Állunk rendelkezésére!

Teljesség nélkül

Szinte túlteng bennem a büszkeség, amikor válogatok az üzletek árukínálatában. Van ott minden, talán nagyobb mennyisében is az elvártaknál. A polcok szinte roskadoznak az árumennyiségtől. Ezt viszont nem kell szó szerint érteni, hétpróbás polcok azok, mondhatni, sok mindent elbírnak. Tartalmuk sajnos gyakran szerepel a hírek élmezőnyében. Volt azokon már motorolaj-keverékkel hizlalt csirke, higannyal fertőzött halkonzerv, tisztázatlan eredetű, áruként kínált silányság. Mondhatni, megszoktuk, hogy a szemrevaló csomagolásban renitenskedik a minőség. A legutóbb felröppentett hír mégis lehangolóbb volt az előzőeknél. Egészségre káros, vegyszerekkel kezelt hústermékek kerültek tengerentúlról a boltokban eladásra, a média híreiben meg ismét az élre. Meg is érdemelték, az EU-n kívüli árunak szigorú ellenőrzésen kellene átesni, mégis a boltjaink polcain landoltak. Valamely illetékes rezzenéstelen arccal kommentálta a tényállást: Leszedettük az áruházak polcairól a csirke, marha meg a csoda tudja, miféle behozott romlott árut, egészségre káros húsokat. Ez eddig rendben is volna. A meredek bejelentés után már csak úgy fél szájjal tovább fűzte: a vendéglőkben, iskolai étkezdékben fogyott már belőle, tessék hát odafigyelni, ha gyanús küllemű húsadag kerül a tányérokra. Ezt az óhajt könnyű megígérni, az odafigyelés nagyot fog lendíteni a fogyasztáson. Viszont az illetékes ellenőrző szerv előadója részéről nagyon jólesett volna legalább ígéret szintjén hallani, hogy a hazai vásárlóközönség teljes értékű polgárokként végre védve lesz az efféle túlkapásoktól. Az olyan „apróság” meg szóba sem került, miként történhetett, hogy üzletekbe került, úgyszólván a vásárlók kezéből lett kiszedve az EU-n kívülről behozott, talán már nagyobbrészt eladott, valószínűleg olcsón beszerezhető brazil portéka. Ebben a sorrendben a vásárlók bizalma, sőt egészsége is csak a bolti kínálat mögött kullog? Ez bizony elszomorító észrevétel. Tudunk ám mi is csirkét nevelni, vágómarhát tenyészteni e széles hazában. Némi akarattal szükségtelen lenne a brazil pampákon vagy ki tudja, hol, milyen körülmények között nevelt állatok behozatala. Egyszerű ez, kérem, csak körül kellene nézni a házunk táján, észrevenni az üresen kallódó mezőgazdasági telepeket. Fel kellene lendíteni a hazai állattenyésztést. Hosszú távon értékelni a társadalmi vetületét, munkahelyeket, megélhetést biztosító gazdasági és erkölcsi hozamát. Anyagilag is kiemelten kezelni a heti hét napon szükséges, ma bizony alantasnak tartott állattenyésztésben végzett munkát. Akkor nem kellene vesződnünk a hatodrendű behozatallal. Megbízható eredetű, szakszerűen feldolgozott húsokat fogyaszthatnánk. A hazait.

Gazdag József, Jányok

A DAL

Még az év elején kaptam ajándékba egy folyóirat első számát. Sokan tudják rólam, hogy nagyon szeretek olvasni, rejtvényt fejteni. A helybeli, a nagydaróci alapiskola kedves tanító nénije, Ardamica Andrea lepett meg engem és másokat is, hisz személyesen kézbesíttette a kisdiákokkal a lapot: a Nagydaróci Alapiskolások Lapját, a DAL-t. Ígéretes, tartalmas újság, bemutatja az egyik új tanító bácsit, Virág Endrét, olvashatunk mesét, verseket, az Akikre büszkék vagyunk rovatában a nyolcadik osztályos Alabán Csabát mutatják be, és sok más érdekes, tartalmas olvasnivaló van benne. Megcsodálhatjuk a tanulók rajzait is, szórakoztató a DIÁKÉsz, a rejtvény is. Én ennek az iskolának a szomszédságában lakom, és amikor szünidő van, már hiányzik a gyermekzsivaj, a közösség. Mind a négy gyermekemnek a legnagyobb értéket, a tudást adta meg az anyanyelvén – hálás köszönetem érte, így utólag is. Kívánunk a többi olvasó nevében is nagyon sok jó témát, kitartást, sikereket a tanulásban és a további munkátokban is!

