Felfedezte Magyarországot a magyaroknak

Kamera és bicikli

Sosem derül ki, mi minden nem volna, ha nem készül el a Kerekek és lépések – másfélmillió lépés Magyarországon című honismereti dokumentumfilm-sorozat. De elkészült, és nagyon sokaknak segített abban, hogy megértsék: a világ legnagyobb kincseit az embernek mindig saját hazájában kell keresnie, mondjuk, a hegy után balra, a második faluban. Peták István volt a film ötletgazdája, hogy forgassák végig az Országos Kéktúra útvonalát, kelet–nyugati irányban haladva egy tévés csapattal. Rockenbauer és Peták találták ki a koncepciót, és a stáb indulása előtt végigbicikliztek az útvonalon, hogy pontosabb forgatókönyvet tudjanak írni az 1124 kilométeres forgatási szakaszra. „A Palival elkezdtünk azon vitatkozni, hogy melyik helyet melyik évszakban érdemes végiggyalogolni. És nem tudtunk megegyezni, mert rájöttünk, hogy, mondjuk, akkor a Zemplén melyik évszakban a legszebb, vagy visszamenjünk-e mindig a négy évszakra. Aztán a Palinak volt az ötlete, hogy induljunk el, egyben végiggyalogolni, és akkor nincs vita. Ez egy fantasztikusan nagy ötlet volt, mert minden dramaturgiai problémánkat megoldotta. Ha ez nincs, akkor azt hiszem, nem olyan nagyszerű ez a filmˮ – mesélte Peták István, az MTV Rt. volt elnöke.

Kétéves előkészületi munka után 1979. július 31-én reggel hatkor indult a stáb az Országos Kéktúra keleti végpontjáról, a zempléni Nagy-Milicről, és október 15-én érték el a nyugati végpontot, a Kőszegi-hegységben.

Az a világ már nincs

Alumíniumkeretes hátizsákjaikkal domboldalakon baktató tévések, tornacipőben, néha trikó nélkül mennek, közben nézelődnek, kőzeteket és növényeket mutatnak a kamerának, vagy éppen a helyieket kérdezik, mi a nagy helyzet arrafelé. Sinkó László, a film narrátora csak néhány forgatási napon vett részt, ettől, ha lehet, még hitelesebb a film. „Egy kezemen meg tudnám számolni, kik voltak rám a legnagyobb hatással az életem során, és nem is lenne szükség mind az öt ujjamra. Rockenbauer Pál köztük volt” – mesélte később Sinkó.

A stáb egyébként tíztagú volt, kollégái szerint Rockenbauer volt az, aki meg tudta nyitni az embereket. Olyan személyek mesélnek a felvételeken magukról, életükről, környezetükről, akiket ilyesmiről előtte talán még soha senki nem kérdezett. Falusi emberek, akik szülőfalujukban élték le az életüket, ha volt is nagyobb külföldi útjuk, csak a háború miatt. Olyan falurészleteket, utcaképeket láthatunk, amelyek ma már nem léteznek.

„Nagyon sokat adott nekünk ez a film. Nem is a film maga, hanem az a lehetőség, hogy végigmehettünk úgy Magyarországon, hogy egy kicsit olyan szemmel nézhettük ezt az országot, ahogy a Pali akarta nézni, és megmutatni. A felfedező szemével, mert szerintem ez a filmsorozat a magyar néző számára fedezte fel Magyarországot. A tájat, a benne lévő embereket, ezeknek az embereknek a viszonyát a földhöz, a munkához. Akik szerepeltek ebben a filmben, igazolást nyertek ebből a filmből, hogy amit csinálnak, azt jól csinálják, erre szükség van, ez érdekel valakit” – véli Faludi Sándor, a sorozat hangmérnöke.

Bálnacsont és pingvintoll

Rockenbauer Pál Budapesten született 1933-ban, földrajz–kémia–biológia szakos tanárként végzett egyetemet, és élete során csak egyetlenegy munkahelye volt, a Magyar Televízió. 1956-ban, az intézmény indulásakor került a Szabadság térre, az ifjúsági osztály rovatvezetője volt. Próbálták pártvonalon is beszervezni, de őt az ilyesmi nem igazán érdekelte. Ha érdekelte volna, nyilván lett volna belőle valaki pártvonalon, már csak azért is, mert ami érdekelte, azt meg is valósította. 1978-ban ott volt a tévé Natura szerkesztőségének létrehozásánál, ez volt az első magyar tévés műhely, amely a természetfilmekre szakosodott. Így jutott el Rockenbauer természetfilmesként Nepálba, az Antarktiszra, a Kilimandzsáróhoz. De megmászta a Pamírban a Kommunizmus-csúcsot, meg a tátrai Kriváňt is. Sok helyre saját pénzből jutott el, hajókra kéredzkedett fel. „Nem volt arra neki pénze, hogy bármi értékeset hozzon, hozott bálnacsontot meg pingvintollat. Meg rengeteg történetet, olyan történeteket, amilyeneket akkor nem lehetett máshonnan beszerezni” – mesélte fia, Rockenbauer Zoltán. Szerette a mediterrán térséget, ahol szintén forgatott, és Magyarország kisvasútjairól is készített filmet.

Gesztenyék közt

Aztán a Nyugat- és Dél-Dunántúlt is bejárta a stáb, elkészült a sorozat második évada, a Még másfélmillió lépés Magyarországon, de annak bemutatását Rockenbauer már nem érte meg. Ahogy az első évadnak, ennek a másodiknak is az volt a fő célja, hogy megszerettesse a túrázást a magyarokkal, ez pedig sikerült.

Éppen harminc éve lesz, hogy 1987. november 26-án véget vetett életének a Naszály-hegy mellett, Váctól nem messze, egy magányos túrája közben. Egy gyerek találta meg pár napra rá a hálózsákban fekvő testet. Hátrahagyott üzenetében azt kérte, a Mecsekben, zengővárkonyi gesztenyésben helyezzék el a hamvait.

Sírjánál minden évben, november vége felé összegyűlik egy kis csapat, olyan emberek, akik emlékezni szeretnének rá. Énekelgetnek, hoznak egy kis bort, arról a két borvidékről, amelyeket Rockenbauer a legjobban szeretett, meglocsolják vele a sírt, a többit megisszák, majd hazamennek.

Csipetnyi Antarktisz

Szabados Tamás kollégájával Rockenbauer Pál 1968-ban egy szovjet kutatócsoporthoz szegődve látogathatta meg az Antarktiszt. Nyolc napot töltöttek ott, és a helyi élővilágot, a pingvinek életét, valamint a természeti képződményeket vizsgálták. Az útról Rockenbauer Csipetnyi Antarktisz című útikönyvében és a Magyarok az Antarktiszon (1969) című filmben számolt be.

Néhány további természetfilmje: Jöjj és nézd a Kilimandzsárót (1976), Kecskeméttől a Pamírig (1982), Magyar búvárok kubai vizeken (1984).