Egy izgága nemes, aki titokban felfedezte az egész világot

Félig magyar, félig lengyel családban született 1746-ban a Nyitra vármegyei Varbón. Teljes neve könnyen megjegyezhető: Benyói és urbanói gróf Benyovszky Máté Móric Mihály Ferenc Szerafin Ágost. Mivel apja is katona volt, Móricka is annak tanult, tízéves korában már csatában is részt vett.

Tizenkét évesen aztán otthagyta az osztrák császári sereget, és Litvániába költözött. Közben meghalt édesapja, a lengyel rokonok pedig úgy határoztak, hogy az ifjút kiforgatják az örökségéből. Benyovszky nem hagyta annyiban, fegyverrel próbált érvényt szerezni jogának, de nem járt sikerrel, ráadásul az intrikus lengyel rokonok bepanaszolták Mária Teréziánál, aki bokros teendői miatt nem merült el az ügy részleteiben, hanem visszakézből megfosztotta a fiatal nemest grófi rangjától, és még a birodalom területéről is kitiltotta. Szegény tizenéves Móricunknak tehát el kellett hagynia Közép-Európát.

Pontosabban kellett volna. Ő ugyanis akkoriban már állandó huszárcsapattal közlekedett, és miután egy elmérgesedett személyes ügy miatt rövidebb ideig raboskodott az ólublói várban 1758-ban, részt vett például az 1767-es lengyel nemesi felkelésben, ahol az oroszok ellen harcolt. Ezután néhány hónapra Moldvába szökött, onnan visszatérve pedig ismét megütközött az oroszokkal. Viszont innen, Stanislawow városából már hadifogolyként vitték Kijevbe, majd Kazanyba. Ahonnan meg Szentpétervárra szökött, de mivel nem voltak okmányai, elfogták, és Szibériába száműzték. De még Szibériának is a legtávolabbi csücskébe.

A kamcsatkai sakkbajnok

Egy évbe telt, míg odaért: 1769 novemberében indították el, és 1770 novemberében érkezett Kamcsatkára. Jóformán nem is volt ott annyit, mint amennyit utazott. Ezt a száműzetést egyébként nem úgy kell elképzelni, mint a későbbi Gulag kényszermunka-táborait, ahol az éh- és fagyhalálig dolgoztatták az állati körülmények közt tartott embereket.

A Szibériába száműzött személyek sok esetben napidíjat is kaptak, nem dolgoztatták halálra őket, és bár kötelesek voltak valamely napokon munkálkodni vagy állatbőröket beszolgáltatni, a lényeg az volt, hogy politikai foglyok lévén jó messze tudják őket Szentpétervártól. Benyovszkyról is azt hitték, hogy majd jól megbánja, hogy a lengyelek oldalán harcolt a cár ellen, és szépen feledésbe merül, de Móricnak esze ágában sem volt feledésbe merülni.

A bolserecki fegyenctelepen egyből ismeretségekre tett szert. Sakkpartikat játszott, és mivel nagyon jól sakkozott, sok pénzhez juttatta a rá fogadókat (néha ő maga is részesedett a nyereségből). Aztán nép- és természetrajzot írt Kamcsatkáról (az elsőt), iskolát alapított (ő maga volt a tanító), és még a kormányzó lányával is összejött. Benyovszky tehát viszonylag gyorsan bekerült a kamcsatkai felsőbb körökbe, hiszen francia nyelvre tanította a befolyásosabb helyiek gyerekeit. Mindezt egy év leforgása alatt, 1771-ben ugyanis már felkelést szervez a helyi cári tisztekkel a kormányzó ellen.

Egy förtelmes kiáltvány

Elfoglalták az erődöt és a kikötő hajóit, az egész felhajtást pedig alátámasztották egy forradalmi kiáltvánnyal. Az iromány fő tézise, hogy a népek nyomorának oka, hogy a gazdagoknak joguk van elnyomni a szegényeket, és ennek a helyzetnek véget kell vetni.

Benyovszky és vagy hetven száműzött tehát Kamcsatkán elkötötték a Szent Péter nevű hadihajót, és elindultak délnyugati irányba, a japán és a kínai partok felé. Benyovszky volt tehát az első magyar, aki a Csendes-óceán északi részén hajózott. Csak hát nem sorolták a felfedezők közé, mert titokban utazott. 1771 őszén kikötöttek Formosán (ma Tajvan), majd a dél-kínai Makaó szigetén.

Forradalmi kiáltványuk pedig nagy karriert futott be. Bár csak jó egy évvel keletkezése után jutott el II. Katalin cárnőhöz, aki miután elolvasta, a földre dobta, közben annyit mondott: Förtelem! Tanácsosai nehéz helyzetbe kerültek, szerették volna ugyanis elpusztítani a papirost, mely úrnőjüket ilyen éktelen haragra gerjesztette. De mi van, ha ismét látni akarja majd? – kérdezték egymástól. Végül lepecsételték és elzárták. A benne megfogalmazottak kimutathatóan visszaköszönnek az 1773–75-ös, Jemeljan Pugacsov-féle orosz parasztfelkelés, valamint a későbbi dekabristák forradalmi eszméi közt.

Anasztázia szolgálatai

Benyovszky (eredetileg francia nyelven írott és megjelent) emlékiratainak egyes részleteit érdemes fenntartásokkal kezelni. Bár a gróf igazán nem volt rászorulva, hogy fiktív eseményekkel színesítse egyébként is hihetetlenül gazdag életrajzát, azért néhány ponton mégis elragadta a mesélőkedv. Vagy éppen az óvatosság. Kamcsatkáról való szökéséről írva például említést tesz egy Afanázia nevű lányról, akivel kapcsolata volt, és akit a helyi kormányzó, Nyikov lányának nevez. Az elmúlt évtizedek levéltári kutatásai szerint viszont a Nyikov családnak nem volt gyereke, mutat rá Krizsán László Benyovszky Ázsiában című munkájában. Szerepelt viszont a közösségben egy Anasztázia nevű nő, aki a helyi pópa felesége volt, és biztosan ismerte Benyovszkyt. A nőt az utazó szökése után egy évvel kihallgatták, és nem vallott Benyovszky ellen. A jegyzőkönyvben ez áll:

„A néhai Loginov lelkész feleségét, Anasztáziát Vaszilij Boriszov sekrestyés gyengéd szolgálatokra magához vette...”

Szóval Afanázia vagy teljesen fiktív személy a gróf emlékirataiban, vagy Anasztázia irodalmi átlényegüléséről van szó.

Szöveg Veres István