A grund ura

 Ő Boka János, aki maga íratja be magát a Pál utcai fiúk feketekönyvébe, elvégre nyitva hagyta maga után a grund kapuját. Becsületes fiú, elvhű ember. Meg is bíznak benne csapattársai.

Wunderlich József nagynevű rendezők, kiváló zeneszerzők kedvence. Szász János a Jó estét nyár, jó estét szerelem „görög diplomatáját” osztotta rá. Michal Dočekal a Bűn és bűnhődés Razumihinjét. Igazgatója, Eszenyi Enikő a Földrengés Londonban Steve-jét. Presser Gábor a Fejes-dráma ábrándokat kergető, bűnbe eső csepeli munkásfiúját dicséri benne, Dés László a grund hősét, aki ott ül Nemecsek Ernő halálos ágyánál. Filmszerepe is van már a Vígszínház lenyűgöző hangú, drámai vénával is megáldott, Junior Prima díjas titánjának. Mészáros Márta bemutatásra váró alkotásában, az Aurora Borealis – Északi fényben a fiatal Mária első szerelmét játssza.

Pécsen született, ott is kezdte a pályáját, miután 2013-ban megkapta színészi diplomáját. Két évadot töltött a soknemzetiségű városban, ahol prózai előadásokban és zenés produkciókban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtott.

Hogy mindkét műfajból csak egy példát említsünk: A kripli árva és számkivetett Billyje mellett János vitézt is ő játszotta.

* Másképpen élte meg a pécsi sikereit, mint most, a vígszínházbelieket?

Nekem ez a kérdés azért is furcsa, mert a sikert nem nagyon szoktam érezni. Azt sem, hogy sikeres vagyok. Azt szeretem, ha pozitív energiákat kapok vissza, mert én is igyekszem azt adni. Ha ez hatványozottan visszajön, akkor köszönöm, jólesik. Kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől, nézőktől. A pozitív energia újra és újra fel tud tölteni. De ha a közönség pozitív visszajelzését nem tudom úgy fogadni, hogy igen, igen, én ezért mindent megtettem, akkor a kudarcot élem meg. Ha egy kicsi kis hiányérzetem maradt a próbafolyamat során, vagy előadás közben valami azt súgja, hogy nem tettem bele a szerepbe a maximális energiát, azt nehezen dolgozom fel. Olyankor jöhet bárki, hogy jó volt, tetszett, én akkor nagyon elszomorodom. Azért küzdök, hogy minél kevesebb ilyen élmény legyen az életemben.

* Presser Gáborral hogyan találta meg a közös hangot a Jó estét nyár, jó estét szerelem próbafolyamata idején?

Nem volt nehéz ráhangolódni Pici bácsira. Én ugyanis annyira felnézek az életművére, alkotásainak sorozata annyira meghatározó számomra, hogy ezt ő is érzi bennem. Öröm volt találkozni vele. Színészek és rendezők általában több kört futnak, míg elkezdik érteni egymást. Nekünk erre nem volt szükségünk. Mi az első pillanattól, félmondatból tudtuk, mire gondol a másik. A zenészeknek külön nyelvük van, amit már fiatal korukban megtanulnak. Előbb én is bele voltam bújva a hangszerekbe, utána kezdtem el pislogni, hogy milyen is a világ, amely körbevesz.

* A padlásban találkoztak először, amelyben a Rádiós szerepét vette át.

Varázslatos találkozás volt a miénk. Felmentem hozzá az irodájába, ahol már várt engem. Épp a felesége által bedobozolt ebédjét szedte elő, kis terítőre rakta, kovászos uborkával. Mindig hazait eszik – mondta –, és ez annyira tetszett! Közben kérdezgetett, én meg kíváncsi voltam, hogyan dolgozza fel, hogy A padlás már évtizedek óta ilyen töretlen siker a Vígszínházban. Az első perctől fogva kölcsönös nyitottság volt köztünk. Odaült a kis zongorájához, ő játszott, én énekeltem, végigmentünk a dalokon, de nem énekóra volt, és nem is korrepetálás, hanem majdnem olyan katartikus élmény, mintha több ezer ember előtt álltam volna.

