Állunk rendelkezésére!

<p>Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, s a tisztességgel megírt véleményeket közöljük e rovatban akkor is, ha nem tükrözik a szerkesztőség álláspontját, véleményét. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes ez a hetünk is!</p>

Kitelepítés

Már olyan sokat írtak erről az emberi nemet meggyalázó eseményről, de nem eleget ahhoz, hogy „csuda jó” dolgunkban meg ne feledkezzünk a tényről, hogy nagyon könnyen visszaeshetünk megint ugyanabba a gödörbe, ahol már egyszer voltunk. Sok magyar családot érintett ez a szomorú esemény, de mind másképp élte meg. Szüleim, nagyszüleim, anyósomék, az ő szüleik, mind ki voltak telepítve, sokszor hallottam tőlük, hogy milyen nehéz idők voltak azok, de átok, szitok sose hagyta el az ajkukat. Pedig lett volna miért, de hívő emberek lévén hitték, hogy Isten a megalázottat kiemeli a nyomorúságból, az éhezőt jóllakatja, a szenvedőt megvigasztalja, a sebeket bekötözi.

Édesapám, ha a kitelepítésről kezdett beszélni, mindig a diószegi zsidókkal kezdte, hogy amikor azokat terelték az állomásra, őket kivezényelték az utcára, és végig kellett nézniük azt az embertelenséget. Mindig megemlített egy szülő nőt, aki a kapualjban hozta világra gyermekét, s utána, szinte ájultan, vitték tovább őket az állomásra. Senki sem szólt, mert nem mertek, azután pedig ők következtek. Épp 70 éve, február 10-én őket is éppúgy terelték a marhavagonokba, fogcsikorgató hidegben, mint a zsidókat, de akkor sem szólalt meg senki.

Édesanyám a családját ért igazságtalansággal kezdte: nyolcan voltak testvérek, a legkisebb csak két és fél éves, tehát mentesülniük kellett volna a kitelepítéstől. Ráadásul anyjuk Nagyszombatban feküdt a kórházban. De nem volt kegyelem, a csonka családot is vitték, és mikor az anyjuk hazakerült, a sógornőjénél húzta meg magát, amíg nem kapott hivatalos papírt, hogy követheti az övéit. Ez hosszú ideig tartott, mert még Csehországból is kellett várni az engedélyre, hogy jöhetnek érte. A nagy családban csak édesanyám volt férjnél, de a sorrendben őt követő húga már gyűrűs menyasszony, a vőlegény kénytelen volt utánuk menni, ott házasodtak össze. Minden ürömben van öröm is, ez akkor érte őket, mikor a falu plébánosa, Kurcz Béla megkereste az elűzött nyáját. Sorra látogatta a falvakat, és ahol voltak nagymácsédiak, ott megállt, biztatta, lelkesítette őket, hogy eljön az idő, mikor mind haza fognak jönni, és ez úgy is lett. Persze, őt bezárták, mert ezzel államellenes tettet hajtott végre, de ilyen volt, igazi pásztor, aki nem hagyja el a nyáját. Az Úr megadta neki a hosszú életet és azt, hogy 46 évig szeretetben szolgálta Nagymácséd híveit. Mindenki tisztelte, szerette őt. Nagymácsédról senki sem maradt Csehországban. Amikor hazajöttek ezek a sokat próbált emberek, szomorúan tapasztalták, hogy amit kínnal-keservvel összegyűjtöttek, annak lába kelt. Így jártak szüleim is. Mindent kezdhettek elölről. Mégsem gyűlölködtek sose, nem szidták a rendszert, a más nemzetiségűt, csak azt mondták, hogy igen nehéz idők voltak azok, amiket átéltek.

Bugyi Mária, Nagymácséd

 

„Mint oldott kéve, széthull nemzetünk”

Szomorúan olvastam a Vasárnap január 31-i számában: Akinek esze van, külföldön marad. Felvázolja a doktornő a tejjel és mézzel folyó Kánaánt, merthogy Ausztriában az van, nem akar hálapénzen „tengődni” Szlovákiában. Feltételezem, hogy a diplomáját a szlovák államtól kapta, igaz, abban benne van a tudása, a szorgalma, inkább megköszönni illene, mintsem degradálni a szülőhazát.