Dorók Erzsébet, Nagydaróc

Gyémánt és arany oklevél

A kassai Szakkay József Szakközépiskolában (ismertebb nevén Magyar Ipari) az Ipari napok alkalmából már hagyományossá vált a gyémánt és arany oklevelek kiosztása a 60 és 50 évvel ezelőtt érettségizetteknek. Szép gesztus, hogy a nagy múltú iskola nem feledkezik meg egykori diákjairól. Így történt ez idén is április 21-én is. Az ünnepi eseménynek az iskolával egy épületben lévő Thália Színház adott otthont. Két osztály hatvanas és öt osztály ötvenes jubiláns gyűlt össze az ország különböző területéről. Meghitt, baráti, már-már családi hangulat, visszaemlékezések, diákcsínyek felelevenítése, rég látott osztálytársak kölcsönös üdvözlése volt az első reakció. Majd az iskola igazgató asszonya, Matej Éva mérnök ünnepi beszéde után sor került az oklevelek kiosztására. A 60 éve érettségizettek gyémánt, az 50-esek arany oklevelet kaptak, s mellé az iskola nevét viselő emlékérmet, valamint a közismert és híressé vált egykori diákok visszaemlékezéseit tartalmazó könyvet. Rövid időre újra diákok lettünk, bár így, aktív pályánk befejezése után, kicsit más szemmel és hozzáállással értékeltük, mit is nyújtott, mit jelentett nekünk ez az iskola. A Kassai Magyar Ipari mindig nagy tekintélynek örvendett az ország magyarságának körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a múlt század 60-as éveiben, amikor iparista voltam, a diákok túlnyomó része nyugat-szlovákiai volt. Bár akkor is létezett magyar nyelvű ipariskola Komáromban, de ők a színvonal miatt mégis a kassait választották. Ebből az időből nekem is van egy különösen szép élményem. Már negyedikes voltam, amikor egy hétvégi hazautazáskor a vonatban egy idősebb úr beszélgetést kezdeményezett velem. A végén megkérdezte, milyen iskolába járok. Amikor azt feleltem, hogy a Kassai Magyar Ipariskola negyedikes diákja vagyok, az úr felállt, kezet nyújtott, és így szólt: „Gratulálok, fiam, jó iskolát választottál.” Büszke vagyok ma is, hogy ennek az iskolának a diákja lehettem. Nagytekintélyű tanáraink nemcsak a pedagógiai módszertan által előírt tananyagot igyekeztek átadni, hanem emberségre is neveltek, megszilárdították bennünk a magyarság erkölcsi magatartását. Köszönet az akkori tanári karnak, bár nagyrészt már csak in memoriam, és nem utolsó sorban Schulz György mérnök volt igazgatónak, aki az akkori politikai nehézségek ellenére is megtalálta a módját az iskola fejlesztésének. Hálás köszönet illeti Matej Éva jelenlegi igazgató asszonyt, valamint mindenkit, akik részt vállaltak e szép ünnepi esemény szervezési munkájában. Osztályunk esti kötetlen szórakozását Szirovecné Csatlós Ilona és Repaskýné Hanesz Rózsa szervezték meg. Köszönet fáradságos munkájukért.

Hajrá Ipari, légy az új diákok igazi lelke!

Szabó István, Kassa

Egy régi szerelem története

Emma, miután nőtlen nagybátyja bevonult az első világháborúba, mint a család legidősebb gyermeke, beköltözött a falu másik végén lévő hatalmas házba, hogy vezesse a hátrahagyott gazdaságot. Titkon örült is, mert így közelebb került szerelméhez, Ferihez, akinek közeledését a család nem jó szemmel nézte, a fiatalember ugyanis más felekezetű volt, mint Emma. Julcsi barátnője is két házzal odébb lakott, s a fiatalok nemegyszer jöttek össze Emmánál.

Az egyik nyári reggelen Emma hatalmas hangzavarra lett figyelmes. Az ablaka alatt vonult el a kisbíró, aki dobpergés mellett torka szakadtából üvöltötte, hogy a frontra újabb fiatalokat visznek. Emma szíve akkor szorult össze, amikor Feri nevét hallotta meg. Sírva fakadt, mert bár fiatal volt, tudta, hogy a háború nem játék, s nem biztos, hogy egyáltalán viszontlátja-e szerelmét.

A hátralevő pár napban a fiatalok sokat voltak együtt, megígérték, hogy hűek lesznek egymáshoz, s hogy a háború végeztével összeházasodnak. Feri bevonult a frontra, jöttek-mentek a levelek, egyszer csak a fiatalember hirtelen megszűnt írni. Emma sokat sírt, panaszkodott Julcsinak, aki egy szép napon eltűnt a faluból. Hónapok után került elő, s első útja legjobb barátnőjéhez, Emmához vezetett. Örömmel mutogatta neki arany ékszereit, a nyakláncot, a jegygyűrűt, a köves gyűrűt és a fülbevalókat. Emma csak akkor roppant teljesen össze, mikor meghallotta, hogy mindezt hajdani szerelmétől, a nemrég megsérült Feritől kapta, aki egyben feleségül is kérte, s azt üzente, hogy Emma feledje őt el, mert már nem szereti.

