Frida és a fájdalom virágai

Pontosabban magyarországi zsidók, akik a 19. század második felében vándoroltak ki Aradról Németországba. Fiuk, Karl Wilhelm Kahlo pedig továbbvándorolt az 1890-es évek elején Mexikóba.

Törések és motívumok

Itt aztán egy mexikói nőt vett feleségül, s két lánya lett tőle. Viszont hamarosan megözvegyült, és elvett egy indián származású hölgyet, akitől újabb négy lánya született, közülük volt a harmadik Frida. Már kisiskolásként sokat csúfolták, ugyanis hatévesen gyermekbénulása volt, minek következtében deformálódott az egyik lába. Hogy eltakarja, hosszú szoknyákat hordott, helyi népviseletet, ami egész élete során afféle védjegye volt. Mindezek ellenére érdeklődő és öntudatos fiatal nő lett belőle, akit a művészet mellett vonzott a közélet is, főleg a baloldali eszmék. Első barátja is egy baloldali politikai csoportosulás vezetője volt. Még ebben az időben kapott megbízást iskolájuk egyik falának kifestésére az ismert képzőművész, Diego Rivera, Frida későbbi férje.

1925-ben történt, hogy Frida barátjával felszállt egy buszra, amely villamossal ütközött. Senki nem sérült meg komolyabban, kivéve őt, neki több csontja eltört, és egy vascső is a testébe fúródott. Bár az orvosok nem sok esélyt adtak neki, szörnyű fájdalmaiba nem halt bele. Vasfűzőt kellett viselnie, és innentől egész élete során fájdalmak gyötörték. Két év elteltével tudott ismét járni, édesanyja addig is, hogy az ágyban töltött időt elviselhetőbbé tegye, speciális festőállványt csináltatott neki. Ekkor kezdte vászonra vinni első önarcképeit.

Képekbe festett érzések

Felépülése után sem hagyott fel közéleti érdeklődésével, belépett a kommunista pártba, és művésztársaságokba járt. Találkozgatni kezdett a nála 21 évvel idősebb Diego Riverával, aki nem sokkal korábban költözött vissza külföldről Mexikóba. 1929-ben aztán hozzá is ment. Előszeretettel emlegetik, hogy Rivera ronda és kövér ember volt, akit ennek ellenére valahogy mégis imádtak a nők. Frida is igyekezett megfelelni neki, s bár korábban férfiasabb volt, gyakran járt férfiruhákban is, férje kedvéért főzni tanult, és elkezdett nőiesebben öltözködni. Persze ezt is a maga módján: az akkor a baloldali emancipációt hirdetők közt népszerű voltak a Tehuantepeci-szoros környékén élő őslakosok viselete. Az, hogy ezek az indiánok matriarchátusban éltek, külön színfoltot adott az egésznek. A pár 1930 és 33 közt az USA-ban élt. Frida tudta, hogy a buszbaleset miatt nem lehet gyermeke, ennek ellenére többször is próbálkozott, de mind a három alkalommal elvetélt, és újabb kórházi kezelésekre szorult. Ekkor jutott fülébe, hogy Rivera megcsalja őt, de ez nem az első eset volt, és nem is az utolsó. A férfi iránt érzett ellentétes érzéseit képeibe festette bele.

Az USA-ban egyébként Fridának honvágya volt, még akkor is, ha jól beleillett az ottani művésztársaságba. Szeretett provokatív módon viselkedni. Henry Fordról például köztudott volt, hogy antiszemita, mire Frida egyszer nyilvánosan megkérdezte tőle: „Ford úr, igaz, hogy ön is zsidó?”

Minden elszabadul

1934-ben költöztek vissza Mexikóba, de nem lett jobb a helyzet, mivel Rivera Frida húgával, Cristinával kezdett viszonyt, ettől pedig Frida összeomlott. Bár továbbra is szerette férjét, már nem igyekezett hűséges maradni hozzá. Ő is viszonyt kezdett, először egy akkor náluk vendégeskedő magyar fotóssal, Muray Miklóssal, majd a száműzetésben egy ideig feleségével szintén náluk vendégeskedő orosz forradalmárral, Lev Trockijjal is. Rajtuk kívül még egy sor férfival, de női szeretői is voltak. Férjétől azonban soha nem tudott érzelmileg elszakadni. Még akkor sem, amikor 1939-ben elváltak. Egy év múlva ismét összeházasodtak. Mivel nem lehetett gyerekük, Frida kicsit gyerekeként is szerette Diegót.

Mindeközben képei egyre népszerűbbek lettek, maga is aktív volt, nemcsak a művészeti, hanem a közéletben is. Eleinte furcsállotta, hogy mások rajonganak a képeiért, hiszen magának festette őket, kikapcsolódásképp. Az említett Muray Miklós sokat segített abban, hogy első New York-i kiállítása létrejöhessen.

Ecset, Diego, kommunizmus

1950-ben tolószékbe kényszerült, egészségi állapota egyre rosszabb lett, fél lábát amputálták, a vége felé már az ecsetet sem tudta rendesen tartani, mozgásának töredezettsége utolsó képein is meglátszik. 1954-ben halt meg egy kórházban, a hivatalos jelentés szerint tüdőgyulladásban. Üres gyógyszeresüvegei alapján egyesek öngyilkosságot sejtenek halála mögött. Előtte azt mondta egy barátjának: „Három dolgot akarok az életben: Diegóval élni, festeni és a kommunista párt tagja lenni.”

Halála után három évtizedig Riverát tartották jelentősebb művésznek, a 70-es évek végén azonban megváltozott a sorrend. 77-ben nagyszabású kiállítást rendeztek Mexikóvárosban Frida életművéből, amely a későbbi években körbejárta Amerikát. Élete és művészete a feminista mozgalmak kedvelt motívuma lett, így tett szert világhírre. A kék ház, amelyben a 40-es évek elejétől lakott, ma Frida Kahlo-múzeum.

Ettől eredeti

Frida Kahlo művészetét két dolog jellemzi leginkább, az önéletrajzi ihletés, amely képeinek témáiban dominál, valamint az amerikai őslakosok, a prekolumbiánus művészet motívumai. Néhány híres képe: Kiakasztott ruhám, Önarckép majommal, Diegóra gondolva, A törött gerinc, A marxizmus gyógyír a betegségekre, Frida és Sztálin. Ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vásárolt a párizsi Louvre Múzeum (A keretes önarcképet).