Mivé lesz a kultúra

Gépzaj nélkül. Mintha más helyen élne hajnalban az ember, mint napközben. Mert bárhogy veszem is, azért ez mégis zene. S mondom is magamnak, hogy ez nem az a céltalan és indokolatlan csörömpölés, éneklésnek álcázott ordítozás, amit néhány napja éjjel tizenegyig kellett hallgatnom a közeli szabadtéri színpad felől. Dúlt a KULTÚRA, haj de dúlt! Jó, elismerem, van olyan eset, olyan énekes, aki énekel is. Utóbbiakból kevesebben vannak, mert ugye vidékre, falura minden jó, nem kell hozni a lemezminőséget, nyomjuk le, hol a pénz, aztán húzunk haza alapon sok eseményt végighallgattam már. (Mint valami politikai hakni!) S nem egyedi eset az ilyen, ez a zenei hamis haknizás, pláne nem, hogy szezonjuk van mostanában a szabadtéri rendezvényeknek. Persze, kell is ilyesmi, kell a jóféle zene, a kultúra, ha kommersz is kissé, csak…

Csak ne tessék már beállítani a kommersz, megengedem, gagyi szórakoztatást valami pótolhatatlan és nemzeti értékmentésnek! Mert attól, hogy magyarul ordítozik mikrofonba valaki – nem mellesleg tisztességes fellépti díjért –, attól még az nem biztos, hogy jó, sőt az sem biztos, hogy egyáltalán kultúra. Ezerszer elkoptatott musicalek, ikszedik kópiában lenyomott fellépések „falura jó lesz az” módon, nem kéne, hogy megelégedéssel töltsék el a kedves közönséget. Pedig ezt etetik vele. Konkrétabb példát hoznék. Élek itt egy kisvárosban, ahol mint mindenütt máshol, egyesek a kultúra – értsd a magyar kultúrát alatta – egyedüli letéteményeseinek kiáltották ki magukat, kizárólagossággal. Csak ők, csak amit ők, csak az övéik! Mindenki más mehet. Már ez alatt értendő, hogy csak az a jó, amit ők művelnek, csak az a jó, amit ők annak állítanak be. No, itt máris bajom lett ezzel a kedves társasággal, eleve a kizárólagosság, a letéteményesség magánosítása bajos nekem, mert a kultúra, már ha valódi KULTÚRA, legyen mindenkié. Pláne, ha tényleg a tömegnek szól. (Jelzem, azért úgy látszik, mintha folyamatos kampány volna.) Adott esetben itt csak egyfajta kultúra lehet jó, mégpedig az, amelyet a letéteményesek szeretnek. Az meg, kimondom, nem csak kommersz, hanem sokszor erősen gagyi meg olyan odamondogatós. (Színpadi embernek tudnia kéne, hogy mikor s mit lehet kimondani, mert ugye ő elmegy, de a közönsége marad. Nem jó tehát uszítgatni, mellet döngetni hamis szólamokkal és üresen.) Nincs semmi bajom a ma futó könnyűzenei (még a nemzeti rocknak nevezett) csapatokkal sem, de bárhogyan nézem is, nem ezek a mai magyar kultúra egyedüli közvetítői abban a kiesen szép kisvárosban, ahol még lakom. Szép siker, ha ezer ember elmegy egy koncertre, bizony szép az! Lehet dicsekedni, hogy milyen sokan voltunk. De vajon tényleg a tömegkultúra jelenti-e a valós megmaradási lehetőséget egy ilyen kisvárosban? Egy koncert közönségének száma mire enged következtetni? Ez a jó, gyerekek, ezt kell csinálni? Vagy hoppá, hacsak erre jönnek be ilyen sokan, akkor valami baj van? Más módszer nincs megmozdítani a lakosságot (magyarságot)? Szóval mi is van, hogy is van ez?

Így is van ez. Egy példa következik. Olykor még kitipegek, kigurulok a város szívébe, beparkolok egy nyári kávéházi terasz szélére, és egy üdítő mellett szippantom magamba a kinti világot. Jó az! Nos, egy ilyen szippantgatáson az esett meg velem, hogy akaratlanul belehallgattam a szomszédos asztalnál ülő kedves ifjak beszélgetésébe. S mit hallottam? Arról beszéltek, hogy néhány napja szerveztek a kizárólagos letéteményesek egy kvízvetélkedőt, de ismeretlen okok miatt éppen a vetélkedő maradt el. Viszont! A szintén előre tervezett after partyt megtartották. Annak következményeit – másnaposság, enyhe fejfájás – gyógyítgatták a teraszon, a sajnálatos módon és hangsúlyozom, akaratlanul kihallgatott ifjú hölgyek néhány italt is legurítva. Hát, mondom, ez is valami, legalább a folyadékbevitellel nincs gond a fiataloknál, már ha nem is vetélkedtek, legalább fogyasztottak! After party esemény nélkül! Így megy ez manapság? Ez kell? Szóval ez a KULTÚRA! Nekik. De ne dohogjak, mit dohogok, a helyi letéteményesek a közösségi oldalon igazi sikeres estéről számoltak be, buli, fotó vagy száz is ott ragyog fent, sajnos a kvízkérdések, na, azok nem. Pedig érdekelt volna. Nem értem már én ezt a mostani világot kérem, de biztosan az én bajom ez. Régimódi lehetek? Vagy más? Vagy akkor az most a menő, hogy a plebsz, az istenadta plebsz bulizzon és igyon, attól jól érzi magát, emlékszik ránk, lájkol ezerrel, s megválaszt megint? Elég az, hogy legyen nagy és kommersz tömegrendezvény, abból évente kettő, azon mindenki ott van, s ezzel kipipálható a kultúra? Minden más, mindenki más hiteltelen, bármit csinál is egész évben? Hát, ez is valami, gyerekek. Nekem a látszat nem jön be. Nem vagytok, nincs is arcotok, csak egy after party vagytok, a meg nem történt esemény után. Sokszor hangsúlyoztam már, nekem az Andrássy család jelmondata példaértékű. Persze értelmezve. „Non videri, sed esse – Nem látszani kell, hanem lenni! Nekik van igazuk, nekik, a madaraknak. Szép a nyár. Bosszankodni kár.