Híznak a kutyák

Mert az, hogy hízik a lakosság a világ alaposan civilizált részén, már régi hír, de hogy egyre inkább és betegesen híznak kedvenceik is, azt nemrég hallottam, láttam a hírekben. Hogy milyen rosszul teszi a gazdi, ha a mindenféle földi finomságokkal, amiktől ő zsíros kilókat szed magára, jó szándékkal, puszta szeretetből bőven eteti kis kedvencét is, hogy aztán, amikor már alig vonszolja magát szegény pára a kövérségtől, fejvesztve rohanjon tanácsért, segítségért. No, ki is találták jobb helyeken, hogy akkor legyen kutyaetetési tanácsadó, amolyan kutyafitnesz, kutyatorna, fogyókúrás okosságokkal ellátva, ahová lefogyni járhatnak a kutyusok, macsekok. Szeretem az állatokat, én is szoktam pici csontokat, pici egyebeket ledobni a lakótelepi bolondos szürkéknek, feketéknek, de azok annyit rohangálnak, ugrabugrálnak fáról palánkra, bokorról a földre, hogy elhízási veszély nem fenyegeti őket.

Amikor ezen a tévés híren jól kiszörnyülködtem, kikacagtam magam, eszembe jutott, hogy pár nappal e móka előtt láttam egy természeti népekről szóló filmet. Nem néztem az elejétől, nem is tudom, hogy jobb sorsra érdemes földgolyónk melyik táján forgatták, tán Afrika lehetett, de a természettel csodás harmóniában élő emberek, férfiak, nők, gyerekek mosolyát, nevetését, gyönyörű fehér fogsorát sokáig nem fogom feledni. Egyszerű életükről meséltek, miközben ütött-kopott viskójuk előtt, a puszta földön sütötték az aznapi halat, főzték a maguk termesztette rizst, amit tegnap is ettek, amit majd holnap is, mellé tán majd mást is, fák és bokrok terméseit, egy-egy elejtett kisebb állatot. Perzsel a nap, tombol a vihar, szakad az eső, nem számít, menni kell a napi élelmet begyűjteni. A férfiak nyakig a vízben, a nők fejükön a rizseskosárral. Elbűvöl az egyik fiatal férfi, állandó mosollyal nézi a mellette guggoló, szép arcú nőt, aki szemérmes pillantásokat vet emberére, míg az beszél, beszél, ilyeneket mond: szeretem az asszonyomat, nagyon régóta együtt vagyunk, szeretem, vannak gyermekeink is, nagyon nehéz az élet, de soha nem fogom elhagyni a páromat, holnap is megyek a csapattal, tán halat sikerül, vagy mást, akkor elosztjuk a társaimmal, mindig elosztjuk, a gyerekeimet etetni kell, fel akarom nevelni őket…

Káprázatos volt a jelenet, ahogy káprázatos volt a gyönyörű táj, a hatalmas fák, a zöld, a még civilizálatlan, ember szét nem roncsolta, be nem építette, össze nem mocskolta erdők, pompázatos területek, ahol az őslakosok a perzselő naptól izzadva, emberpróbáló viharokkal viaskodva, hatalmas esőkkel szemben mennek, hogy a napi betevőt felkutassák, de mosolyognak, mosolyognak, boldogok, fehér fogsoruk szikrázik a fényben. Micsoda élményben volt részem!

Nálunk meg híznak a kutyusok meg a cicusok, a gondos gazdik keze alatt betegesen híznak házi kedvenceik, szegények nem is sejtik, hogy jön ám a fogyókúra, a kutyatorna, a kutyabicikli, egyéb kutyaságok. Cirmos cica, haj…

------------------

– Elluska, mondja már meg, mi lesz ma a jó ebéd – állt meg a konyhaajtóban egy VASÁRNAP reggel Berti bátyám az udvarra menet.

Izsák Ildikó: Tisztességes vacsora