Mindenhol jó, de legjobb Szapon, a halászlé

<p>Jócskán van mit bepótolnia annak, aki még nem volt Szapon. Különösen érvényes ez most, hogy közeleg a&nbsp;III. Szapi Halásznap. Amiről azt kell tudni, hogy 2015-ben a&nbsp;falu vezetése gondolt egy merészet, az addig falunap néven megrendezett éves rendezvénysorozatot átnevezték Szapi halásznappá.</p>

Hagyományőrzés és -teremtés

Mert hogy itt a mezőgazdaság mellett régen a halászat volt a lakosság fő megélhetési forrása. Meg a molnárkodás és az aranymosás. Persze, mostanában már az aranyat nem mossák, halat pedig csak horgászengedéllyel fognak a Dunából, de a halételek kultusza a környéken töretlen. Ez az egyik pillére a Szapi halásznapnak is, melynek keretén belül halászléfőző versenyre is számítani lehet. Tavalyelőtt tíz csapat nevezett be, tavaly már tizennégy, meséli lelkesen Miklós Ferenc polgármester. „Kimennek már dél felé, pakolnak, készülődnek, csinálják a hangulatot estére.”

A halásznapok keretén belül a helyi kultúrházban pénteken, július 7-én 19 órától előadást tart Nagy Iván, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum etnográfusa, bemutatják a régi mesterségekhez kötődő, a halászattal, a molnárkodással és az aranymosással kapcsolatos tárgyakat. De akiknek ez sem elég, azok bulizhatnak Jollyval és Suzival, DJ Tomival, a Megmaradásunkért kultúrcsoporttal és még sok helyi fellépővel a szapi focipályán július 8-án.

Testvértelepülés-család

Az idei halásznap apropója az is, hogy tavaly tavasszal Erdélyben aláírtak egy négyes testvértelepülési szerződést, amely négy ország magyarságát köti össze. „2015 elején vettük fel a kapcsolatot a magyarországi Kamonddal, nekik már volt egy erdélyi testvérfalujuk, Jedd. Az egyik itteni kollégának van kárpátaljai testvértelepülése, ő szólt, hogy a palágykomoróciak is keresnek, felvettem hát velük a kapcsolatot, és így összehoztuk a négyes szerződést mint településcsaládot. Sokat találkozunk, évente többször. Ki is használtuk az Európa a polgárokért nevű uniós pályázati kiírást. Jönnek most is, Bősön lesznek elszállásolva, különféle programokkal várjuk őket, uniós tapasztalatcsere, megnézik az erőművet, a menekülttábort, hajóznak a Dunán, és elmegyünk Pozsonyba is. Mozgalmas nyarunk lesz, Szapról utaznak aztán augusztusban negyvenen Erdélybe. Nekünk az a lényeg, hogy az emberek jól érezzék magukat, az említett szerződés ehhez csak az alap. Most voltunk Kamondon focimeccset játszani, július közepén már jönnek is egy visszavágóra. Annyira összebarátkoztak a focisták is, hogy látom, nagy értelme van ennek az egésznek.”

 

Kivételes helyzetben

Szap a csallóközi falvak közt is egyedi: viszonylag kis területtel rendelkezik, a falu birtokában nincsenek olyan telkek, amelyeket új házhelyeknek mérethetnének ki. Így nem épülnek új utcák, mint sok más csallóközi faluban. Ez a hátrány bizonyos szempontból előny is, hiszen nem árasztják el a falut az új városi betelepülők, akiknek semmi kötődésük hozzá, mondja Miklós Ferenc.

