A gyermeki agy 1. rész

„Az igazi varázspálca a gyermek tulajdon elméje” (José Ortega y Gasset)

Ha valaki kezünkbe nyom egy szülőknek szánt kézikönyvet azzal, hogy okvetlenül olvassuk el, miként reagálunk? Ha egy kis illem szorult belénk, udvariasan elfogadjuk, de általában nem szeretjük, ha megmondják, milyen könyvet volna kötelező elolvasnunk. Jó esetben azért belelapozunk, még jobb esetben elcsábulunk. Az elmúlt időszakban olvasott jó néhány kitűnő kiadvány közül különösen ajánlanék kettőt ‒ ugyanannak a szerzőpárosnak a tollából ‒, remélve, hogy elriasztás helyett sikerül kedvet csinálnom hozzájuk, mert nevelési és elmetudatossági technikáik rendkívül hasznosnak bizonyultak számomra. Daniel Siegel orvosprofesszor és Tina Payne Bryson pszichoterapeuta A gyermeki elme, valamint Drámamentes fegyelmezés című könyve (utóbbihoz még a fegyelmezés témája kapcsán majd röviden visszatérek a rovatban) roppant gyakorlatias és érdekes, képregényszerű példázatokkal illusztrált. Hogy a szerzők szerint a felnőtteknek miért volna szükséges megérteniük a kicsik agyának működését? Mentális életünk egésze a belső idegi történések és a külvilág jelzéseiből tevődik össze. Nézetük szerint annak ismerete, hogyan változik az elme a nevelés hatására, segíthet talpraesettebb és rugalmasabb gyermekeket nevelni, megérteni a néha megmagyarázhatatlannak tűnő megnyilvánulásaikat is és hatékonyabban kezelni a nehéz helyzeteket. A Drámamentes fegyelmezésben nyolc viselkedésformálási stratégiát, A gyermeki elmében tizenkét elmetudatossági technikát ismertetnek számtalan praktikus javaslattal arra vonatkozóan, miként ültethetők át az egyes fejezetekben tárgyalt friss tudományos elképzelések a gyakorlatba, hogyan beszélhetünk a gyerekeknek agyuk működéséről, hogy ők is jobban megértsék saját magukat, viselkedésüket, érzéseiket. Utóbbi kötet végén segítségként táblázatban is összegzik, melyik technikát milyen korban ajánlják alkalmazni.

Az elme változik

Agyunk a legcsodálatosabb szervünk, de sajnos még a legképzettebb, leggondosabb szülők, pedagógusok sem tudnak róla alapvető dolgokat. Három fontos jellemzője, hogy változik, változtatható és összetett. A kicsik elméje fejlődésben van, olyan, mint egy építés alatt álló ház. Kisgyermekkorban ‒ különösen az első három életévben ‒ a jobb félteke a domináns. Míg a bal agyfélteke a logikus gondolkodásért felel, és segít mondatokba szervezni a gondolatokat, addig a jobb az érzelmi élményekért és a nem verbális jelzések feldolgozásáért felelős, a részletek és a rendezettség helyett a nagy egész – az élmények jelentése és érzete – érdekli. Ez a félteke szorosabb kapcsolatban áll az agy alacsonyabb területeivel és a testtel. A tipegők még nem képesek a logika és a nyelv használatával kifejezni érzéseiket. Amikor elkezdik azt kérdezgetni, hogy miért, akkor tudhatjuk, hogy működésbe lépett a bal agyféltekéjük. Az emberi agy nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is tagolt. Az alsó agyterületek felelősek az alapvetőbb funkciókért (mint a légzés, pislogás), a velünk született reakciókért és ösztönökért (mint a támadás és menekülés), továbbá az erős érzelmekért (például düh, félelem). A tudósok által hüllőagynak is nevezett alsó agyterületek már a születéskor kialakultak, és a legkisebb gyermekekben is roppant tevékenyek. Ezek idézik elő például azt, hogy csemeténk elhajítson egy játékot, vagy belénk harapjon, ha nem kapja meg, amit akar. Ezzel szemben a kifinomultabb felső agyterületek csak a csecsemő- és kisgyermekkor ideje alatt kezdenek el intenzíven fejlődni, majd serdülőkorban elindul az átszerveződésük. Egy kamasz elméje abba a fázisba kerül, amikor újraalakítja önmagát, és ennek során megváltoznak az első tizenkét év során létrejött felső agyi struktúrák. Az elme felső régióinak érése felnőttkorig tart: csak az ember húszas éveinek közepére tekinthetők teljesen fejlettnek. A legfontosabb magasabb szintű elemző gondolkodásért és olyan jellemzőkért felelnek, mint a megbízható döntéshozatal és tervezés, az érzelmek és a testi folyamatok feletti kontroll, önismeret, empátia, erkölcsösség. Ha egy gyermek magasabb agyterületei jól működnek, megfelelőképpen szabályozza érzelmeit, átgondolja tettei következményeit, figyelembe veszi mások érzéseit. A fiatal, fejlődő elme még könnyen dezintegrálttá válik, amikor a heves érzelmek, az alsó agyterületek átveszik az irányítást a felsők felett. 

Kevesebb elvárást!

A szerzők figyelmeztetnek: a felnőttek néha azt feltételezik, hogy a gyermekek nem akarnak úgy viselkedni, ahogyan ők szeretnék, holott a valóság az, hogy egyszerűen nem tudnak, mert nem rendelkeznek hozzá a szükséges biológiai alapokkal. Gyakran a tőlük és az agyuk fejlettségi szintjétől telhető legjobb teljesítményt nyújtják. Nem szabadna megütköznünk azon, hogy egy hároméves nem képes figyelembe venni mások indítékait és szándékait, hogy egy hatéves számára az etikai döntések fehérek vagy feketék, vagy hogy egy kilencéves időnként kiborul a házi feladata miatt. Vissza kell vennünk az elvárásainkból, és meg kell értenünk, hogy az érzelmi és viselkedésbeli nehézségek a folyamat természetes velejárói. Segítenünk kell nekik kifejleszteniük felső agyterületeiket, támogatnunk az egyes részek közötti egészséges munkamegosztás és harmonikus együttműködés kialakulását.

Amikor csemeténk nem tetsző módon viselkedik, valójában azt közli velünk, mely készség fejlesztésében szorul gyakorlásra. Például amikor négyévesünk türelmetlenségében megüt bennünket, rendszerint azért teszi, mert még nem képes kontrollálni az indulatait, nem pedig azért, mert durva természetű, vagy mert szülőként kudarcot vallottunk. Ha egy négyéves sosem üt, és mindig tökéletes a magatartása, valójában aggályaink támadhatnak a szülő-gyermek kötelékkel kapcsolatban. Csemeténk helytelen viselkedése ugyanis gyakran azt jelzi, kellő biztonságban érzi magát velünk ahhoz, hogy próbára tegye a kapcsolatunkat. Az ember önuralomra való képessége nem stabil és állandó. A gyerekek teljesítőképessége is függ attól, fáradtak-e, éhesek-e, túlterheltek-e.