Magdi angyalai

 Ha kell, megemelik, ha kell, tartják, hogy el ne essen, vagy visszahúzzák, hogy ne szálljon el. Hiszen most magasabban repül, mint annak idején Kishegyesen álmodni merte volna.

Karácsony előtt talán mindenki jobban érzi az angyalok közelségét. Téged hová vezérelnek az idei szentestén?

Még nem döntöttük el a férjemmel. Általában a Vajdaságban szoktuk tölteni az ünnepeket, de most már a család egy része itt van, úgyhogy ezt még meg kell beszélnünk.

Milyenek a vajdasági karácsonyok? Nagyon mások, mint azok, amelyeket már Budapesten éltél meg?

Külsőségekben, hagyományokban nem, de felnőttként számomra már nagyon más visszamenni. Ebben biztosan van némi nosztalgia, az otthon varázsa, a karácsony csodája, de biztos, hogy nem ugyanolyan ugyanazokat az utcákat járni karácsonykor, mint nyáron. Amikor szentestén elmegyünk Újvidékre a templomba, egészen másként érint meg az, ahogy ott összegyűlik a maroknyi magyarság, mint tizenhét-tizennyolc éves koromban. Annyira fel tudok ott töltődni lelkileg, hogy abból jó ideig merítek. Most, hogy már egy kicsit kívülről, lélekben mégis részeseként látom a kisebbségi létet, már tudom, mennyire fontos, hogy összetartsunk, és segítsük egymást. Egyre jobban érzem azt is, milyen sokat jelent nekem az a táj, azok az emberek, ezért ha nem tudok ténylegesen hazamenni, akkor legalább az emlékeimben merülök el egy kicsit. 

Még mindig a kishegyesi lánynak érzed magad a nagyvárosban, vagy most már inkább budapesti vagy?

A Vajdaság mindig meghatározó hely, a bölcső marad számomra, de tény, hogy most már majdnem ugyanannyi ideje élek Budapesten, mint amennyit ott éltem. Szeretem Budapestet, gyerekként is mindig nagyon vágytam ide, élveztem a nagyvárosi forgatagot, és nagyon könnyen feltaláltam itt magam.

A határontúliságot mennyire érzed még ott legbelül? És most nem komplexusokra gondolok, hanem arra, hogy egy kicsit mégis mások vagyunk. Mi, szlovákiai magyarok például úgy érezzük, hogy mentalitásban a vajdaságiak állnak hozzánk legközelebb.

Ezzel én is így vagyok. Szeretek is a Felvidéken koncertezni, mert könnyen ráhangolódunk egymásra a közönséggel. De szívesen járok Erdélybe is, mert ott is van valami különös, láthatatlan kapocs köztem és a közönségem között. A határon túl mindig különösen szépen, nagy szeretettel fogadnak, többször hallottam már azt is, hogy »te a mi lányunk vagy«, és ez számomra nagyon megtisztelő.

Köztudott, hogy szülésznői végzettséged van. És bár nem sokáig dolgoztál a szakmában, volt egy karácsonyesti, szinte mágikus szüléslevezetésed is.

Egy cigány kisgyerek születésénél segítettem 2004-ben úgy, hogy a macedón bába végig ott volt. A végén nagyon jelentőségteljesen azt mondta: cigánygyereket szent karácsonyéjjel világra segíteni nagyon nagy szerencsét hoz.

Valami lehetett is ebben a jóslatban.

Úgy érzem, velem van a szerencse, és remélem, ez így is marad. Dolgozom is keményen, nem szeretek mindent a sorsra bízni, de tudom, hogy sok minden kell ahhoz, hogy az ember valóra válthassa az álmait. Amikor jelentkeztem a Megasztárba, jó időben voltam jó helyen, jó emberek között, és ehhez szerencse is kellett. De a pályám szempontjából azt tartom a legfontosabbnak, hogy az elején okos döntéseket tudtam hozni, és olyan csapattársakat választottam magam mellé, akik építettek engem. Sem elbizonytalanodni nem engedtek, sem elrepülni attól, ami pillanatnyilag van, hanem arra ösztönöztek, hogy még dolgozzak, mert ennél is több van bennem.

Azóta is nagyon tudatosan teszed a dolgod, nem haknizol, nem szerepelsz a bulvárlapokban, a szeptemberi esküvődről is csak néhány visszafogott hír jelent meg. Ez a megfontoltság családi vonás, vagy meg kellett tanulnod?

Kislányként is melankolikus, sokat gondolkodó típus voltam, szerettem egyedül lenni, pont úgy, mint édesanyám. Nem is hiszem, hogy ezt lehet tanulni: van, aki így születik, van, aki meg nem. Elrontani biztos lehetne, de én a kezdetektől tudtam, mit akarok, és azt is, hogy ezt csak akkor érhetem el, ha nagyon igényes vagyok saját magammal szemben.

Ezt a valamit egyszer úgy fogalmaztad meg, hogy »jelen lenni a dalaimmal az emberek életében«.