„Nem vagyunk annyira attraktív hely ilyen szempontból, nincsenek új házhelyek, eladó házak, amelyek vonzzák például a pozsonyiakat. De, mondjuk, aki csendet akar, az itt megtalálja. Persze, elképzelések vannak, készülünk új házhelyeket kiméretni, de a telkek felvásárlása, közművesítése hosszú folyamat. Remélem, ezekkel elsősorban azoknak a szapi fiataloknak kedvezünk majd, akik a közelmúltban költöztek el, és terveznek visszaköltözni, vagy pedig azoknak a szapiaknak, akik itthon készülnek családot alapítani.” A lakosok száma 520 fő körül mozog, az utóbbi években stagnálás jellemző. Régen egyébként nemesek lakták a falut, melynek legrégebbi ismert, 1256-os okleveles említésében is van erre utalás: „Nobilis de Scap”.

 

Pályázni, pályázni, pályázni

„Amikor 2015 elején átvettem a község vezetését, az anyagi helyzetét kellett először stabilizálni. Amit az adókból beszedünk, az majdnem csak a rezsiköltségre elég. Más lehetőségünk nincs, mint pályázni, pályázni és pályázni, amit legtöbbször önerőből próbálunk megoldani” – magyarázza a polgármester. Jelenleg a hivatal és a kultúrház épületének felújítása lenne aktuális, de a megfelelő kiírásra várni kell, hiába van kész a tervdokumentáció. Benne vagyunk a Csilizköz Mikrorégió társulásban, a Duna-mente Akciócsoportban, a Közép-csallóközi Falvak Társulásában vagy a Csallóközi Városok és Falvak Társulásában, ezeken keresztül is segítjük a régió fejlődését.”

„Szerettem volna, ha nemcsak a fejlesztésekre összpontosítunk, hanem arra is, hogy élhetőbb legyen a falu jelene. Jelenleg hat aktív szervezet működik a községben, a Vöröskereszt, a nyugdíjasok szervezete, a sportszervezet, a tűzoltószervezet, CSEMADOK és a vadászegyesület.”

Az elmúlt időszakban bekapcsolódtak a közmunka-rendszerbe is a munkaügyi hivatal által. Az aktivációs munkákra fel tudtak venni helyi munkanélkülieket is, így próbáltak segíteni rajtuk. A kereset maradjon is itt a faluban helyi családoknál, ez volt a prioritás. A szociális minisztériumnál 2016-ban támogatást nyertek egy nappali ellátást biztosító központ üzemeltetésére, ezt idén is megítélték a községnek, emellett ápoló szolgálat is működik.

A hangosbemondók felújítását, kamerarendszer kialakítását, az illegális szemétlereakat eltávolítását is sikerült támogatásokból kivitelezni. Megújult a közmegvilágítás, korszerű LED-lámpákkal és automata irányítóegységgel. „De ahogy mondtam, több projekt tervdokumentációja is el van készítve, várjuk a kiírást: sportöltözőkre, kerékpárútra vagy éppen egy községi parkra, ami az egyik kiszáradt tó helyén jönne létre. Van két kocsma, két üzlet, ez ötszázhúsz emberhez épp elég.” De a híres szapi csárda sajnos nemrég bezárt. Vannak még a faluban autószerelők, autófestő, hentes, savanyító üzem.

 

Tartani a jó irányt

A polgármester nagyon büszke a helyi szervezetekre, kiemelve a focicsapatot, amely négy év alatt három osztályt lépett feljebb. „Olyan csapatot akarunk, amely a csilizközi fiatalokra tud alapozni. Mi a titok? Kis költségvetésű faluként nem tudjuk agyontámogatni őket, de sikerült megszólítani azokat helyi a fiatalokat, akik a környék településein fociztak. A kezdőcsapat nagy része tősgyökeres szapi, és szívvel-lélekkel játszanak. Több utánpótláscsapattal is foglalkozunk, kellett hozni egy döntést, KFC Szap–Nyárad néven összeolvasztottuk a miénket a nyáradi klubbal. Ez több szempontból is előnyére válik a helyi és a régió labdarúgásának, hiszen egy színvonalas és látványos kerületi szintű bajnokságba fogjuk rúgni a bőrt. Szapon az utánpótlás, Nyáradon a felnőtt meccseket” – fejti ki Miklós Ferenc.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?