* A Földrengés Londonban záródalával, a Szabad világgal nekem szerzett katartikus élményt. Elképesztő lelkierőt, érzelmi esszenciát csöpögtet a dalba.

Ez a legnehezebb. Mindazt, amit addig végigéltünk az előadás folyamán, magamhoz kell ölelnem, és abból kell megfogalmaznom a záródalt. Meghal a főhősnő, rohanok le fejvesztve, sötétben a színpad alá, és mint egy akadálypályán, úgy jutok el alulról az elektromos zongoráig. Közben érzelmileg mindent pontosan be kell lőnöm, pár másodperc alatt minden gondolatot össze kell szednem magamban, egy helyre tömöríteni, ahonnan aztán jó esetben robbanni tud a dal. Előfordult már, hogy azt éreztem, nem sikerült eléggé fellőnöm a rakétát, és az borzalmas érzés. Olyankor kapóra jön a zenészmúltam, hiszen egy zenész életében ez a fajta koncentráció elengedhetetlen. Akár két-három perces humoreszkben vagy etűdben, amelyben az első tizedmásodperctől az utolsóig halálpontosnak kell lenni, és tartalmilag is mindent bele kell préselni. Szerencsére vannak tapasztalataim hegedűvel és zongorával is, de egy háromórás előadásban kifejteni egy szerepet egészen más élmény. Két-három perces dal után könnyebb azt mondani, hogy ezt elrontottam, vagy hogy sikerült valami sűrítményt adni, mint egy egész estét betöltő előadás után.

* Dés László és A Pál utcai fiúk egészen másfajta zenei világ.

Azért is más, mert ez a zene rajtunk keresztül, belőlünk, általunk született meg, és a szöveg is, amelyet Geszti Péter írt. Arra is volt példa, hogy szólamokat találtunk ki, sőt dallamilag is, ritmikailag is hozzátehettünk valamit a szerzeményekhez. Dés László ezt nagyon jól fogadta. Még buzdított is bennünket, hogy ha bármilyen zenei ötletünk van, azokkal álljunk csak elő. Volt, hogy a színpadon improvizáltunk szólamokat, és Dés azt mondta, hú, ez csodás, ezt tartsuk meg! Vagy szólt, még a stúdióban is, amikor feljátszottuk a dalokat, hogy ide még jó lenne valami, hogy jobban ki tudjon bomolni a történet. Boka nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is a csapat élére áll. Amikor először találkoztam ezekkel a dalokkal, szintetikus hangszínekből összetákolt alapokkal, elsőre olyan érzésem volt, hogy ez valaki másnak a gyereke. Ebből a végére az lett, hogy az összes dalt a sajátunkénak érezzük. Nem tudok más hasonlattal élni: amikor az ember örökbe fogad, sokáig feszültnek érzi magát, hiszen idegen a gyermek, akivel együtt akar élni; aztán egyik pillanatról a másikra, szinte észrevétlenül megszereted őt, és már nem akarod odaadni senkinek. Ő már a tiéd, és életed végéig vele akarsz lenni.

* Erős rendszer lehetett a pécsi életében, hiszen éveken át napi nyolc órákat hegedült. Lélekben hogyan viselte ezt?

Többször éreztem, hogy épp ez a fajta rend teremtett szabadságot az életemben. Nekem szükségem van arra, hogy meglegyenek bizonyos formulák, amelyek az életünk során alakulnak ki, és azokon belül tudunk igazán szabaddá válni. Igen, szigorú volt a napi beosztásom, de nem éreztem lemondásnak semmit. Nem kellett azzal foglalkoznom, hogy mit csináljak és mit ne, mert ott volt a zene. Imádtam mindenféle helyre járni, ahol emberek között lehettem. Még misére is rendszeresen jártam vasárnaponként. A templomban is mindenkit megfigyeltem magam körül. Az osztályban szerettem hátul ülni, hogy lássam, mi zajlik előttem.