Igen, zenei aláfestés szeretnék lenni az életükben, legalább egy pillanatnyi örömöt vagy bánatukban enyhülést szerezni. Amikor épp elgondolkodnék azon, hogy ez működik-e, általában kapok egy levelet valakitől, aki leírja, hogy az én dalom szólt élete legboldogabb pillanatában vagy segítette át egy nehéz szakaszon. Csak ennyit szeretnék. A szívekhez szólni és hallani, hogy az emberek éneklik a dalaimat, mert akkor tudom, hogy róluk is szólnak. A szülészetet és az éneklést is azért választottam, mert számomra mindkettő Isten-közeli állapot. Dallal megérinteni egy lelket éppolyan csoda, mint kézbe venni egy újszülöttet, akit még senki sem érintett meg.

A dalaidban és a koncertjeiden is gyakran megjelenik az angyalmotívum. Amikor Presser Gáborral azt énekled, hogy megemeltek az angyalok, neked kik jutnak eszedbe? Kik azok az életedben, akik megemeltek és megtartottak?

Szerencsére sokan vannak, és azért nem szeretnék neveket mondani, mert olyanok is lehetnek köztük, akikről nem is tudok. Nagyon tetszik annak az embernek a története, aki álmában úgy látta az életét, mint egy tengerparti sétát Jézussal. Visszatekintve az út java részén két lábnyomot látott a homokban, de élete legnehezebb időszakaiban csak egyet. Megkérdezte az Urat, miért hagyta magára, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Erre Jézus azt felelte: »A nehézségeid idején a karomban hordoztalak.« Mélyen hívő ember vagyok, ezért én is tudom, hogy mindig ott vannak mellettem az angyalaim – az égiek és a földiek egyaránt.

A sikeres emberek körül azonban óhatatlanul mindig megjelennek olyanok is, akik csak sütkérezni szeretnének a fényükben, a hasznot lesik, vagy egyszerűen annyira mások, hogy sehogy sem alakul ki velük az összhang. Hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?

Ha barátokról, munkatársakról van szó, a sors mostanáig mindig elrendezte ezeket a dolgokat. Akivel nem rezonáltunk, az valahogy kimaradt az életemből, de nemet mondani is megtanultam már. Ez azokra a helyzetekre is igaz, amikor minden észszerű szempontból jóban kellene lennem valakivel, holott mindketten érezzük, hogy nem működik köztünk a kémia. Mostanában eljutottam oda, hogy nem vagyok hajlandó viselni ezt a maszkot és úgy tenni, mintha. Azt gondolom, hogy jobb is így, mert sok felesleges kört megspórolok, és a mímelés helyett azokkal tölthetem az időm, akikkel egy beszélgetés is felüdülés.

Saját alapítványod van, a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekeket segítő Gábriel Angyalház. Figyelemmel tudod követni a pártfogoltjaid sorsát?

Azért hoztam létre az alapítványt, mert segíteni akartam olyan fiatalokon, akiken látszik a lendület, de az anyagiak hiányoznak ahhoz, hogy el tudjanak indulni. Annak idején, amikor Kishegyesről elindultam a Megasztárba, nekem is segítettek, és akkor megfogadtam, hogy ha módom lesz rá, visszaadom, mert szeretnék egykori önmagamhoz hasonló gyerekekkel kezet szorítani. Amennyire lehet, figyelemmel követem az életük alakulását, többükkel találkozom is. Az is gyakran előfordul, hogy egy koncerten odajönnek hozzám, és bemutatkoznak. Legutóbb Zentán szólított meg egy kislány azzal, hogy »én vagyok az egyik támogatottad«. Nagyon megható pillanat volt.  

A Megasztár-döntő óta több mint tíz évet vártál az Aréna-koncerttel, és lám, két estén tizennyolcezer ember volt kíváncsi rád. Februárban újra koncertezel az Arénában. Most már magabiztosabban, kevesebb izgalommal lépsz majd a színpadra?

Azért vártam ilyen sokáig, mert akkor akartam kiállni ennyi ember elé, amikor már tudok mit nyújtani. Most is izgulok, de ezt úgy kezelem, hogy nagyon-nagyon készülök. Komoly, színvonalas koncertet szeretnék, és úgy néz ki, hogy megint duplázunk. Van már annyi saját dalom – és köztük olyanok is, amelyeket a közönség együtt szeret énekelni velem –, hogy remélem, meg tudjuk alapozni a hangulatot.

A szerencse melletted van, sikerből bőven kijut, a szerelem is megtalált. Mi az, amit leginkább kívánnál a következő évre?

Egy ír áldással válaszolnék, amelyet minden koncertemen el szoktam mondani. Magamnak és a Vasárnap olvasóinak is ezt kívánom:

Legyen előtted mindig út,

Fújjon hátad mögül a szél,

Melegen süsse arcodat a nap,

Az eső puhán essen földjeidre,

S míg újra találkozunk,

Hordozzon tenyerén az Isten.