Likér Péter: A siker apróságokon múlik

Likér Péter fiatal edző, két tanítványa, Vlček és Tarr is idősebb nála. Versenyzőként nem volt olyan sikeres, mint edzőként: nevét előbb a komáromi kajak kettes világbajnoki, majd a négyes olimpiai sikere kapcsán ismerte meg ország-világ.

 

Október utolsó vasárnapján indultak Amerikába Tarr Gyuriékkal. Nem volt teljes a létszám, mert a legsikeresebb hazai kajakos, Vlček Erik úgy döntött, hogy inkább a családdal marad, Linka Tibor pedig a somorjai edzőjével készül. Nem tartott Likér Péterrel a magyarok kétszeres olimpiai bajnoka, Szabó Gabriella sem, ő abban az időben a barátjával Thaiföldön üdült. Ettől függetlenül mindenki tudta a dolgát, mindannyian megbeszélték az edzővel a teendőket. Senki nem pihen, bár nem dolgoznak olyan keményen, mint szokásos. Arra, hogy ez mit jelent, mennyit enged el a fiúknak, Likér azt válaszolja: nem arról van szó, hogy ő mit enged el nekik, hanem azt teszik, amit ilyenkor kell. Valamivel kisebb intenzitással fognak sportolni, reggel, délután, a szokásos mennyiséget is csökkentve, s kicsit szabadabban lehet étkezni is.

 

Szabó Gabival már összehangolták a munkát?

Nagyjából már megbeszéltük, hogy mi fog következni. Amikor megjön, nem komoly edzéssel kezdi; nagyjából akkorra lendül bele, mire december elején én hazajövök. Akkor majd meglátjuk, hogy mi a helyzet.

Értendő ez úgy, hogy abból, amit az előző edzőjével végzett, valamit átmentenek?

Persze! Gabi kétszeres olimpiai bajnok, szeretném látni, hogy hogyan és mit dolgoztak. Minden edzőnek van saját stílusa.

Milyen az a Likér Péter-féle stílus?

Szeretek odafigyelni az apróságokra. Gabi elmúlt harmincéves, hajtós, akaratos lány, őt sokszor nem hajtani kell, hanem visszafogni, mert néha a kevesebb több. Igyekezni fogunk precízen dolgozni és 24 órát ezzel foglalkozni. Nemcsak akkor leszek ott, amikor edzés van, hanem szépen meg kell beszélni a dolgokat, mikor van gyógytorna, mikor van regeneráció, mikor beszélgetünk, hogy jó-e, amit csinálunk, én mit látok, ő mit érez.

Mindig figyelembe veszi a versenyzők véleményét?

Természetesen! Profikról van szó, a dolog úgy működik, hogy én látom, mi történik, de nem érzem, ő viszont érzi, de nem látja.

Ha nem tartja helyesnek, megvétózza, gondolom. De ha az edző téved, azt is beismeri?

Persze! Mindenki tévedhet. Mi abból élünk, hogy információt gyűjtünk, olyat, amelyet jól lehet alkalmazni bárkinél, de az is fontos, ami rossz volt.

Komáromban férfiakat edzett. Bár manapság a női sport is férfias, kemény, azért a kettő között akad különbség, amelyet figyelembe kell vennie?

Ezzel még nincs nagy tapasztalatom, majd egy év múlva kiderül, hogy mi az.

Mindenképpen új kihívás.

Így van! Ilyenkor mindenki tanul.

Mit jelent egy fiatal edző számára az ilyen felkérés?

Mindenképpen jólesett. Mert ha valaki dolgozik, fontos az elismerés, hogy tudja: jól csinálja a munkáját.

Valahol azt olvastam, hogy Budapestre költözik, hogy egyszerűbb legyen a munka.

Ahogy vesszük. Időnként ott leszek két hetet, szállodában fogok lakni, és amikor hazajövök, akkor is ott maradnak a dolgaim.

Lehet már arról beszélni, hogy jövőre, az olimpiai esztendőt követően mi lesz a fókuszban Gabinál és a négyesnél is? Lazább lesz az idény?

Gabival a 2017-es évet arra szánjuk, hogy be tudjunk rendezkedni. Nem úgy van, hogy valakivel elkezdek foglalkozni, és az rögtön menni fog: van, akinek könnyebben megy, van, akinek nehezebben. Van, akinek egy hónap kell, másnak egy év – nehéz előre megmondani. De azon fogunk igyekezni, hogy mihamarabb egymásra találjunk. A fiúk szempontjából pedig egy kicsit pihenősebb év lesz, a regenerációra helyezzük a fő súlyt, arra, hogy rendben legyen a test és a fej is, mert végignyomtak egy négyéves ciklust. Nem is a legfiatalabbak, ha még folytatni szeretnék, nagyon észnél kell lennünk: amennyit elveszünk a testtől, annyit vissza is kell adni.