„Tengődni”? Kik nyaralnak a tengerparton, télen kik síelnek a hegyekben? A tollforgató újságírók miért nem mutatják be az érem negatív oldalát is? Mert arra aztán számtalan példa volna. A napi 12 órát dolgozó pincérlány, akitől a hotel tulajdonosa indulatos hangnemben azt kérdezte: Hányszor kell egy nőnek tampont cserélni menstruáció idején?! Aztán jöttek a hotelbe a milliomos török üzletemberek, szórakoztassa őket, kisasszony! Jól megfizetik. A második történet: egy nyugalmazott tanítónőnél volt házi cseléd egy érettségizett nő, nemzeti büszkeségében azt kérdezte kedvesen, maguk, kelet-európaiak lakókocsiban vagy sátrakban laknak? A vendégmunkások többsége olyan alantas és megalázó munkát végez, amit itthon szégyellene csinálni. Fogjuk a vándorbotot, és menjünk, közben meg azon sopánkodunk, hogy széthullanak a családok. Összeházasodnak a külföldivel, aztán idővel elfogja a gyötrő honvágy, hazajön, elrabolják egymástól a saját gyereküket, majd pedig következnek az idegtépő bírósági procedúrák, a szerencsétlen kisgyerek már nem is tudja, hogy hova tartozik. Csak harmonikus és stabil családok alkothatnak szilárd társadalmat, tehát mi alkotjuk azt a társadalmat, amelyben élünk. A háború után nagy szegénység volt, de ha csak paprikás krumpli vagy kukoricakása volt ebédre, akkor is együtt ült a család az asztalnál, megbeszélték a problémákat, nagyobb szeretet volt, meg összetartás. Manapság már jóformán a rokonok sem ismerik egymást, nincs időnk semmire, csak rohanunk a cél felé. Ady Endre verse jut eszembe: jött a disznófejű Nagyúr! Csörgette az aranyát… Ezt az aranyat hajszolja a mai ember. A végeredmény sokszor infarktus, szívroham, agyvérzés. A kultúra is halott, a rendezvényeken is már csak mi, nyugdíjasok szórakozunk.

Tisztelt tollforgató újságírók, ha önök is a külföldet reklámozzák, kinek fogják szerkeszteni a Vasárnapot? A britek, a németek, az osztrákok nem fogják olvasni! Ennek az országnak a kenyerét esszük, a vizét isszuk. Becsüljük meg a szülőhazánkat, mert az csak egy van! „Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

Bajtek Erzsébet, Szímő

 

Kedves Bajtek Erzsébet!

Nem reklámoztuk, nem reklámozzuk. Önhöz hasonlóan mi is a vészharangot kongatjuk. Ha egy ország, egy haza nem becsüli meg tanult elméit, ha nem teremt méltó körülményeket a szakmai fejlődéshez, méltó munkahelyeket a családi otthonokhoz közel, hogy mindenki a saját kenyerét ehesse, és ne szoruljon az országéra, akkor bizony ez várható. Mert mi már most érzékeljük, hogy egyre kevesebb az értő olvasó, legfőbb ideje volna a szakmát, a tudást támogatni.

A szerk.

 

Nagyböjt

Itt van a bűnbánat ideje, hogy bűneinkért vezekeljünk, és így lelkünket megmentsük, mondja az egyház a zsolozsmában. Szent Benedek, aki Regulájában az ősegyház szellemét őrzi meg számunkra, azt mondja: „Bár a keresztény ember egész életének folytonos böjtnek kellene lennie, mégis legalább ezeknek a szent napoknak a megtartásában tanúsítsunk teljes buzgóságot, hogy a többi idő hanyagságait helyrehozzuk.” A II. Vatikáni Zsinat tanítja, hogy az esztendő valamennyi vasárnapja megjeleníti Jézus egész megváltó életművét. A nagyböjti szent időben még fokozottabban mélyülünk el Krisztus kínszenvedésének titkában.

