Nosztalgiamozi Káldi Nórával

<p>Mindig a hangja. Még mindig az az összetéveszthetetlen hang. Altban is a legmelegebb. Bársonyban a legfinomabb. Átitatva tartással, méltósággal, eleganciával. Ez volt ő, Káldi Nóra. Nem a nagy, látványos átalakulások mestere, hanem a belülről megformált, egyéniségének esszenciájától fénylő figurák életre keltője.</p>

Nem egész ötven évet élt, abból majdnem harmincat játszott. A leghosszabb ideig, épp tíz évig a József Attila Színházban. Korán ment el. Gyógyíthatatlan betegségben. De azt is méltósággal viselte.

 

Szép színésznő volt. Előkelő megjelenésű. Nem voltak hamis hangjai, selejt gesztusai. Pontos érzékkel, mélyről fakadó érzelmekkel fogalmazott. Tisztán, pontosan, a szó legnemesebb értelmében egyszerűen, magától értetődően. Mrs. Manninghamet játszotta a Gázlángban. Dermesztően hitelesen. A néző joggal hitte: elvesztette a látását. A Warrenné mesterségében ő volt Vivie. A III. Richárdban Lady Anna. A Mégis, kinek az életé?-ben Anderson. Írónak, rendezőnek, partnerének, közönségének sosem maradt adósa. Irodalmi magazint vezetett Juhász Jácinttal a tévében. Gyermekeket, felnőtteket kalauzoltak a versek, mesék, regények világában. Cimborája lehetett minden pedagógus. Mozifilmek is fűződnek a nevéhez. A Szerelmes biciklisták, a Zöldár, A nagy kék jelzés, a Requiem, a BUÉK!. Ezekben kapott különböző súlyú feladatokat. Érzékien mély hangját olyan külföldi pályatársainak kölcsönözte, mint Mireille Darc vagy Faye Dunaway. Szinkronrendezői éles hallását, lelki érzékenységét jelzi, hogy benne látták meg e két remek színésznő magyar mását. Reklámfilmekhez is többször adta a hangját. „Woolmark, tiszta, élő gyapjú!” Ez a pár szó ma is visszacseng a múltból. És azonnal megjelenik előttünk Káldi Nóra felejthetetlen arca. Lánya, Barbara dramaturg lett. Fia, Horváth Virgil a színészi pályát választotta. A Ruszt József rendezte II. Edwardban Virgil volt a címszerepet alakító Gálffi László mellett Gaveston herceg, a király kegyence. Édesanyja ebben a szerepben már nem láthatta. 1993 októberében volt a bemutató, Káldi Nóra augusztusban ment el.

 

Horváth Virgil: „Másoknak színésznő volt, nekem az anyám”

 

Már főiskolás korában is láttam az arcvonásaiban az édesanyját, de most… nagyon hasonlít rá. Biztosan hallja másoktól is.

Igen, mondják. Én erre mindig azt válaszolom, hogy ő szebb volt, mint én. Ha apámmal találkozom, jobban szembesülök azokkal a dolgokkal, amelyek közösek bennünk. A gyermekeimen látom, hogy hasonlítanak anyámra. Vagy a nővéremen. Magamon nem veszek észre semmit belőle. Nagyon sok éve, hogy anyám meghalt. Sok minden történt velem azóta.

 

Huszonegy éves volt, amikor elment.

A negyedik évfolyamot kezdtem a színművészeti főiskolán.

 

Akkor már nyilván tudta, hogy az édesanyja remek színésznő. Az orgánuma, a megjelenése, az eleganciája…

…én ezzel egyáltalán nem voltam tisztában. Ma sem vagyok. Amit mindig felemlegetnek vele kapcsolatban, az a Szerelmes biciklisták. Tényleg csodálatos hangja volt, én mégis vinnyogva nevetek, amikor nézem azt a filmet. Főiskolásként forgatta. Akkor még egyáltalán nem volt búgó hangja. Hallom a hibákat a beszédében. Ugyanazokat a hibákat, amelyek nálam is megvannak. Na tessék! Ebben hasonlítunk egymásra. De a filmben a mamámat látom. Ettől nem tudok elvonatkoztatni. Másoknak színésznő, nekem az anyám.

