Egy betiltott költő útjai

<p>Menekült a fasiszták és a kommunisták elől, élt egy rakás országban, írt sikerkönyvet magyarul és angolul, végül hazatért. Faludy György kilencvenéves kora fölött is képes volt meglepetést okozni.</p>

Ha az unokák azzal jönnek majd 2050-ben, kinek a könyveit olvassák, hogy megértsék a 20. századot, Faludy Gyurka bácsi könyveit adjuk nekik.

 

Siker után menekülés

És nem csak azért, mert ennek az embernek az első világháborútól a huszonegyedik századig szinte mindenről voltak tapasztalatai, hanem azért is, mert megmutatta és elmesélte, hogyan maradhat az ember a legembertelenebb körülmények közt is ember, és mik azok az értékek, amelyekkel túlélhető a fizikai és a lelki terror. Mindezt időtálló, szórakoztató és igényes stílusban.

Faludy a mai budapesti Bulinegyedben, vagyis az Erzsébetvárosban született 1910-ben, zsidó családban. Eredeti neve Leimdörfer György Bernát József. Szülei révén már gyerekként eljutott Olaszországba, Nápolyba. A Fasori Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a bécsi, berlini, grazi és párizsi egyetemen tanult. Huszonhét éves korában már sikerült berobbannia a magyar irodalmi életbe egy botrányosnak ítélt, pontosabban botrányosan jól sikerült könyvecskével. François Villon középkori párizsi csavargóköltő tolvajnyelven írt balladáit fordította, pontosabban költötte át magyarra. 1937-ben az első ezer példányt hetek alatt elkapkodták, és sorra jöttek az utánnyomások. A kritika persze a jó ízlés és a fordítói korrektség hiányát vetette Faludy szemére. Ő viszont 1938-ban Párizsba emigrált a Magyarországon erősödő antiszemita és Hitler-barát hangulat miatt.

 

Két rendszer ellensége

Nem is tévedett nagyot, ugyanis néhány évre rá könyveit már nyilvánosan égették, húga pedig egyike volt azoknak, akiket a nyilasok a Dunába lőttek. De ekkor Faludy épp az amerikai hadseregben szolgált, Párizsból ugyanis a közeledő németek miatt Marokkóba, onnan pedig az Egyesült Államokba utazott. Itt először a Szabad Magyar Mozgalom titkára és lapszerkesztője volt. Miután negyvenötben leszerelt, negyvenhatban visszatért Budapestre, és a Népszava újságírója lett. Megjelent Őszi harmat után című verseskötete, a Villon-balladáknak pedig már a tizennegyedik kiadása. Hamarosan viszont ismét betiltották könyveit. Bár köztudott volt értékrendje, és hogy menekült a fasiszták elől, a kommunisták is ellenségként tekintettek rá. Még akkor is, ha budapesti fiatalok negyvenhétben az ő vezetésével döntötték le Prohászka Ottokár antiszemita püspök szobrát a budapesti Károlyi kertben. 1950-ben hamis vádak alapján letartóztatták, és a recski kényszermunkatáborba internálták. Írószere nem volt, így nem írta, hanem – ahogy később elmondta – fejben csinálta a verseket. Amikor az első négy sorral végzett, felmondta magának és rabtársainak, majd hozzáköltötte a többit, s reggelenként elismételte az előző napiakat. Így egy idő múlva több ezer sort tartott már a fejében. Szabadulása után vetette őket papírra. A többiek is hasonló praktikákkal szórakoztatták magukat: kiváló zenészek, rabtársai egész szimfóniákat fütyültek el fejből. Persze a lényeg nem a szórakozás, hanem a túlélés volt. Gyenge fizikuma miatt Faludy maga sem hitte el, hogy élve kikerülhet Recskről, de végül 1953-ban, Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnöksége idején felszámolták a tábort, és ő is szabadulhatott. Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi regényében írja, hogy szabadulásakor az ávós hadnagy hogyan búcsúzott tőlük. A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kért az igazságtalanságokért, amelyek esetleg érték őket, majd felhívta a figyelmüket, hogy hét év börtönt is kaphatnak a törvény értelmében, ha az ott töltött évekről valakinek beszélnek. „Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, családtagjainknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.ˮ

