Rejtett indulatok az iskolában

A kiközösítés főleg a félénk, visszahúzódó, valami miatt különcnek számító gyerekeket fenyegeti, és egyre gyakoribb. S az iskolák nehezen küzdenek meg vele, mert az áldozatok félnek, a tanúk hallgatnak. A tettesek pedig elég agyafúrtak vagy a szüleik elég gazdagok ahhoz, hogy megvédjék magukat.

Bárkiből lehet áldozat

Eleinte felismerni sem könnyű, hogy már zaklatásról vagy még csak a gyerekek közti civódásról, versengésről van-e szó. Később viszont annyira elfajulhatnak a dolgok, hogy negatívan befolyásolhatják nemcsak a zaklatást elszenvedő, hanem az azt tétlenül végignéző, a megtorlástól való félelmükben hallgató gyermekek lelki fejlődését is. Bárkiből lehet áldozat – állítja a téma egyik legismertebb hazai szakértője, Dáša Štefancová Gregorová, a Pedagógiai és Pszichológiai Tanácsadó Központ megelőzési osztályának munkatársa. Mint mondja, sosem lehet előre tudni, mikor kiáltanak ki valakit furcsának, dilisnek, rossznak az osztály hangadói, és ha nem elég erős személyiség, hogy ellenálljon, a bélyeg rajta marad.

„A zaklatásnak nagyon sok formája van: lehet verés, szidalmazás, csúfolás, kinevetés, megalázás, fenyegetés, személyes tárgyak elvétele, árulkodás vagy akár ignorálás is; a közös az bennük, hogy folyamatosan ismétlődnek, és szándékosak. A tettes mindig erőfölényben van, s ez nem feltétlenül fizikai erőt jelent: lehet, ügyesebb, ravaszabb, gonoszabb, vagy egyszerűen csak befolyásosabbak a szülei, és tudja, hogy kihúzzák a csávábólˮ – magyarázza a szakember.

A rossz gyereket is bánthatják

A leggyakrabban valóban a többségtől valamiben eltérők válnak zaklatás áldozatává. Vagy túl félénkek, csendesek, vagy túlságosan is aktívak, de nem tudnak alkalmazkodni a többiekhez. A többség a gyengébb képességű, hátrányos helyzetű, szerény anyagi körülmények között élő gyerekeket is könnyen kiközösíti. Sokszor nem is lehet megállapítani, mi miatt lett nevetség és közutálat tárgya valaki, elég, ha egy vezéregyéniség rásüti, hogy buta vagy büdös, vagy valamilyen betegségben szenved, és a többiek csak alkalmazkodnak. Egyrészt azért, mert elhiszik a dolgot – minél kisebbek, annál inkább –, másrészt, mert nem mernek vagy nem is akarnak szembeszegülni az erősebbel.

A pedagógus számára főleg akkor nehéz a helyzet felismerése, ha olyan gyermeket zaklatnak, aki valóban folyton provokálja, bántja a többieket – folytatja Dáša Štefancová Gregorová. – Lehet, hogy részéről ez az egyetlen módja a kapcsolatteremtésnek, a többieknek viszont az idegeire megy, és ignorálni kezdik, vagy akármi baj történik, mindig ráfogják. Ha valóban ő az osztály fekete báránya, ezt nagyon könnyű elhinni, de a pedagógus nem eshet abba a hibába, hogy nem vizsgál meg minden egyes esetet, hanem kész tényként fogadja, hogy már megint XY rosszalkodott. Sosem lehet azzal elintézni a dolgot, hogy a gyermek maga tehet róla, ha senki sem kedveli” – figyelmeztet a központ munkatársa.

Az erőszak a gyengék fegyvere

Ahogy áldozat, bántalmazó is bármelyik gyermekből lehet, aki szeret mások rovására szórakozni, vagy az iskolában szívesen fitogtatja a hatalmát; esetleg azért, mert otthon meg őt bántalmazzák. Az erőszak mindig a gyengék fegyvere, azoké, akik ésszel, érvekkel, személyiségük varázsával nem tudnak hatni a többiekre, vagy tehetetlenek az őket érő még durvább erőszakkal szemben, és a gyengébbeken vesznek elégtételt érte. Az iskolai molesztálók célja, hogy uralkodjanak mások fölött, ezért fizikailag és lelkileg egyaránt bántalmazzák kiszemeltjüket – hogy a hatás tökéletes legyen, mások jelenlétében. Az ilyen viselkedés egyik fő előidézője a kontrollálatlan düh, amelyet a zaklató valamely társán tud levezetni. Ha a szülők és a pedagógusok nem fojtják el csírájában az agresszivitást, következmények híján egyre durvábbá válhat.