 

Láttam nemrég egy kabaréjelenetben. Válás a címe, Sztankay Istvánnal játssza. Elmúlt a szerelem, férj és feleség már külön úton járnak, és mindenre, amit együtt éltek meg, egészen máshogy emlékeznek.

Én még ezt nem is láttam. Közvetlenül a halála után volt egy időszak, amikor sok mindennek utánanéztem vele kapcsolatosan, de az utóbbi időben nem mentem fel a világhálóra, hogy kutakodjak. Nem lehet emlékekkel élni. Túl kell lépni bizonyos dolgokon. Főleg a fájó, távoli emlékeken. Ha játszottunk volna együtt, volna egy konkrét élményem, tapasztalatom, hogy milyen színésznő volt az anyám, de így csak mások elmondása alapján tudom. Csupa jót hallok róla, és ez kellemes érzés. De engem lát, aki róla beszél, és ezzel is meg kell küzdeni. Sőt. Ezzel meg kell tanulni élni.

 

Sok előnye származhatott belőle, ha kiderült, hogy Káldi Nóra fia.

Nem. Egyáltalán. »Nem tudod megtanulni? Hiszen a mamád színésznő!« Volt olyan tanár, akitől ezt kaptam. Pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz.

 

A színművészeti főiskolán gondolom, már a felvételiztetők is tudták, hogy kinek a fia áll előttük.

Tudták, mert látták az életrajzomban. De visszajelzést nem kaptam rá.

 

A vizsgaelőadásaira eljárt az édesanyja?

Az első évben nem jöhettek be a szülők. A másodikban én nem engedtem. Egy rendezővizsgában látott harmadévesen. Először? Utoljára? Erre már nem emlékszem. Diplomás színészként biztosan nem látott, mert amikor végeztem, ő már nem élt.

 

Vannak pillanatok, amikor azon kapja magát, hogy ugyanúgy reagál valamire, ahogy egykor ő?

A vehemenciámat tőle örököltem. Őt ugyan mindenki kedves úrinőnek ismerte, ennek ellenére lobbanékony természetű volt. Az udvariasságot, a jó modort, az alapvető viselkedési formákat is át tudta örökíteni. Kiváló iskola, amit tőle kaptam.

 

Szigorú anya volt?

Következetlen. Hol szigorú, hol engedékeny. A késéseimet nehezen viselte. Aludtunk párszor lépcsőházban a nővéremmel. Ha késve jöttünk, nem engedett be. Velem ugyan néha engedékenyebb volt, hiszen én voltam a kisebb, a fiú, a nővéremmel szigorúbb.

 

Kulcsra zárta az ajtót, hogy akkor maradjanak kint?

Elaludni persze nem tudott. Ült az ágyban. Azon rágódott, hogy hol lehetünk. A hátsó gangon is ültünk órákig. Bárhol voltunk, mindig telefonálni kellett, hogy megvagyunk, minden rendben. Ma ez sokkal egyszerűbb. Van mobil. A mi gyerekkorunkban meg kellett keresni a lehetőséget, hogy jelt adhassunk magunkról. Két lányom van. Tizenegy éves a nagyobbik, hét a kisebbik. A pontosságot én is megkövetelem tőlük. Anyám azt szokta mondani: »Ha törik, ha szakad, hétkor felmegy a függöny.«

 

A Locsolókocsiban látta őt?

Van olyan film? Nem is hallottam róla. A Szerelmes biciklistákat láttam már nyolcvanhétszer. Mindig felhívnak, ha megy valamelyik tévécsatornán, de a Locsolókocsiról nem tudok. A Warrennéről is sokat mesélnek. Én a Gázlángban, a III. Richárdban és a Mégis, kinek az életé?-ben láttam.

 

A lányai tudják, ki volt a nagymamájuk?

Tudják. Fotókról ismerik.

 

Ön és a nővére mikor értesültek róla, hogy nagy a baj, menthetetlen a helyzet?

Az utolsó héten.

 

Addig semmi sem utalt erre?