Emma nagyon bánatos lett, csak azon törte a fejét, hogyhogy nem vette észre, hogy legjobb barátai a háta mögött bolonddá tették. Ám lassan begyógyult a szívén ejtett seb, pünkösdkor ő is elment a falusi forgatagba. Itt ismerkedett meg a nálánál majd húsz évvel idősebb Tónival, aki szívből utálta a háborút, és mindent elkövetett, hogy be ne sorozzák. Emma a szelíd, kissé félszeg Tóni gomblyukába jázmint tűzött, ez megpecsételte sorsukat. Egy év múlva összeházasodtak, Tóniékhoz költöztek, majd esztendőre rá kislányuk született. Emma vezette a hatalmas gazdaságot. Úgy érezte, lelki nyugalma helyreállt. De tévedett. Húga éppen első gyermekének készült életet adni, amikor Emmát küldték el a bábaasszonyért, aki nem más volt, mint Feri rokona. A bábaasszony konyhájában Emma a félhomályban az ajtó mögött Ferit pillantotta meg, ahogy lógó fejjel ült egy fejőszéken. Feri rögtön Emmának támadt, elmondta őt minden hálátlan némbernek, aki nemcsak, hogy ajándékait nem köszönte meg, de még más felesége is lett. Emma rögtön tisztázta Feri előtt a helyzetet, hogy ő hagyta el, ő jegyezte el Julcsit...

Feri elpanaszolta, hogy mióta „Emma elhagyta”, élete pokollá vált, iszik, cirkuszi lovarnő a társa... De ezt a gyalázatot, amit elkövetett Julcsi ellenük, nem hagyja annyiban.

Ismét dobpergésre ébredt a falu. Már nem a frontra toboroztak. A felékszerezett Julcsit bilincsben vezették végig a főutcán, s a kisbíró „közhírré tette” bűneit...

Egriné T. Szonja, Komárom

Két huncut lány

Mindenki siet a dolga után az utcán, csak két kislány bandukol nagyon ráérősen a széles járdán. Lerí róluk, hogy unatkoznak. Szegények, sajnálhatja egy jószívű szemlélő. De a látszat csal, hogyne volna mit csinálniuk, helyük az iskolában lenne. Mert látszatra alig múltak tízvalamennyit. Se gyerekek, se lányok, amolyan futkosó csitrik, leánykák. Úgy is viselkednek, meg-megszólítgatnak járókelőket. A világ csodájára még köszönnek is. Egy középkorú férfitől a pontos óra után érdeklődnek, majd felsóhajtanak, hogy nekik, szegényeknek, milyen rossz életük van, mert iskolába kell járniuk. E meghökkentő kijelentés után még meghökkentőbb kérdés következik: mi tévők legyenek. A megkérdezett ámulatba esik, eszébe jut a minap sugározott tudományos ismeretterjesztő film, amiben bemutattak egy magas hegyekkel megáldott országot, ahol életveszélyes magas hegyi ösvényeken járnak a kisdiákok nap, mint nap iskolába, meg, hogy mint kelnek át a zuhogó hegyi patakok felett rozoga tákolmányokon. De mennek, mert viszi őket tanulás iránti vágy.

Milyen választ érdemelnek hát a mi lányocskáink? Menjenek manökennek? De hát azoknak is kell iskolába járniuk.

Puss Rudolf, Somorja

Kedves Vasárnap!

Érdeklődve olvastam Marosz Diána írását. Igaza van, ugyanis ma már sok szlovák nemzetiségű hölgy is -ová toldalék nélkül használja a vezetéknevét, ez mintha amolyan divat is volna mostanában. Egyébként meg sok szláv eredetű országban, pl. ukránoknál, horvátoknál egyáltalán nem használatos az -ová a nőknél.

Nagyon tetszik a 17. számban az összeállítás az érdekes helyekről, ezekről tényleg sokan nem is tudunk, pedig megérné meglátogatni őket, felemelő érzés lenne.

Petőcz Mária, Komárom

*

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy kedvenc heti magazinom, a Vasárnap új köntösbe öltözik. Amint kézbe vettem a megújult számokat, kíváncsian lapozgattam, hol történt a megújulás. Minden elismerésem az Önöké, amivel újjávarázsolták a Vasárnapot, de azért engedtessék meg egy jó szándékú kritika. Az én észrevételem szerint a betűk sok esetben apróbbak lettek, ezért a szövegek nehezebben olvashatóak. Továbbá, a szövegek sötét színű aláfestése sem növeli az olvasás élvezetét. Megértem, hogy a lapszerkesztésnél is lépést kell tartani a modern kor követelményeivel, de véleményem szerint néha a kevesebb többet jelent.

Czap Mária, Nagykapos

*

Szegényebb lett számomra a húsvét a Vasárnap olvasmányos melléklete nélkül. Sajnálom, hogy így alakult. Tetszik viszont a megújult Vasárnap. Feltűnt, hogy kisebbek lettek a betűk, de a nagyobb sorközöknek és a betűk típusának köszönhetően mégis jól olvasható a szöveg. Csodálatos tavaszt kívánok Önöknek, sok erőt, jó egészséget, s legfőképpen azt, hogy minden korosztály igényeit kielégítve sikerüljön hétről-hétre izgalmas tartalommal megtölteni a megújult lapot. Tisztelettel:

Fűri Olga, Gúta