Megyei választások: a józan ész győzelme

<p>Soha nem tartottunk még így megyei választásoktól, és soha nem is végződtek még ilyen jól &ndash; talán mert először vettük ezt a voksolást komolyan. A neofasizmus veszélye kellett ahhoz, hogy a társadalom demokratikusan gondolkodó része ne maradjon otthon...</p>

Soha nem tartottunk még így megyei választásoktól, és soha nem is végződtek még ilyen jól – talán mert először vettük ezt a voksolást komolyan. A neofasizmus veszélye kellett ahhoz, hogy a társadalom demokratikusan gondolkodó része ne maradjon otthon, még akkor se, ha javarészt ezúttal sem programokra és személyekre, inkább valakik és valami ellen szavazott.

 

Búcsúzók és helyezkedők

Diadalt ezért senki sem ülhet, még a magát győztesnek kikiáltó jobboldal sem, mert a megyei választás inkább a függetlenek győzelmét hozta. Nem a pártjelöltek kvalitása, inkább a választók csalódottsága döntött, ezért hozott az eredmény egyszerre két jó hírt is: a fasiszták bukása mellett a Smer-uralom végének kezdetét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Milan Ftáčnik vesztes pozsonyi megyeelnökjelölt élő adásban határolódott el a Smernek (amelyért az előző ciklusokban még a fél karját odaadta volna) a támogatásától. Jogos kérdés, hogy ezt miért nem mondta a választások előtt, de a lényeg az, hogy a patkányok érzik a hajó süllyedését, és menekülnek róla. A Smer az előző időszakban hat megyei elnököt mondhatott a magáénak – Trencsénben, Zsolnán, Eperjesen, Kassán, Nyitrán és Nagyszombatban, 2017. november 4-e után pedig ketten maradtak: a trencséni Jaroslav Baška és a nyitrai Milan Belica. Előbbi komoly ellenjelölt híján, és utóbbi sem azért – ahogy nyilatkozta –, mert nem törekedett más posztokra, teljes erejével a megyéért dolgozott, hanem mert mindig tudta, hova álljon. A választások egyik legnagyobb győztese így, jellemző módon az a Milan Belica, aki 2001 óta Nyitra megye elnöke, és azóta volt már a HZDS-ben, aztán idejében s kellő előrelátással átigazolt a Smerhez, alapított a magyarok ellen szlovák nagykoalíciót, majd képes volt együttműködni is a magyarokkal: mindig, ahogy a saját érdeke kívánta. A lényeg, hogy nemigen csinált és ezért nem is nagyon rontott el semmit, igazi szlovákiai sikertörténet az övé.

 

A Smer végének kezdete

A többi megyeelnök csak irigykedve nézheti, legfőképp a nagyszombati Tibor Mikuš, aki talán máig sem fogta fel, hogyan tudta őt legyőzni egy olyan „jelentéktelen alakˮ, mint Jozef Viskupič. Hát valahogy úgy, hogy az embereknek elegük lett a Smer kádereiből és úgy általában a Smer politizálási stílusából. Ez a választás nemcsak a megyei fenntartású utak és szociális otthonok állapotáról, hanem az országos közhangulatról is szólt: Kaliňákról, Bašternákról, a Bonaparte villáról, a „mi embereink” sérthetetlenségéről, a rengeteg „meg sem történt” bűncselekményről, amelyek áldozatai évek óta hiába keresik az igazukat. Felfogták ezt a Smerben is, ezért beszélnek most személycserékről – majd meglátjuk, beáldozzák-e végre az érinthetetlennek tűnő belügyminisztert is. Egyedül ez lesz a lényeges, a megyei potentátokat könnyebben leváltják, már csak azért is, mert az önkormányzati pozíciók elvesztése sok éhes szájat, kielégítetlen ambíciót jelent, és semmi sem veszélyesebb a pártfegyelemre, mint ha nincs mit felkínálni érte. Ugyanez érvényes Danko százados hadseregére, az SNS-re, bár rájuk talán kár is szót vesztegetni. Van, ahol egy-két, máshol egy képviselőjük sem jutott be, még a legerősebb nemzeti bástyának tartott Zsolnán is csak öt. Ennyit a büszke, szakszerű és tisztességes nemzeti politizálásról.

 