* Mi történt, hogy tizenhat évesen letette a hegedűt?

Szétzongoráztam a kezemet. Nekem már az is borzalmas volt, amikor a kollégám azt mondta: »Lehet, hogy két hétig nem fogsz tudni hegedülni.« Másfél órán át zokogtam, amíg a tüdőm fel nem adta. A hegedűt ma is előveszem, eljátszom, amire éppen vágyom, aztán vége. Zongorázni sem tudok hosszasan. A kezem nem engedi.

* A hangszálai viszont annál többet engednek. A Bohém rapszódiát úgy énekli, olyan fényesen és akkora lélekkel, mintha élete himnuszát énekelné.

Szeretem a Queent, nagyon szeretem. Mindig közel álltak hozzám a dalaik, de ma már valahogy az egész életművüket a magaménak érzem. Ha csak egy picit is lenullázod magad, hogy megnyugodj, s utána meghallgatsz egy Queen-dalt, biztos, hogy megérint. És lehetsz bármilyen lelkiállapotban. Szerelemben, elválásban, győzelemben, kudarcban, dicsőségben, bukásban. Bármikor. Olyan alapvető dolgokat tud mozgásba hozni az emberben, hogy ha nullán vagy, netán nulla alatt, akaratlanul újraindítja benned az egész rendszert.

* Mészáros Márta új filmje milyen helyzet elé állította?

A Törőcsik Franciska által játszott főhősnő első nagy szerelme vagyok. A kommunista Magyarországról velem akar Nyugatra szökni a lány, de nem jól sül el a történet. Remélem, látni lehet majd a filmben, hogy sikerült eléggé szerelmesnek lennem. Mészáros Mártát nagyon megszerettem. Ha valami nem tetszett neki, azonnal rám szólt, hogy: »Gyerekek, ez dög unalmas! Mit csinálsz, Jóskám? Valami kis energiát vigyél már bele, te most szerelmes vagy!« Ez annyira bátorító volt és annyira felszabadító, hogy utána azt gondoltam, csinálhatok már bármit, az csak jobb lehet. És elkezdtem a »bármit«. Azt, amit éreztem, ami magától jött belőlem. És lett a jó. Dicséretet is kaptam érte.

* A Pál utcai fiúk Boka Jánosáról tudjuk, hány éves?

Nagykamasz.

* Egy ilyen figura hiteles megformálásához mennyit kellett kutakodnia magában, hogy saját kamaszkori énjéből indulhasson ki?

Nagyon sok lezáratlan dolog köt még a múlthoz. Azok a dimenziók, amelyeket kiskoromban megéltem, még mindig tovább folynak a fejemben. Ezért nem okoz gondot visszatekerni egy kicsit az időt és visszanyúlni a tíz évvel ezelőtti létembe, amikor még sokkal kevesebb kérdés és kétely merült fel bennem. A Pál utcai fiúkban pedig épp ez a jó. Újraélhetem a kamaszkoromat, és úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy ebből mi lesz. A szakítás, az elválás akkor még egyáltalán nem foglalkoztatja az embert, hiszen a barátság, az egymásba kapaszkodás teljes mértékben kitölti az életét. A Nemecsek Ernőt játszó Vecsei Miklósba nem nehéz barátként beleszeretni, mert csodálatos fiú. Nekem mint Bokának az az elsődleges feladatom ebben a darabban, hogy egy igazi, nagyon mély, kölcsönös vonzódás legyen köztünk. Vállvetve mentünk neki a feladatnak, s úgy érzem, ez a nagy barátság meg is született köztünk a próbafolyamat során.