A szakanyák online kávéháza

<p>Manapság az anyukák, apukák könnyen elvesznek az információáradatban, amely nap mint nap éri őket. Írtunk erről a jelenségről már a Vasárnapban is, más lapok is foglalkoznak a problémával, megoldást azonban nem egyszerű találni rá.</p>

Ebben segíthet a Minority Kids projekt, amely a kisebbségben élő gyermekek jogaival, esélyegyenlőségével és régióbeli lehetőségeivel foglalkozik. A szlovákiai magyar és roma gyerekek, valamint anyjuk, apjuk az elsődleges célcsoportja. Segítséget nyújt nekik jogi, szociális, kulturális és oktatási szinten. A projektről a menedzsere, megálmodója, Bott Domonkos Lívia beszél. „Az ötlet már régebben megszületett, azonban maga a projekt egy éve indult, és szeptemberben csúcsosodott ki, amikor a legtöbb önkéntes is csatlakozott. Négyen voltunk az első év tartalmának meghatározói: Bolemant Lilla, Bolemant Éva, Horváthová Agnes és jómagam, majd ehhez csatlakoztak még sokan. Szorosan együttműködünk a nők esélyegyenlőségével foglalkozó Phoenix Polgári Társulással és a roma gyermekekkel foglalkozó Romano kher – Rómsky dom Polgári Társulással. Megalakult a FutuReg társulás, amely a gyerekek régióbeli lehetőségei mellett gazdasági kutatásokkal, valamint régiófejlesztéssel is foglalkozik. A három szervezet égisze alatt született meg a Minority Kids. Célunk a gyermekek érdekeinek érvényesülése. Más szervezetekkel közösen segítjük a szlovákiai magyar családokat. Elsősorban a kisebbségben élő kisgyerekekre, az iskoláskor alattiakra fókuszálunk, ahogy az angol nevünk is utal rá, hiszen ők azok, akiknek az érdekeivel egy szervezet sem foglalkozik. Csoportosítani szeretnénk azokat a társulásokat, amelyek gyermekekkel kapcsolatos tevékenységet folytatnak.”

 

Szakemberek, bloggerek, anyák

A Minority Kids csapata meglehetősen sokrétű. Szakemberek, bloggerek, de legfőképp anyák azok, akik egymásnak, más szülőknek segítenek kiigazodni a gyermeknevelés, a bürokrácia és a mindennapi problémák buktatói között. „Az eredeti elképzeléshez képest a projekt egy picit más irányba ment el. Eredetileg jogi-érdekvédelmi online tanácsadásnak indult, azonban azt vettük észre, hogy nemcsak erre, hanem egy fórumra is szükség van, ahol az anyukák beszélgetni tudnak. Ezért ma már viccesen online kávéháznak is nevezhetjük magunkat. Mellette természetesen a tevékenység hivatalos, jogi része is megmaradt, erre is van igény, ezzel is foglalkozunk. Sőt, nagyon ragaszkodunk hozzá, hiszen éppen az a célunk, hogy segítsük az anyukáknak, hogy ne maguknak kelljen minden problémát megoldaniuk. Szlovákiai magyar szakemberekkel dolgozunk együtt, például életvezetési tanácsadóval, gyermekpszichológussal, meseterapeutával, konduktorral, pedagógussal, szoptatási, hordozási tanácsadóval, terhesgondozási szakemberrel, szociális dolgozóval, rehabilitációs szakemberrel. Fontosnak tartom, hogy szlovákiai magyar szakemberekkel dolgozzunk együtt, mert az a tapasztalat, hogy a nagyobb városokban nehéz magyar anyanyelvű szakembert találni. A felnőttek esetében is érvényes, de a gyermekeknél még hatványozottabban, hogy az anyanyelv használata ezeknek a szolgáltatásoknak a terén is elengedhetetlen. Szeretnénk, ha a hálózat országos szinten működne, távlatilag ezt tervezzük, de a teljesüléséig még sok munka vár ránk. Jelenleg anonim tanácsadás folyik: egy-egy édesanya névtelenül ír a problémáiról, s mi igyekszünk megoldani őket. Ez olvasnivalóként a honlapunkon is megtalálható, hogy más, hasonló gonddal küzdő szülőnek is segítségére legyen. Volt például olyan eset, amikor egy anyuka azzal keresett meg bennünket, hogy a válás után a még szoptatott csecsemőt az apuka elvinné egy egész hétvégére, mi ilyenkor a jogi teendő, hogy a gyermek igénye is érvényesüljön. Kényes kérdés, melyet mi próbálunk szakembereinkkel úgy megoldani, hogy a gyermek érdekeit tartjuk szem előtt.”

