Molnár Ferenc és az autóipar

Mindig attól féltem, hogy egyszer elütök egy biciklistát, aki a bevilágítatlan kanyarban megy előttem, de ennek remélem, vége. Ez az új technika fantasztikus dolgokat produkál.”

Elnyomok egy mosolyt, nehogy megsértődjön. Merthogy erről az új technikáról én már legalább ötven éve tudok. Mégpedig Molnár Ferenctől, a zseniális magyar írótól, akinek a műveit harminc nyelven, több mint 400 fordításban játsszák még ma is, szerte a világban. Molnár nemcsak írónak volt csodálatos, hanem korát megelőzve technikai újdonságokat is kifejlesztett (legalábbis én úgy gondolom). A kanyart bevilágító reflektor leírását az Egy, kettő, három című egyfelvonásosában találjuk meg.

A cselekmény: Norrison úr, az ismert bankigazgató épp a szabadságára készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány, egy ismert amerikai milliomos egyetlen gyermeke valósággal sokkolja őt. Bejelenti, hogy terhes, és férjhez ment egy Fuchs Antal nevezetű sofőrhöz. Ami még rosszabb, a férj öntudatos volt kommunista, aki se nem gazdag, se nem okos. Az amerikai lány már minderről értesítette szüleit, azok egy órán belül megérkeznek Norrisonékhoz, majd világraszóló botrány veszi kezdetét.

Norrisonnak hatvan perc áll rendelkezésére ahhoz, hogy a tökkelütött Antalból makulátlan pedigréjű, tekintélyes társadalmi státusú, elegáns, okos és gazdag embert varázsoljon. Vagyis egy senkiből kell valakit csinálni (ismerős, ugye?), mielőtt megérkeznek a szülők. Ehhez pénz kell (sok pénz), de ez önmagában nem elég. Kell hozzá hatalom is, hogy beinduljon a csodatévő hálózat (network). Norrisonnak mind a kettő megvan. Egyetlen csettintésére mozgásba jön a gépezet, amelyik Antalból olyan férjet farag, aki még a finnyás amerikai milliomos elvárásainak is megfelel.

Először fodrászt, szabót és cipészt hívat, akik a darab során átvarázsolják Antal külsejét. Aztán behívat egy pénztelen öreg grófot, aki megfelelő pénzösszegért cserébe fiává fogadja őt. Majd jön az egyetemi bizottság, amely diplomát adományoz neki. Ezután egy bank igazgatótanácsának tagjait hívatja, akik ott helyben bankelnökké választják (sok pénz). Közben a fodrász, a szabó és a cipész is dolgozik rajta, s Antal a szemünk előtt változik jóvágású gentlemanné. De Norrisonnak ez nem elég. Azt akarja, hogy védence okos embernek tűnjön. Behívatja a szabadalmi hivatal főnökét, és ráparancsol Antalra, hogy azonnal találjon fel néhány zseniális dolgot, melyet szabadalmaztatni akar, hogy a fiúnak „papírja” legyen arról, hogy feltaláló. Ám Antal valóban egy nyomott agyú emberke, aki az autóvezetésen kívül semmi máshoz nem ért.

A zseniális Molnár azzal jelzi Antal mélységes lelki nyomorát, hogy csupa baromságot mondat vele igazi találmányok helyett. Antal egyik „találmánya” úgy hangzik, hogy az autó kormányát egy huzallal össze kell kötni az első tengellyel, és ha az autó kanyarodni kezd, akkor a fényszóró elfordul, és bevilágítja előtte a kanyart. „Baromság – mormolja Norrison, ám hangosan csak annyit mond: – Nagyszerű! A találmány el van fogadva.” Ne feledjük: a darab a húszas évek végén íródott, amikor még az volt az újítás, hogy a kocsi lámpája egyáltalán világít.

Végül is Norrisonnak sikerül a bűvészmutatvány. Mindenki elégedett, ő pedig végre elmehet nyaralni. Fuchs Antal (Molnár Ferenc) találmányát néhány évtizeddel később valaki újra feltalálta, és egy csomó pénzt kapott érte.

Én egyébként ezzel a példázattal szoktam meghatározni az igazi zsenit. Zseni az, aki még tévedéseiben vagy „butaságaiban” is zseniálisat alkot. Úgy, mint Molnár.