A nagyböjt régebben valóban böjti idő volt, amit katolikus őseink szigorúan tartottak. A változott körülmények között most csak hamvazószerdán és nagypénteken böjtölünk: ezen a két napon csak háromszor étkezünk, de csak egyszer lakunk jól, és húst nem fogyasztunk. Hústilalom van nagyböjt minden péntekén. Egyébként az év minden péntekén Jézus szenvedésére emlékezünk. A nagyböjti szent időben egyesítsük szenvedéseinket és önmegtagadásainkat Jézus megváltó szenvedésével, hogy kereszthordozásunk érdemszerző legyen, és könnyebben tudjuk elszenvedni a ránk mért kereszteket.

Mag Pál, Rimaszombat

 

A válásokról

Manapság többen is állítják, hogy valamikor ugyan szerelmesek, sőt nagyon is azok voltak, de hát a szerelem elmúlik, mintha a szél fújta volna el. Na, ebben én egyáltalán nem hiszek. Minden ember életében felmerülnek, előfordulnak problémák. Csakhogy a mai ember, különösen a fiatalok, meg se próbálják orvosolni ezeket. Pedig akarattal, kitartással sok mindent meg lehet oldani. Vannak, akik nem emlékeznek rá, hogy mit ígértek egymásnak az esküvőjükön. Hogy jóban és rosszban, egészségben, betegségben következetesen kitartanak egymás mellett, csak a halál választja el őket. Illetve még az sem egészen, mert még a másvilágon, még a sírjukban is egymás mellett maradnak. És még ha csak egymásról feledkeznek meg, de a válótársak nem törődnek azzal sem, mi lesz a gyerekeikkel. Sokszor gyermektartást sem fizetnek, vagy hol fizetnek, hol nem. Ha már azt állítják, hogy az egymás iránt érzett szerelmük elmúlt, gyermekeikre legalább akkor is tekintettel kellene lenniük, nem? Mert mindenre lehet megoldást találni, csak keresni kell. Az akarat a legfontosabb. És az igazi szerelem soha, de soha nem múlik el, és azt semmilyen szél el nem fújja.

Vass Tibor, Köbölkút

 

Farsangzáró Zétényben

A farsang utolsó hétvégéjén gazdag programban volt része Zétény község apraja-nagyjának. Február 24-én este a keleti végeken először Zétényben adott Kósza szél címmel fergeteges, telt házas koncertet az ESZPÉ együttes, melyet a szlovákiai magyar zenei élet ismert zenészei alapítottak Szécsi Pál emlékére. Az est művész vendégei: Zsapka Attila, Korpás Éva, Farnbauer Péter és Sipos Dávid az ismert slágereket az eredetihez a lehető legközelebb álló hangszerelésben szólaltatták meg, így a kor táncdalainak jellegzetes zenei jellemzői korhű tolmácsolásban idézték Szécsi Pál egykori koncertjeinek hangulatát. A közönség közben kivetítőn kísérhette figyelemmel Szécsi Pál életének állomásait, a róla készült felvételeket és visszaemlékezéseket. És nemcsak a zétényiek jöttek el, több szomszédos településről is érkeztek nézők. Mindenki színvonalas szervezésről, jó hangulatról és nagy élményről beszélt a farsangi megvendégelésen. Másnap is nagy volt a készülődés, a kultúrházba várták Bodrogköz és Ung-vidék legjobb játékosait a már hagyományos Máriás kártyaversenyre, amit idén 18. alkalommal rendeztek meg 39 résztvevővel. A gyerekek sem maradtak program nélkül: a helyi oktatási intézmények szervezésében farsangi játszóház volt az iskola épületében, ahol bábokat, bohócokat készíthettek, gipszfigurákat festhettek, vagy tavaszt idéző gólyát. Természetesen a farsangi fánk sem hiányzott az asztalokról.

Zétényben jól indult a 2017-es év, első két hónapja kulturális programokban bővelkedett. A farsangzárót megelőzően januárban nagyszabású vadászbál, február közepén pedig egy sikeres író-olvasó volt Szomolai Tiborral, aki a Felvidéki saga című könyvét mutatta be. Terveink szerint a folytatás is hasonlóan gazdag lesz.

