Pozsonyi Dzsessznapok 2016, Sztárokkal, de...

Világtrenddé vált még a patinás, nagynevű dzsesszfesztiválok dramaturgiájában is egyfajta paradigmaváltás. Nevezetesen: egyre több nem ortodox dzsesszes stílust játszó fellépő kerül az előadók listájára. A szervezők ezt azzal magyarázzák, hogy minél szélesebb réteget szeretnének megszólítani. A dzsessz sohasem számított főcsapásnak a zenei kultúrában, s a most felnövő generációk sem jobb befogadók; ez különösen a klasszikus dzsesszstílusokra vonatkozik. Nem így van a rokon műfajokkal, azokra inkább vevők a fiatalok, s ez az új dramaturgiai hozzáállásban is tükröződik.

Legnagyobb húzó előadóként két név. Az első Nik West. A famózus énekes-basszusgitáros hölgy az amerikai jazzfunk egyik legfénylőbb csillaga. A nemrég elhunyt Prince, akivel sokat zenélt együtt, a legnagyobb színpadi inspirációjának nevezte őt. Hallgatva műsorát, nem tudjuk eldönteni, hogy az éneke vagy a basszusgitározása ejt-e igazán ámulatba. A kettő együtt biztosan.

Megkülönböztetett figyelmet érdemel a GoGo Penguin nevű angol trió is. Hangszeres felállásuk alapján (zongora, nagybőgő, dob) nem gondolnánk, hogy mennyi bizarr megoldás, minimalisztikus elem, modern hangulat hallatszik ki a zenéjükből.

A dzsessznapok meglepetése lehet az izraeli Adam Ben Ezra. Mégpedig nagybőgővel, mely ugye korántsem mondható szólóhangszernek. (Bár volt olyan magyar zenész – Pege Aladárnak hívták –, aki ezt az eleve kísérő hangszert virtuóz módon kezelte.)

Az olasz, már akár veteránnak is számító trombitás, Enrico Rava kötődése a klasszikus dzsesszhez nyilvánvaló. Mégis, a kritikusok a kísérletezőkedvét, avantgárd kiruccanásait emelik ki leginkább. Saját projektjei mellett voltak már olyan főnökei is, mint Pat Metheny, John Scofiled vagy Miroslav Vitouš.

Ez utóbbi szintén fellép Pozsonyban. Mégpedig egy ugyancsak cseh muzsikussal, Jiří Stivínnel. Vitouš egyike azoknak, akik világkarriert futottak be (alapító tagja volt a híres Wather Report fúziós együttesnek, de játszott a legnagyobbak, Miles Davis, Duke Ellington, Chick Corea és Herbie Hancock mellett is). Stivín hazai vizeken evez leginkább, de személyisége, bohóckodó, mindamellett virtuóz, rögtönzésre alapuló zenéje egyfajta kozmopolita művésszé avanzsálja. Kíváncsi vagyok, mi sül ki a két zenész randevújából.

Caro Emerald ténykedését manapság az elektromos swing csúcsának tekinthetjük. Témáit a negyvenes-ötvenes évek filmzenéiből meríti, s nem idegen tőle a tangó, a mambó és persze a swing. E régi muzsikák mai előadói általában a nosztalgiára építenek. Épp e holland énekesnő műsora rá a bizonyíték, hogy korszerű hangszereléssel újra lehet kreálni ezeket a letűnt, egykor oly népszerű zenei stílusokat. Caro Emerald, ha másról nem, nagy slágeréről, a Back It Up címűről biztosan könnyen felismerhető. Különleges és minden kritériumnak megfelelő műsorát megtapsolhatta már a Szigetfesztivál közönsége is, 2012-ben.

A kubai tüzes zene mindig felsrófolja a hasonló rendezvények hangulatát. Nos, a Tiempo Libre (kubai–amerikai) együttes a hagyományos tropikus zenét még megtoldja dzsessz- és kortárszene-elemekkel – ebből csak valami jó jöhet ki.

John Cleary zongorista-énekes számára a legjobb ajánlólevél a Go Go Juice című, 2015-ben az év legjobb, Grammy-díjas dzsesszalbuma, melyen zenésztársai vokális énektudása is kiemelkedő, egy nagyon kerek, lenyűgöző produkciót nyújtva.

Ha már dzsesszfesztivál, nem hiányozhat a nagyzenekari dzsessz sem. Ezúttal a Gustav Brom Big Band lép színpadra, melyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy megmaradt föderális, csehszlovák zenekarnak, hiszen a cseh muzsikusok mellett számos szlovák is ott ül a pultok mögött. Nem beszélve arról, hogy nagy becsben tartott vezetője, Gustav Brom halála után a szlovák Vlado Valovič irányítja az Európa-hírű, ám világszínvonalon játszó nagyzenekart.

A dzsessznapok október 21–23-án zajlanak az Incheba pavilonjában, s a felsoroltak mellett csemegézhetünk majd a B színpad zenei eseményeiből is.