Az újnácik kudarca

De nem is a legrosszabb amatőr színtársulat színvonala alá süllyedt Szlovák Nemzeti Párt produkciója volt ezúttal a lényeg, hanem az, mennyire borul november 5-e hajnalán barnába az ország. Mindenki attól tartott, hogy az internetes kampányra, konspirációs oldalakra és suttogó propagandára építő újfasiszták diadalt ülnek, mert mivel a saját választóik sem mindig állnak ki mellettük nyíltan, sejteni sem lehetett, mekkora a támogatottságuk. Szerencsére nem olyan elsöprő, amilyennek látszott. Marián Kotleba csúfosan megbukott Besztercebányán, ahol ellenfele, Ján Lunter országos és a megyei választásokat illetően történelmi szempontból is a legmagasabb aránnyal, a szavazatok 48,5 százalékával győzött. Még ennél is jobb hír, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt az egész országban csak két képviselői mandátumot szerzett, holott 336 jelöltet indított. Az egyik bejutott képviselője Besztercebányán Marián Kotleba, aki már jelezte, hogy lemond a mandátumáról, a másik Nyitrán Milan Uhrík, aki szintén nem tartja nagy sikernek a képviselői helyet, mert ő is az elnöki posztra pályázott. De ne essünk tévedésbe: az újnácik leszereplése nem azt jelenti, hogy ne szavaztak volna rájuk elegen. Kotleba a voksok 23, Uhrík 15, képviselőjelöltjeik 7–3 százalékát szerezték meg, ami pont elég ahhoz, hogy a csalódás után bizakodva és bizonyítási vágytól fűtve induljanak neki a parlamenti választásoknak. Érdemes lesz észben tartani: a fasizmus semmilyen esetben és senkivel szemben nem alternatíva, heccből, dacból, tiltakozásként sem érdemes, sőt nem szabad rá szavazni. Reménykedjünk abban, hogy legalább ezt a tanulságot levontuk Kotleba négyéves kiskirályságából és kopasz kollégái parlamenti szerepléséből.

 

Magyarok egymás ellen

Úgy istenigazából nem lehetünk büszkék a magyar pártokra sem, és nemcsak az eredményeik miatt, hanem azért sem, mert a másik legyőzésén kívül mintha egyik sem tudta volna, mit akar. Önmagában elég szomorú dolog, hogy a Híd megyei szinten is a Smerrel és az SNS-szel szövetkezett, s Nyitrán például képes volt a mögé a Belica mögé beállni, aki előző kampányait főleg magyarellenességre építette. Az meg már egyenesen a politikai marketing alapszabályainak mondott ellent, hogy míg Nagyszombatban a 65 éves és harmadik mandátumát töltő Tibor Mikušt vénnek, elfogadhatatlannak, fáradtnak tartották, s felrótták neki a HZDS-es múltat, addig a 67 éves, tizenhat éve megyei elnök, ugyancsak a HZDS-ből indult Belica elfogadható volt számukra. Innen kezdve volt hiteltelen Rigó Konrád elnökjelölti kampánya is, aki a Berényi Józsefet támadó kiadvánnyal csak tovább rontott a helyzetén. AZ MKP elnökjelöltje talán inkább ennek, mint a saját karizmájának köszönheti a 17 százalékos eredményét. Bár azt még nem tudni, elég lesz-e ez újra a megyealelnöki poszthoz, mert a jobboldal számára azután, hogy Kassán a smeres Richar Rašit támogatta, miközben a Hídnak pont a Smerrel való szövetséget rótta fel, az MKP sem teljesen hiteles partner. Be is fürdött Rašival, Kassa megye az egyetlen, ahol a Híd több mandátumot szerzett, mint az MKP. Országos viszonylatban az MKP szerepelt jobban: 33 megyei képviselője lesz, de az előző választási időszakhoz képest ez is veszteség, mert 2013 és 2017 között 38 volt. A párt több régi, tapasztalt képviselője sem szerzett mandátumot, a szavazókat pedig korántsem sikerült úgy mozgósítania, ahogy lehetett és kellett volna, vagyis a győzelemnek mindenképp van némi keserű mellékíze.

 

Lábadozó jobboldal

Legfőképp azonban azért nem lehet megmondani, kié itt a diadal, mert a két magyar párt egymással versenyez, nem a választókért. Ez pedig a jelek szerint egyre kevesebb embert hoz lázba. A Híd eredményeiről magyar szempontból még nehezebb beszélni: van ahol a Smerrel közös listán indult, van, ahol önállóan, de Kassát kivéve – ami nagyrészt az MKP ballépésének köszönhető – mindenhol leégett. Hacsak nem tekinti sajátjának Belicát. A kudarc persze magyarázható úgy is, mint a kormányzás ára, de az igazsághoz talán közelebb áll, hogy nem fog a macska egyszerre kint is, bent is egeret. Most mindenesetre kiderült, a választó sem annyira ostoba, hogy elhiggye: nincs más alternatíva, mint a jelenlegi kormány, és ez minden megalkuvásra mentség. A megyei választások eredménye azt mutatja, hogy a szélsőségesek elleni egyetlen hatékony fegyver a józan ész és az összefogás. Ez győzött most, nem pedig a jobboldali pártok programjai, elvei vagy személyiségei. Pozsonyban Juraj Droba, Kassán pedig Rastislav Trnka épphogy csak becsusszant, a képviselői helyek többségét pedig függetlenek szerezték meg – nem árt óvatosnak lenni azzal a kijelentéssel, hogy a jobboldal új erőre kapott. Egyelőre csak lábadozik, de talán most, hogy látja, van remény, elindulhat a gyógyulás útján. Ez a magyar pártokra duplán érvényes. Itt az ideje, hogy komolyan elgondolkozzanak arról, kiért és ki ellen vannak, mert ha így folytatják, a 2020-as választásokon már elszalasztható lehetőségük sem marad.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?