Hogy beteg, azt tudtuk, de hogy nagybeteg, és meg fog halni, azt nem. Küzdő típus volt. A szakmában is, magánemberként is. Nem mutatta, hogy beteg, pedig főleg a vége felé biztosan sokat szenvedett. Ahogy bekerültem a főiskolára, elköltöztem otthonról. De minden reggel hazajártam. Nyolckor volt az első óránk, én hétkor már anyámnál ültem. Ha beteg voltam, vagy nyugalomra, szeretetre, megértésre vágytam, a közelében maradtam. Mellette mindig biztonságban érezhettem magam. Aztán eljött az utolsó hét. A nővérem is, én is nyaraltunk. Felhívott bennünket egy rokonunk, hogy anyánk kórházba került. Otthagytunk csapot-papot, jöttünk fel Pestre, de ő már akkor az intenzív osztályon feküdt. Hallgatott. Nem adott információt a betegségéről. Nem akart terhelni bennünket. Mi abban a tudatban mentünk el nyaralni, hogy az élet folytatódik. Mivel az orvosok sem mondtak semmit, vártuk, hogy kikerül a kórházból. Ott búcsúztunk el tőle. Halála előtt egy nappal volt egy fellángolása, hogy szuper lesz minden, de amikor délután visszamentünk hozzá, szembe kellett néznünk a megmásíthatatlan ténnyel. Ami nagyon érdekes: meghalt a nagymamám, három évre rá az édesanyám, és pont három évvel később lettem beteg én is. De felépültem, itt vagyok.

 

Gyerekként vagy már a főiskolai éveket megelőzően sokat járt színházba, hogy lássa az édesanyját?

A Madách Színházból nincs sok emlékem róla. Később, a József Attila Színházban sem láttam minden darabban. Mondhatnám azt is, hogy a színház elvette az anyámat. Nem mondom.

 

A lányai is hasonlóan fognak vélekedni, ha nagyobbak lesznek?

Én már nem nagyon mozgok a pályán. Mióta gyerekeim vannak, alig játszom színházban. Most is csak egy darabban, és abban is csak ritkán. Így alakult.

 

Más elfoglaltságot talált?

Rendezvényszervezés, rendezvénytechnika-építés. Ami adódik. Nincs biztos állásom. Színészi diplomával kikoptam a szakmából. Nem tudom az okát, miért alakult így.

 

Talán rosszul menedzseli magát.

Ha kellett, jelentkeztem, ha meg nem volt kedvem hozzá, akkor nem. Voltam rossz fiú és jó fiú. A szerepeimben is, az életben is.

 

Csak rossz színész nem volt.

Nagyon nagy az igazságérzetem, és vannak, akik ezt nehezen viselik. Odaszólok, ha kell. Elmondom a véleményemet. De attól, hogy valamivel nem értek egyet, a munkámat még tisztességgel elvégzem. A vita visz előre, ezt azonban nem mindenki gondolja így. Nem kell ugyanazon az oldalon állnunk, de attól még dolgozhatunk együtt.

 

A tévé képernyőjén mikor látta legutóbb az édesanyját?

Két éve.

 

Milyen érzés volt? Megviselte?

Már nem. Túl kellett tennem magam ezen is. Kezembe került egy fotó, váratlanul feltűnt egy filmben… az ilyen váratlan szituációk nagyon felkavartak régen. Vagy visszahozta őt egy gesztus, egy illat. Emlékszem, öt évvel a halála után volt egy nehéz próbaidőszakom. Nagyon kiborultam. Odajött hozzám a barátom, Schneider Zoltán. Remek színész, a Radnóti Színházban játszik. Kérdezte, miben segíthetne. »Húslevest akarok enni« – mondtam neki. »Most, azonnal főzök neked« – felelte. De nekem az anyám húslevese kellett. Annak az íze, illata. Ma már én is meg tudom főzni. A gyerekeim is imádják. Minden karácsonykor feltálalom. Abban az évben főztem először, karácsonykor, amikor anyám elment. Azóta hagyomány lett nálunk. Marhahúsból, maceszgombóccal. Nagy adagot főzök, mert mindenki a húslevesért jön hozzánk. Ez maradt nekem anyámból. A húslevese.

 

Álmodik még vele?

Ritkán, de már akkor is jókat, nem olyan fájókat. De ha bajban vagyok, felnézek az égre, és mindig azt mondom: »Anyám, segíts!« Mert ki segítene, ha nem ő?

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?