 

Zsuzsa és Eric

Faludy 1953-ban vette feleségül Szegő Zsuzsa újságírót, tőle született 1955-ben András nevű fia (Andrew Faludy 2010-ben hunyt el). Aztán az 56-os forradalom után emigráltak. Szegő Zsuzsa 1963-ban meghalt, Faludy pedig 1966-ban Máltán megismerkedett Eric Johnsonnal, aki már több éve a nyomában volt. Eric maga is klasszikus műveltségű ember, latinul verselgetett, egyébként New Yorkban kezdte balett-táncosként. Elolvasta a Pokolbéli víg napjaimat (mely először angolul jelent meg), s a könyv akkora hatással volt rá, hogy eltökélte, meg kell ismernie a szerzőt. Budapestre jött, a Magyar Rádiónál talált munkát, és magyarul is megtanult. Faludy akkor épp Máltán élt, és még nem heverte ki felesége elvesztését. Erickel a szigeten új élettársra leltek egymásban, kapcsolatuk 36 éven keresztül tartott. Eric 26 évvel volt fiatalabb Faludynál, és bár amerikai volt, sosem érezte igazán magáénak az Államokat, szívesebben utazgatott Európában és Ázsiában. 2002-ben halt meg magányosan egy nepáli hotelban. Egyesek szerint beleroppant abba, hogy az idős költő feleségül vett egy nála 65 évvel fiatalabb nőt. Ő volt Kovács Fanny, akivel Gyurka bácsi utolsó éveit töltötte. A kilencvenes évek közepén Vámos Miklós Lehetetlen? című műsorában feltette a kérdést Faludynak: mi változott az életében ifjúkora óta. „Fiatalon tragédiaként éltem meg, ha egy szombat vagy vasárnap este szeretkezés nélkül telik el. Most meg kibíromˮ – válaszolta higgadtan a költő.

 

A mezítlábas krónikás

Sokszor téma volt az is, hogy Gyurka bácsi nem hord zoknit, mert egészségtelennek tartja. És hát bizony tovább élt, mint a legtöbb zokniviselő a földön. De ennél is tudott furcsábbat produkálni kilencven fölött, amikor Fannyval meztelen fotózást vállalt a Penthouse magazinba.

Egyetlen utat tervezett még, vissza Torontóba, hogy részt vehessen az egykori lakhelye melletti park névadási ünnepségén, ezt ugyanis tiszteletére George Faludy Place-nek keresztelték. Időközben azonban, 2006. szeptember 1-jén meghalt. Pár hónappal korábban láthattuk Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, ahová feleségével érkezett egy beszélgetésre, és könyveket is dedikált. Lassan, de érthetően beszélt, például arról is, amikor a 30-as években József Attilával ült egy asztaltársaságban. A beszélgetés közben a közönség soraiban egy vörös hajú lány elaludt.

 

Mosómedvék és menekültek

Kanada országútjain, tengertől tengerig, elgázolt őzek, rókák, mókusok hevernek. Elgázolt mosómedvét még sohasem láttam. Egyszer, földszinti ablakból nagyobb út mentén figyeltem a túlnani árkot, ahol négytagú család – apa, anya, két gyerek – készült, vagy inkább mondhatom, tervezte az átkelést. Az egyik szülő, reflektorszerű, ezüstfényű szemével jobb felé, a másik, közvetlenül mellette, bal felé figyelte az utat. Sokáig várakoztak: mindig érkezett jármű valamelyik irányból. Végül az egyik – felteszem, a hím – gyönyörű ujjaival intett, mire valamennyien kiugrottak az árokból, és egy pillanat múlva eltűntek az árokban az én oldalamon.

Testvérek – gondoltam. Így emigráltunk mi is a világ határain át.

(Jegyzetek az esőerdőből, 1987)

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?