<p>Tizennégy éves volt, amikor arról kezdett álmodozni, hogy egyszer átússza a La Manche csatornát. Időközben elvégezte az egyetemet, két gyermeket szült, s csaknem három évtizeddel később, idén augusztusban megvalósította álmát. A kassai Zuzana Jusková volt az első nő Szlovákiából, akinek ez a bravúr sikerült – csúcsidőben.</p><p> </p>
A kis csapat három héttel előtte érkezett Angliába. A szervezetnek hozzá kell szoknia a körülményekhez. Naponta kétszer edzettek Doverben, ha esett, ha fújt, és magasra csaptak a hullámok: fel kellett készülni mindenre, ami a nyílt tengeren bekövetkezhet.
A nagy napon hideg volt és szél, de a legkellemetlenebb eleinte a sötétség volt. „A hajó a parttól néhány méterre tett ki, mikor beugrottam a vízbe, teljesen sötét volt. Balra semmi, jobbra semmi: olyan volt, mintha a világ végén lettem volna. Odaúsztam a hivatalos rajt helyszínére, s a hajó szirénájának jelére újra a vízbe vetettem magam. Nagyon kellemetlen volt, mert szörnyen félek, ha nem látok semmit. Ez a medenceúszóknak – s én is közéjük tartozom, annak idején versenyszerűen úsztam – problémát okoz. Az ember fantáziája dolgozik, mindenféle »szörny« úszkál a vízben. Jöhet hajó, cápa, vihar, villámok. Rövidesen medúzacsípésektől lángolt az egész testem – eleveníti fel az emlékeket. – A víz szörnyen hideg volt, 16-17 fok, ráadásul csíp a só– nem kellemes.”
Könyörtelen szabályok
Az Északi-tengert az Atlanti óceánnal összekötő csatornát 11 óra 16 perc alatt úszta át; rövidebb idő alatt, mint edzőjének, Makai Zoltánnak egykori szlovákiai rekordja. „Úgy beszéltük meg Zolival, hogy nem fogom nézegetni, mennyi van még hátra. A vízből egyébként folyton úgy tűnt, hogy közel vagyok a francia parthoz, amelyet sokáig vékony csíknak láttam. Az áramlatok hol ebbe, hol abba az irányba sodortak, de nem hagytam, hogy bármi is kizökkentsen. Hatalmas kiránduló, tartály- és tankhajók húztak el mellettem. Etetéstől etetésig úsztam, egész idő alatt a kísérő hajó mellett. Mindent láttam, mit csinál a legénység; ez némileg megnyugtató. Az viszont nem, hogy csak lentről láttam a hajót, és nem mehettem túl közelre hozzá, pedig szeretek sziklák, nagyobb tárgyak közelében úszni.”
Az extrém sportok szerelmesei hosszú évek óta próbálkoznak a La Manche csatorna átúszásával. Az embert próbáló, kb. 40 kilométeres távot (sokszor több az áramlatok, a sodrás miatt) Dover és Calais között nem sikerül mindenkinek megtennie. Zuzana szerencsére komolyabb baj nélkül élte meg álmai beteljesülését. De így sem volt leányálom. A hajóban Makai Zoltánon kívül másik edzője, Vladimír Mravec kísérte. Félóránként kapott tőlük folyékony energizáló ételt hosszú rúdra erősített pohárban. Öt másodperc alatt megitta, s közben vigyázott, hogy a hullámok ne csapják a hajó oldalához. A szabályok könyörtelenek. Ha csak hozzáér, oda minden igyekezet, kizárják. Ettől rettegett a legjobban. Csak egy szál úszómezben (nem neoprén úszóruhában) vághatott neki, a fején úszósapkát viselhetett. „A legkritikusabb az volt, amikor magasra csaptak a hullámok, őrületesen kezdett fájni a vállam, vagy úgy éreztem, hogy a só szétrágta a testemet annak ellenére, hogy jó vastagon bekentem magam lanolinnal. De csodálatos élmény volt, amikor a francia partok fölött megláttam a felkelő napot, s a strandon megéreztem talpam alatt a simogató homokot.” Kísérői már várták. Nagy volt az öröm.
