Mit kellene tudnunk leendő párunkról?

Beszédes múlt

Mára a helyzet bonyolódott: az együttélés szempontjából már a karrierépítésről, gyereknevelésről, politikai és társadalmi kérdésekről vallott nézetek is fontosak. Ezért nem árt őket tisztázni, mielőtt a párok akár hivatalosan, akár nem hivatalosan összekötik az életüket. Gyakran az az ember is meg tud lepni bennünket, akiről azt hisszük, hogy jól ismerjük, és a kulcs a legtöbb esetben a múltjában rejlik – mondja Renáta Kočišová pozsonyi pszichoterapeuta, párkapcsolati tanácsadó. „Mindenkit alakítanak, formálnak az átélt események, melyek mellesleg sokat elárulhatnak a jelleméről. Aki egyáltalán nem akar a múltjáról beszélni, az titkol valamit, mert vagy szégyellnivalója van, vagy nem zárta le magában a múltat. Nem azt mondom, hogy egy párkapcsolatban ki kell elemezni a felek összes múltbeli kapcsolatát, de jó, ha a komolyabbakról tudunk, és azt is tudjuk, miért értek véget” – mondja a szakember.

Csontvázak a szekrényben

Hogyha például korábbi kapcsolatunk alkoholproblémák vagy beteges féltékenység miatt ért véget, ezt okvetlenül el kellene mondanunk annak, akivel össze kívánunk bútorozni, házasodni – figyelmeztet Kočišová. Nemcsak a regényekben és filmekben vannak szekrényekből kihulló csontvázak, véletlenül kiderülő és mindent elrontó titkok, hanem a való életben is. Utólag mindenki tudja, hogy jobb lett volna az elején elmondani őket és tisztázni, hogyan tekintünk ma a történtekre, milyen tanulságokat vontunk le a kellemetlen tapasztalatokból. Ha a párunk látja, hogy megváltoztunk, tanultunk hibáinkból, értékelni fogja az őszinteséget.

Szerinte ugyanilyen fontos nyíltan beszélni azokról az értékrendbeli dolgokról is, amelyek a párunkat érzékenyen érinthetik. „Ha valaki más nemzetiséghez tartozó személlyel akar összeházasodni, de a múltban szélsőséges, kisebbségellenes szervezet tagja volt, jobb, ha ezt elmondja neki. Azt sem szabad eltitkolni, ha valakinek volt már abortusza, esetleg több is, mert nemcsak az derül ki belőle, hogyan gondolkodik erről a kérdésről, hanem a jövőbeli gyermekvállalásra is hatással lehet.”

Betegségek a családban

A családalapításra hatással lehetnek a partner családjában előforduló örökletes betegségek vagy a partner pszichikai rendellenességei is. Minden betegségről, amely a jövőben komolyan befolyásolhatja, hogy a párnak születhetnek-e gyermekei, és ha igen, azok milyen betegségeket örökölhetnek, vagy a partner milyen ellátásra szorulhat állapota miatt, joga van a másiknak tudni. „Ezek komoly erőpróbák, amelyek ugyan váratlanul is bekövetkezhetnek, de ha előre tudjuk, hogy nagy az esélyük, akkor úgy tisztességes, ha párunknak elmondjuk, mire kell számítani. Mindenkinek joga van eldönteni, vállalja-e a kockázatot, hogy mozgásképtelen vagy szellemileg lépült gyermekéről, esetleg társáról fog gondoskodni. Aki pedig tudja, hogy meddő, annak egyenesen kötelessége ezt közölni a párjával, mert lehet, hogy annak a nagy család, a sok gyermek volna az élete értelme” – mutat rá a tanácsadó.

Mondják, hogy a pénz nem boldogít, és ez biztosan igaz; de hogy a hiánya boldogtalanná tehet, az is biztos. Azt, hogy a másik milyen anyagi háttérrel rendelkezik, ma már a fiatalok általában tudják egymásról, de mivel sokan érett korban, harmincon túl házasodnak, azt sem árt tisztázni, milyen hiteleket törlesztenek, nincs-e nyakukon végrehajtó, terheli-e őket tartásdíj, kezesség vagy bármilyen más anyagi kötelezettség, amely befolyással lehet a közös életre.

Nézd meg az anyját...

Párunk családja a házasságkötést, összeköltözést követően a mi családunk is, ezért jogunkban áll tudni, mit kapott otthonról a másik fél. Egy uralkodási hajlamú vagy alkoholista szülő nagymértékben befolyásolhatja az önértékelését, hajlamait. Ha mindig túl sokat vártak el tőle, nagy eséllyel ő is sokat fog elvárni a párjától és gyermekeitől.

„Minél többet tudunk párunk családjáról, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy őt is megértjük. A gyermekkorban történtek sokszor magyarázatként szolgálhatnak arra, miért viseli nehezen a kritikát, miért kevés az önbizalma, s arra is, ahogyan egyes helyzetekben reagál. Számoljunk azzal, hogy bármilyen kritikus is a szüleivel szemben, bizonyos viselkedési mintákat mindenképp magával hoz a családjából. Természetesen mindenki változhat, és tudatosan is változtathat magán. A családi anamnézist olyan mértékben vegyük figyelembe, amilyen mértékben a mi együttélésünket befolyásolja. Ha nőként azt látjuk, hogy párunk édesanyja körülugrálja, kiszolgálja a fiát, és ő tőlünk is ezt várja el, érdemes idejében tisztáznunk vele, mi erről a véleményünk, s hogyan képzeljük el az együttélés gyakorlati oldalát – például a házimunkák elosztását. Ha a párunk családjában nem voltak szokásban az érzelmi megnyilvánulások, ennek sem kell így maradnia: a szeretetnyelvre mindenkit meg lehet tanítani, csak az kell hozzá, hogy úgy érezze, ő is gazdagodik általa” – mondja a pszichoterapeuta.