A kisebb gyermekek nincsenek teljesen tudatában annak, mennyire megbántják a csúfolódással, kinevetéssel társukat. Főleg, ha a bántalmazott attól való félelmében, hogy puhánynak tartják, és még jobban kinevetik, azt mondja, nem árt neki a dolog, és kínjában együtt nevet bántalmazóival. „Ebben a stádiumban a figyelmes pedagógus még nagyobb felhajtás nélkül közbeléphet: elmagyarázhatja a gyerekeknek, hol a viccelődés határa, és hogyan kell egymással viselkedni. A legcélravezetőbb, ha rávezeti őket annak a végiggondolására, hogy ők mit éreznének, ha ezt velük tennék a többiek. El kell nekik magyarázni azt is, hogy ha társa bántalmazásáról számol be valaki a pedagógusnak, az nem árulkodás, mert a gyengébbet mindig meg kell védeni” – mutat rá Dáša Štefancová Gregorová.

A pedagógus sem alázhat meg

Az elismerésre vágyó, de otthon és az iskolában egyaránt mellőzött gyermekből is könnyen válik agresszor. Nemegyszer olyanok bántalmazzák gyengébb társaikat, akik családi erőszak áldozatai – ők támadással védekeznek úgy, hogy maguknál gyengébb ellenfelet keresnek. A játszmának azonban részesei a némán szemlélődő tanúk is, akik nem tesznek semmit. Csak hallgatnak, vagy látszólag az agresszor pártjára állnak, hogy ne essen bántódásuk. Dáša Štefancová Gregorová szerint előbb vagy utóbb minden iskolában előfordul a zaklatás valamilyen formája. Sehol nem mondhatják azt, hogy „mi jó iskola vagyunk, nálunk ez kizárt”, mert mindenhol gyerekekkel dolgoznak, és ők nagyon sokfélék. A lényeg az, hogyan kezelik a jelenséget a pedagógusok: behunyják a szemüket, bagatellizálják a dolgot, esetleg részrehajlóak, vagy az osztályközösséggel együtt akarnak dolgozni a probléma megoldásán. „Ehhez elsősorban az kell, hogy feltárják, kezdődő vagy már régóta tartó zaklatásról van-e szó” – mondja a szakember.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a tanítás utáni, például az internetes közösségi oldalakon történő vagy mobiltelefonos zaklatást sem, mert ezek is befolyásolják a tanulók viselkedését. Ha a dolog csak kezdeti stádiumban van, csírájában kell elfojtani felesleges dramatizálás nélkül, például pontosan meg kell határozni az iskolai viselkedés szabályait és a megsértésük esetén kiróható büntetéseket is. A fő a következetesség: ha egyszer meghúztuk a határokat, senki sem engedhet meg magának ironikus megjegyzéseket, a pedagógus sem. A gyermekek számára ő a példakép, és ha azt látják, hogy egy társukat megalázza, kineveti, nem értik, miért ne tehetnék ők is ugyanezt.

A tanúk néma cinkosok

Régóta tartó zaklatás esetén már konkrét és a cselekmény súlyának megfelelő büntetést kell kiróni, de ugyanilyen fontos az is, hogy az iskola minden tanulója tudja, miért kapták az elkövetők. Érthetően el kell mondani nekik azt is, hogy a zaklatás nyomot hagy a zaklatott fél életén: romolhat az iskolai teljesítmény, alvászavarok, lelki problémák, az önértékelés súlyos sérülése lehet az egyenes következménye. Sajnos, arra is volt már példa, hogy a zaklatók az öngyilkosságig hajszolták áldozatukat, ezért a szülők a küzdelem helyett gyakran más iskolába íratják át a bántalmazott gyermeket. Az ő számára valóban ez lehet a legjobb megoldás, már ha nem sérül annyira, hogy kisebbrendűségi érzésekkel küzd, és az új helyen sem képes beilleszkedni. Sok áldozat csak pszichológus segítségével tudja feldolgozni a történteket, de szakember támogatására lehet szüksége az agresszornak is, mert valahol ő is sérült, szeretetre, elismerésre vágyó lélek.

„Ne feledjük, hogy néma cinkosok nélkül ez a jelenség nem létezne, ezért olyan fontos, hogy az iskola ne csak tudást adjon, hanem jellemes, igazságérzettel felvértezett embereket is neveljen” – hangsúlyozza Dáša Štefancová Gregorová. Ha ez nem történik meg, ha az iskolában nem foglalkoznak mélyrehatóan az okokkal, az agresszorok új áldozatot keresnek, és a szemtanúk is csak abban a hitükben erősödnek meg, hogy jobb az erősek mellé állni, mert mindig azok győznek.