 

Sírás helyett írás

Az online anonim tanácsadás azért is praktikus az anyák körében, mivel sokan félnek a kényes témákról személyesen beszélni. Egyszerűbb és kényelmesebb otthon megfogalmazni a problémát, és névtelenségbe burkolózva tanácsot kérni. „Leginkább gyermekneveléssel, szülés utáni vállalkozással, társadalmi helyzetre vonatkozó kérdésekkel foglalkozunk. Emellett alakult ki a blogos, az anya tapasztalatait megosztó rész, amely nagyon népszerű. A gyermekekkel foglalkozunk, de elsősorban a szülők azok, akiken keresztül eljut a családba a rájuk vonatkozó információ. Az anyák azok, akik az információkat megosztják egymással, s mi nekik adunk felületet. Apukák egyelőre még nem jelentkeztek, de nagyon örülnénk nekik is, nem zárjuk ki őket. Jó lenne, ha érdekes és dinamikus lenne a blogolós részünk, nem szeretnénk a szenvedő anya panaszai irányba elmenni, erőltetett kérdésekkel foglalkozni. Úgy tűnik, hogy jó irányba haladunk. Körülbelül húszan tartozunk a csapatba, ennek részesei a szakemberek és az aktívan blogoló anyák. A társaság persze bővülhet. Elérhetőek vagyunk a Facebookon is, ahol be lehet kapcsolódni a projektbe, olvasóként, véleményformálóként, de szakemberként is.” Lívia szerint azért is fontos a kisgyerekekkel foglalkozni, mert ők a társadalom alapja, tőlük függ a jövő. „Szakmámból adódóan érdekel a projektek regionális és gazdasági vonzata. A minap olvastam egy tanulmányt, amely szerint azokban az országokban várható érzékelhetőbb gazdasági fejlődés, ahol tudatosan odafigyelnek a gyermekvédelemre, -nevelésre. Ha másért nem, hát emiatt is kötelességünk a legjobbat kihozni gyermekeinkből, hiszen a gyermek alapvető eleme a családnak, a jövőnek. Szerencsére erre nálunk is kezdenek felfigyelni, nem mellőzik a témát.”

 

Offline találkozás

Az anyukáknak és gyermekeiknek szóló online kávéház ötlete kényelmes és biztonságos megoldás. Amíg valaki anyaszabadságon van, kell neki egy fórum, egy találkozóhely, ahol a kérdéseire választ kap, ahol közösségben érezheti magát. „Ilyenkor a nő elszigetelődik, nem tud találkozni a barátnőivel, napirendje a gyerekhez igazodik. Emiatt sok kérdés merül fel benne, s nem tudja gondolatait másokkal megbeszélni. Az online kávéházban azonban kényelmesen, a gyermek délutáni szundija alatt, otthoni öltözetben a kanapén ülve megteheti ezt. Szeretnénk azonban offline vonalra is átkerülni. Hiszünk a személyes találkozásokban, ez elengedhetetlen része egy jó közösség kialakításának. Azt tervezzük, hogy később kötetlen találkozókat, rendezvényeket, szakmai konferenciákat is szervezünk. Egy ilyenre már június másodikán sor kerül a somorjai Fórum Intézetben. Nemcsak a mi szakembereink, hanem meghívott vendégek is előadnak majd különböző témákban. A konferencia címe Gyermekek a kisebbségben; e köré épülnek a szakmai beszélgetések, értékelések. Talán jó kezdet ahhoz, hogy egy még szorosabb együttműködés alakuljon ki társaságunkban, de arra is, hogy aki nem tud online bekapcsolódni a projektbe, az személyesen részt vehessen az előadásokon. A hivatalos mellett lesz egy kötetlenebb, gyermekeknek szóló program is, játszóházzal, hogy amíg az anyuka előad, vagy előadást hallgat, addig a kicsi se unatkozzon, és biztos kezekben legyen a gyermeksarokban. Gyakorlati programok is lesznek, például olyan, ahol az óvoda- és iskolaérettséget mérik fel, de képességfejlődési és játékos gyakorlatok is. Az ilyen alkalmakat szeretnénk rendszeressé tenni, hiszen amellett, hogy kiváló és hasznos időtöltés, csatlakozási lehetőséget is nyújt leendő tagok számára.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?