Szakszon Anna 

 

Nőnapra emlékezve

Nemrég a fiókjaimban rakodva rátaláltam olyan régi fényképekre, ahol az egykori nőnapi ünnepségeken vagyunk megörökítve. Nosztalgiával gondolok vissza fiatalkoromra, amikor a városi Termál fürdőben dolgoztam. Ennek az idegenforgalmi vállalatnak több mellékcége is volt. Ide tartozott a helybeli műjégpálya és a röplabdacsarnok, azon kívül a pati fürdő és a csallóközaranyosi autókemping, ami azóta megszűnt. Így hát nőnap alkalmából valamennyi alkalmazott találkozott a fürdő épületének emeleti nagy gyűléstermében. Jókat beszélgettünk, összebarátkoztunk, sőt, zenekar is volt, táncolni, énekelni is lehetett. Kellemes hangulat alakult ki, jó volt együtt lenni a vidéki kollégákkal. Sajnos, azóta sokan távoztak az élők sorából, annál is inkább jóleső érzés, hogy ilyen sok év távlatából, még most is írnak az ünnepekre, vagy telefonálnak a régiek, hogy nem felejtettek el engem.

Hostina Irén, Komárom

 

Kedves Vasárnap!

Szeretném Önöknek, de főleg Ferenczy Évának megköszönni a VasárnapHáztartás – a Mindentudó Gazdasszony mellékletet! Azt hiszem, sokak nevében írhatom ezt, mert nagyon ügyes, hasznos tanácsokat kapunk általa, melyek kezdő, de rutinos háziasszonyoknak is jól szolgálhatnak. Én személy szerint már csak a holdnaptár szerint végzem a házimunkákat, és merem állítani, hogy teljes mértékben bejönnek.

De nagyon jó olvasni Veres István, Vrabec Mária, Hegyi Zsuzsa (a teljesség igénye nélkül) írásait is. Tisztelettel kívánok a nagyszerű csapatnak további jó munkát!

Izsák Ildikó, Komárom

* * *

Az Új Szó és a Vasárnap olvasója vagyok már nagyon fiatal korom óta. Édesapám, Tyúkos Ferenc az első előfizetők közé tartozott sok éven keresztül. 1985 májusában eltávozott az élők sorából. Édesanyám folytatta helyette az előfizetést. Mindig nagyon vártuk a postást, hogy elhozza ezt a családi hetilapot, amit az édesanyámmal nagy szeretettel olvastunk. Édesanyám halála után, 1999 óta én vettem át a Vasárnap előfizetését, de még a mai napig édesapám nevén járatom. Most a lányommal olvassuk, és nem is tudom elképzelni a hetet e nélkül a lap nélkül. Köszönet a szerkesztőségnek, kívánok sok sikert és elismerést a munkájukért. A Vasárnap hű olvasója:

Decsiné családjával

* * *

Szeretném megköszönni az Ennivaló Okos Naptárt, aminek most is nagyon megörültünk. Külön köszönet a szép kivitelért és a gazdag tartalomért. Gömöri kis városból írom soraimat, a Sajó-parti Tornaljáról. Lassan itt a húsvét, azért is jutott eszembe, hogy karácsony előtt milyen megható esti műsorral varázsolták el az összegyűlteket a művelődési házban a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusai és tanulói. Elsőnek a tantestület ének- és zenekarának előadását láthattuk, aztán a Bűvös éjt, a 3. b kisdiákjainak hagyományőrző műsorát, karácsonyi népdalcsokrot a Hóvirág népdalkörtől, majd a 3. a és c kisdiákjainak betlehemesét és a Galiba gyermektánccsoport előadását Hunyadi Péter és zenekara közreműködésével. Az estet a felső tagozatos diákok műsora zárta az iskola énekkarának közreműködésével. Köszönet és hála a pedagógusoknak, a tanulóknak az elkápráztató fellépésért, amit a zsúfolásig megtelt művelődési ház nézői tapsviharral köszöntek meg.

Tornaljai János

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?