<p>Persze, most nem a vasárnapi ebédekre gondolok, mert azoknak állandó közreműködője is vagyok, amióta férjhez mentem – és az sem tegnap volt –, hanem a párkányi vásárra. Ahová köbölkútiként kislány koromban minden évben elmentünk, mert az én kislány korom olyan időkben telt,</p>
Persze, most nem a vasárnapi ebédekre gondolok, mert azoknak állandó közreműködője is vagyok, amióta férjhez mentem – és az sem tegnap volt –, hanem a párkányi vásárra. Ahová köbölkútiként kislány koromban minden évben elmentünk, mert az én kislány korom olyan időkben telt, amikor a Simon-Júda volt a pláza, nemcsak kézművesek és kisiparosok rakodtak ki a portékájukkal, hanem a cipő- és ruhaiparunk is ott jelent meg az egész évben visszatartott teljes kollekciójával. Tehát nekem téli kabátot, csizmát, sapkát általában a Simon-Júdán vettek a szüleim, én meg alig vártam, hogy mehessünk. Érdekes, mennyire másként működik a gyerek, akárhogy erőltetem is az emlékezetem, nem a riasztó tömeg jut eszembe, hanem az a sok szín és illat, az a rengeteg kígyócukor meg törökméz meg cukorvattás, meg Rózsi néni, a köbölkúti batyás, aki ott kint mindig szebb cipőket árult, mint otthon a boltban. És mi ott vettük meg tőle a gyönyörű piros bársony, szalagos papucsom. Mindenszentekkor pedig ugyancsak várva vártan már az új kabátban, csizmában, sapkában düllögtem a síroknál, hogy hadd lehessek én az, aki meggyújtja a gyertyát. Akkor még csak egyszerű fehér háztartási gyertyák égtek a sírokon, melyeken – akkor még – föld volt, nem beton, márványszerű beton vagy márvány, úgyhogy abba a nyirkos, olykor már kissé fagyott földbe kellett beleszúrni őket. Micsoda élvezet az egy gyereknek! Anyám nem győzött terelgetni, hárítani hátulról, hogy az új, igen modern műszálas kabátszövet meg ne gyulladjon a fenekem fölött, mint a sakternének anno Pereden. Jaj, azok a régi szép idők, sóhajtottam most föl magamban, mint annak idején ott, akkor sóhajtott fel a nagyanyám, emlékezve gyerekkorára, amikor még nem voltak ilyen szép műszálas kabátok, főleg nem egy falusi kis lánygyereknek. No, de nem a mindenszenteki élményeimről akartam írni, az a következő Vasárnap témája (jövő heti vezér letudva ☺), hanem a vásárról, annak is a párkányi verziójáról a Simon-Júdáról.
Kamaszkoromban már nem jártunk oda, kabátot Budapesten vettek a szüleim nekem, ha már egyszer úgyis ott voltunk a bátyámat látogatóban, meglátva azt is, hogy ott a Vörös Október Ruhagyár ízlésesebben varr, mint a Győzelmes Február idehaza. Vagyis a kedves és szépségében is még megszépült gyerekkori emlékek után pontosan tizenkét évvel ezelőtt indultam el először a párkányi vásárba, már mint a Vasárnap frissen kinevezett főszerkesztője, hogy ajánljam magunkat, és álljak elébe az olvasói kritikáknak. Alig két hónapja voltam akkor ebben a pozícióban, jöttek is mindenféle megjegyzések új seprőkről meg asszonyemberekről, meg majd meglátjukokról és arról, hogy mindennek vége (mint hamar kiderült, egyugyanazon névtelen próbálkozott több néven). Úgyhogy tisztán emlékszem, milyen szorongva álltam ki a sátorba a lapigazgatónk Editke mellé, s kértem lapmenedzserünk Editkét, fedezzen, ha valaki orrba kívánna vágni. Ehhez képest Szép nevű kedves olvasónk hozta a hatalmas Vasárnap alakú habtortát, csupa mosollyal és köszönéssel. És jöttek és megálltak, és örültek és szerettek bennünket az olvasóink. Azóta állandó résztvevője vagyok a vásárnak, azóta a Vasárnap torták, sütemények, kedvességek, figyelmességek egy kisboltnyi mennyiségét gyűjtötte be, hála a háláért, köszönjük mindenkinek, aki még így, tettleg is gondol ránk. Tizenkettedik alkalom volt ez az idei, egyetlenegyszer maradtam ki, amikor New Yorkba csaltak a barátaim. Azóta annyi a visszatérő kedves ismerős, az ott szerzett új barát, hogy tömegiszonyom ide vagy oda, már mostantól rendesen azt várom, hogy újra ott álljak. Az ő várásukban.
Párkányban.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
Így hát András a VASÁRNAPi ebédek állandó résztvevője lett a rue de Sévignén.
Julie Orringer: Láthatatlan híd
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.