Mi legyen a gyerekekkel?

A párkapcsolat későbbi szakaszában döntő fontosságú lehet, melyik partner mit gondol a gyermeknevelésről. Lehet az egyik szigorú, konzervatív és következetes, a másik engedékeny, liberális vagy csapongó, de a gyermeknevelésben mégiscsak közös nevezőre kellene jutniuk. Ezért még a kapcsolat hivatalossá tétele előtt jó tisztázni, milyen vallásban, szellemiségben nevelik, milyen nyelvű iskolába íratják gyermekeiket. Ha csak az egyik fél kívánsága érvényesül, és a másik aláveti magát, ez később komoly gondot okozhat a kapcsolatban.

Ma már a párok nagy része együtt él a házasságkötés előtt (gyakran helyett is). Nincs biztos recept arra, hogy házasságkötés, gyermekvállalás előtt hasznos-e a hosszabb együttélés. Vannak párok, amelyek csak az esküvő után költöztek össze, és boldogan éltek, míg meg nem haltak, s vannak, amelyek hónapok, évek óta tartó együttélés után kötöttek házasságot, mégis utólag derült ki, hogy nem ismerik egymást eléggé. „A lényeg az, hogy az elköteleződést megelőzően döntéshelyzetekben is megismerjük partnerünket. Tudjuk, hogy képes-e kiállni mellettünk, akár a szüleivel szemben is, számíthatunk-e rá bajban, nem keresi-e rögtön a menekülés lehetőségét, ha a közös élet nem az ő elképzelése szerint alakul. A legfontosabb jellemvonások csak válsághelyzetekben mutatkoznak meg, ilyenkor derül ki, mennyire tisztességes, önzetlen a párunk, milyen a problémamegoldó képességeˮ – mutat rá Reánta Kočišová.

Figyelmeztető jelek

Azok a kapcsolatok, amelyek ilyen próbatételeket is kibírtak, általában tartósabbá és harmonikusabbá válnak, de ez leggyakrabban csak menet közben derül ki. Az együtt járás ideje alatt ritkán fordulnak elő nagy krízishelyzetek, ezért az apró jelekre is figyelni kell. „Ilyenek lehetnek, ha a párunk stresszhelyzetben pánikba esik, minden apróságért minket okol, netán inni kezd. Az is fontos jel, ha az anyja előtt akkor sem vesz védelmébe bennünket, amikor az nyíltan pocskondiáz, vagy ha társaságban lekezelően bánik velünk. Ez később mind csak rosszabb lehet, az ilyen kapcsolatból jobb idejében kilépni.”

A szakember szerint azonban a partner megismeréséhez elsősorban magunkat kell jól ismernünk. Tisztában kell lennünk azzal, milyenek az elvárásaink, nem érezzük-e azt, hogy sokkal többet teszünk a kapcsolat megmaradásáért, mint a párunk, és folyamatosan nekünk kell alkalmazkodnunk. Ha megfelelő párt akarunk találni, mindenekelőtt arra kell figyelnünk, ki az, aki mellett minden helyzetben önmagunk maradhatunk. 

Mikor meneküljünk egy kapcsolatból?

Ha mégsem ismertük a párunkat eléggé, és fokozatosan derülnek ki az általunk nehezen elviselhető tulajdonságai, egy ideig még próbálhatjuk megváltoztatni őt vagy tűrni és bízni abban, hogy idővel összecsiszolódunk. Sokan annak ellenére sem mernek véget vetni a kapcsolatnak, hogy lelkük mélyén már érzik: mindig nyelniük és hallgatniuk kell. A váltás azért nehéz, mert sokan attól tartanak, nem találnak más partnert. Ezt legalább már ismerik, talán meg is szokták, és egyre ritkábban teszik fel maguknak a kérdést, mennyire érzik jól magukat a kapcsolatban. Pedig vannak figyelmeztető jelek, melyek esetén jobb továbbállni – még akkor is, ha egy időre egyedül maradunk:

1. Túl sokat veszekszünk, a párunk mindig bennünk keresi a hibát, apróságokon is aránytalanul felbosszankodik, szinte semmiben sem értünk egyet.
2. Azt, ami fontos, érint és foglalkoztat bennünket, nem tudjuk vele megbeszélni, úgy érezzük, terhelnénk őt vele, vagy nem is érdekli a dolog.
3. Nem merünk nyíltan beszélni, ellentmondani, bírálni őt.
4. Partnerünk állandóan krititzál, nyilvánosan is megszégyenít, kinevet, vagy semmi sem jó neki, amit teszünk.
5. A kapcsolatot folyamatos rivalizálás jellemzi: a partnerek folyton a saját erényeiket és a másik hibáit hangsúlyozzák, gyakran esik szó arról, kinek volt igaza, ki a sikeresebb, ki keres többet.
6. Párunk önző az ágyban, akkor is megköveteli az együttlétet, amikor nincs hozzá kedvünk, és csak saját magával törődik.
7. Nem érezzük, hogy partnerünk őszintén érdeklődne irántunk, és együttérezne velünk, meghallgatna bennünket.
8. Nem bízik meg bennünk, folyamatosan ellenőriz, szinte félünk attól, mikor miben talál hibát.
9. Betegesen féltékeny, ellenőrzi, mikor hol voltunk, és kivel. Gyakran hazudnunk kell, hogy megelőzzük a veszekedést. Az is baj, ha mi vagyunk túlzottan féltékenyek. 
10. Úgy érezzük, párunk elszigetel bennünket a külvilágtól, nem nézi jó szemmel, ha a barátainkkal, családunk tagjaival tartjuk a kapcsolatot, nélküle megyünk el valahová.