitükért, nézeteikért és Krisztusért. Mi még szeretni sem tudunk igazán. Hinnünk kell, különben elveszünk. „A hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róma 10,17)

Vannak, akik azt mondják, majd hisznek Istenben, ha látják, vagy ha meg tudják fogni. A levegőről vagy a fényről elhiszik-e, hogy van? Amennyire a levegőt érezzük, érezzük Istent is, ha odafigyelünk rá. Nem kell mindent tudnunk és mindenbe beleártanunk magunkat. Isten olyan lény, akit mi nem tudunk definiálni. Ez azért van, mert Ő nem fér bele az emberek korlátaiba, Ő annál sokkal hatalmasabb és összetettebb.

Egy következő ellenérv, ami Isten ellen szól: az evolúció. Komolyan? A semmiből létrejönne az egész világ egy robbanás miatt? A robbanás miért lett? Mi robbant fel? És ami felrobbant, az honnan jött? A véletlenek sorozata hozott létre minket mindenféle cél nélkül? Isten pontosan úgy teremtette meg a Földet, ahogy nekünk jó. Akkora távolságra a Naptól, amennyire kell. Olyan nagy a Föld, amekkora kell, hogy legyen. A Teremtő tökéletesen megtervezett mindent. Isten nem a mi napjaink szerint méri az idejét. A hat nap lehet több ezer év is. Nem tudjuk, és nem is kell tudnunk. Csak el kell hinnünk.

Ha még nem tetted meg, most gondolkozz el rajta, mi lesz veled a halálod után! Mert meghalunk. Ahogyan ősszel a levelek lehullnak a fákról, úgy nekünk is lejár egyszer az időnk. Azzal vége lenne mindennek? Azért voltunk a világban, hogy… miért is? Az emberek életében nagyon sok bizonytalan dolog van, akár a munkát, akár a családot vagy a földi életet nézzük, ezek mind eltűnhetnek egyik pillanatról a másikra. Nincs beleszólásunk abba, hogy mikor haljunk meg. De abba van, hogy hová kerülünk a halálunk után, mert Isten „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” (Prédikátor 3,11) Ehhez mit kell tennünk a földön?

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6, 25–34)

Négy évvel ezelőtt sosem álltam meg. Egyfolytában tepertem, nem volt egy percnyi nyugodalmam sem – és az nekem úgy volt jó. Ezerféle versenyre jártam, szakkörökre, 3 hangszeren tanultam zenélni, meg színjátszást és táncot. Ezalatt is volt Istennel kapcsolatom, mivel olyan közegben nőttem fel, ahol Ő áll a középpontban, de még nem voltam Vele mindennapi, szoros kapcsolatban. Nem bíztam rá teljesen az életem, a magam ura akartam lenni. Nem ismertem eléggé Őt, és nem kerestem a nekem szánt útját. Tizenhárom évesen gerincsérvem lett, akut fájdalmam volt, másfél évig otthon tanultam, mert nem bírtam ülni. Sok dolgot elveszítettem, amiről azt gondoltam, létfontosságú. Egy kis idő elteltével, sok miért és sok kesergés után, Isten rávilágított, hogy mennyire mulandóak a földi javak. Az életemet nem az emberekre, a tudásra vagy az ügyességre, hanem Jézusra kell alapoznom. Ő tudja az ok-okozati függvényt, hogy mi milyen céllal történik az életemben, és amikor itt lesz az ideje, én is meg fogom tudni. Arra már rájöttem, az egyik célja az volt, hogy közelebb kerüljek hozzá. Sokszor érzem Istent, tudom, velem van és segít, hogy helyesen éljem az életemet.

Reformációra nekünk is szükségünk van, mégpedig úgy, hogy először önmagunkat újítjuk meg Krisztusban. Mert a megtapasztalás viszi tovább a reformációt. „…változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Róma 12,2b)

SPURGEON TANÍTÁSA A HITRŐL (részlet)

Én a hitet szó szerint veszem,

Hinni valamit, annyit teszen:

Nem kutatni kétkedőn utána

Nem kérdezni még sokszor – hátha

Mégsem úgy van – húzódni tőle,

Amíg meggyőződünk felőle.

Az üdv dolgait amint van, hiszem,

És a hitet szó szerint veszem.

Oly egyszerű az üdv nagy útja:

„Higgy és üdvözülsz” – így van megírva.

Annyi az egész: Higgyed és higgyem,

Hogy az Úr Jézus meghalt értem.

Halálával minket megmentett,

Ingyen kínál örök életet.

Fogadd el a feléd nyújtott kegyet,

Csak hinnünk kell, és a miénk lehet.