Két gerincműtét után
Kis híján fél napot úszott egyhuzamban, csaknem egy munkahelyi ügyelet idejét töltötte a vízben. Vajon mire gondolt, amíg szelte a habokat? A gyermekeire, arra, hogy végre teljesülhet az álma? „Az ember tele van félelemmel, ezért nem tanácsos valami rosszra gondolni, az ilyesmit el kell hessegetni. Eszembe jutott, hogy míg én itt didergek a vízben, gyerekeim az igazak álmát alusszák, s a napfelkelte, ez a giccses, de csodálatos látvány úgy tűnt, hogy akkor csak az enyém.”
Zuzana hatodikos korától úszott. Több kategóriában korosztályos csehszlovák és szlovák bajnok volt, érmeket nyert, kijutott Európa-bajnokságra, külföldre, ami akkoriban nagy dolognak számított. Aztán félbeszakadt ígéretes pályafutása. Amint az a lányoknál lenni szokott, szerelmes lett, férjhez ment, gyermeket szült. Álmai, nagy tervei mellékvágányra szorultak. Vízbe csak akkor szállt, ha üdülni ment a két gyerekkel. Közülük egyik sem lett a víz szerelmese – a fiú jégkorongozott, a lány lovagolt –, pedig az esti mese gyakran az angol és a francia partokról, a La Manche átúszásáról szólt. Hosszú éveken át mesélte a gyerekeknek azt, amit elképzelt, s mikor eljött az idő, finoman adagolta nekik elhatározását. Nem kellett sietnie, két és fél évet várt, amíg időpontot kapott.
Csaknem két évtized elteltével és két gerincműtét után (közvetlenül a La Manche-kaland előtt a térdét is operálni kellett) tért vissza a vízhez s egyúttal nagy álmához, amely egy rádióriportot hallva keletkezett. Annak idején nem sokat tudott arról, hogyan is történik az ilyesmi, az internet elterjedésével azonban végre mindent áttanulmányozhatott, gyűjtögethette a vele kapcsolatos ismereteket. Közben edzői képesítést szerzett, s az eperjesi egyetemen elvégezte a sürgősségi orvostan szakot.
Havonta 180 kilométer
„A felkészülés utolsó esztendejében, főleg az utolsó hat hónapjában, nagyon furdalt a lelkiismeret a gyerekeimmel kapcsolatban, mert rengeteget edzettem. Reggel, amikor még aludtak, este, amikor már ágyban voltak, rohantam úszni. Munka után hazudtam nekik, hogy anyu még egy órácskát úszik, persze nem egy, hanem három lett belőle.” Ha az idő engedte, havonta 180 kilométert húzott le nyílt vízen, ha medencébe kényszerült, 130-at. Amikor elérkezett az utazás időpontja, a gyerekek – egyik húsz-, a másik tízéves – nagyon féltették, cápától és minden más veszélytől. De meggyőzte őket, hogy miért éppen ő kellene egy cápának?! Hogy elhitték-e, jobb nem firtatni, tény, hogy ő maga is félt. De erről nem beszélt.
A pozsonyi Makai Zoltán, Zuzana mentora volt az első szlovákiai úszó, aki átszelte a La Manche-ot. 2002-ben az angliai Doverből a francia partoknál lévő Cap Griz-Nezre 11 óra 22 perc alatt tette meg a 33 km-es távot. Zuzana idén 6 perccel gyorsabb volt. Ismeretségük még abból az időből származik, amikor mindketten versenyszerűen úsztak. Amikor Zolihoz eljutott a hír, hogy mit határozott el Zuzana, felajánlotta neki a segítségét. Zuzana akkor már teljes gőzzel készült, jó formában volt, de beismeri, hogy „nagyon jól jöttek Zoli tanácsai. A másik edző, Vladko Mravec világszerte elismert szakember, több La Manche-úszó kísérője volt, de ő inkább elméletben nagyon erős. Ő maga mondta: „Jó lenne, ha valaki részletesen elmondaná az élményeit, mert én csak a hajóról osztogatom a tanácsokat, onnan látom, mi történik a vízben. Hogy mennyire szenvednek az úszók a fájdalomtól, mennyire elkeseredettek, azt csak tolmácsolni tudom, én magam nem éltem át.”
Zuzana Jusková megvalósította réges-régi álmát. De ezzel nem éri be. „Evés közben jön meg az étvágy – nevet, most már felszabadultan. – Átúszni a Gibraltári-szorost. Most ezt vettem a fejembe.” S ha egyszer fejébe vette, nehéz lesz kiverni onnan. Azt mondja, ez jóval könnyebb, mint az előző. Rövidebb a táv, melegebb a víz.
Sok sikert, Zuzana!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.