Egy emberrel sem könnyű néha, hát még néggyel! Bármennyire van Linka Tibornak és Denis Myšáknak személyi edzője, azért a végső fázisban Likér Péternek kell összehangolnia a négyest. Mi a legfontosabb, hogy ez működjön? A türelem?

Nem is mondanám! A négy fiúnak passzolnia kell egymáshoz, hogy mindenki megtalálja a helyét a hajóban, mindenki megértse, mit kell tennie, mindegyiknek egyforma legyen a hozzáállása, akarata, elszántsága. Ezek az alapdolgok. Utána jön a gyémántcsiszolás, amikor igyekszünk azokon javítani, amik még nem úgy mennek, ahogy kellene. Ez is sok apróságon múlik.

Az ilyen az apróságokból áll össze az egész, rajtuk múlik a siker.

Dolgozni sok ember tud, van, akinek nagyon jó a teherbírása, jól tűri a fizikai fájdalmat, de ehhez nem társul jó fej. Rengeteg sportolói típus van, mindennel foglalkozni kell, hogy rendben legyen mind a fej, mind a test, a hajó, az evezők. Nagyon komplex munka, hogy minden összhangba kerüljön ezen a szinten.

Denis és Tibor fiatalabb, de Erik és Gyuri idősebb az edzőnél. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy ők is elfogadják az általa diktált szigorú szabályokat.

A fiúknak profi a hozzáállásuk, nincs gond, hogy barátjuk vagyok-e, vagy sem. Tudunk mi barátok is lenni, de nagyon nagy különbség, ha vízen vagyunk, edzünk, vagy ha mondjuk, vacsorán vagyunk. Ha nem így volna, nem tudnánk együtt dolgozni.  

Valahol azt olvastam, hogy katonai diktatúra van.

Van, aki annak veszi, van, aki nem. Nagyon fontos, hogy mindenki tudja a feladatát, s maximális odaadással és precizitással végezze.

Ha arra kérem, sorolja fel a négy fiú erősségeit, mit emelne ki?

Profi sportolókról lévén szó, bírják a fizikai fájdalmat, higgadtak tudnak maradni a versenyeken, jó versenyzői típusok, de edzésterhelésük is maximális. Nagyon jól tudnak összpontosítani, s lehet velük kommunikálni; mert vannak olyanok, akiknek bármit mond az edző, nem akarják elfogadni.

Szó volt a türelemről. Likér Péter mindig türelmes?

Nem. Mindent gyorsan akarok, nem szeretem a teketóriázást, nem szeretek kivárni, ha valami vár rám, azt igyekszem gyorsan megcsinálni.

Van olyan, ahol megfontoltságra van szükség.

Az egész más.

Ha versenyzői szemmel nézné önmagát, mindent szó nélkül elfogadna, amit megkövetel a fiúktól?

Igen. Ha én nem bízom abban, amit mondok nekik, azt ki lehet érezni egykettőre.

Saját szemmel milyen Likér Péter, aki maga is versenyző volt? Bár nem ért el kimagasló sikert, nyilván volt tehetsége. Min múlott, hogy nem lett olyan sikeres, mint a tanítványai?

Tehetségem talán volt, de rossz korszakban születtem. Volt a két Riszdorfer gyerek, egy Bača, egy Vlček, egy Tarr, s ők idősebbek nálam. Nagyon erős gárda volt akkor, Pozsonyban és Pöstyénben is kiváló kajakosok voltak, telített volt a sportág. Én átlagos versenyző voltam, talán idő kellett volna, ami megmutatja, hogy képes vagyok-e javulni, s egy olyan fej, amilyen most van. Nagy előnyük volt a srácoknak, hogy idősebbek voltak, tapasztaltabbak, eljutottak jobb edzőtáborba.

Érdekes dolog, hogy az edző fiatalabb a tanítványainál, s úgy ér el sikert.

Ritkaság, de a fiúk respektálnak. Három éve stabilak az eredményeink, de ez nem ingyen van: senkinek sincs nyara, se karácsonya, nincsenek ünnepnapok, nagyon precízen megdolgoztunk azért, hogy úgy nézhessünk tükörbe: ha elbukunk is, méltósággal bukjunk el. Nem úgy, hogy valamit megtehettünk volna, csak kényelemből nem tettük meg.  

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?