Merre jár a lelkem?

<p>Hiába tagadnám, úgyis tudják, a Vasárnapban leginkább. Nem nyáron, hanem télen-nyáron. De azt ne higgyék, hogy olyan volnék, mint akikről Tari Annamária ír a Lélekben! Nem-nem. Elmegyek én szabadságra, életem is van, de a lelkem, az be-bejár akkor is.</p>

Nem részegít meg a munka, azt sem gondolom, hogy nélkülem nem menne (mint ahogyan megy is), egyszerűen itt érzi jól magát a lélek, konkrétan ez az enyém. Ahogy a rengetegkötetes Esterházy Péternek még mindig gyorsabban dobog a szíve, mikor először veszi kezébe egy-egy új könyvét, gondoljanak csak bele, velem ez hetente történik meg. Szeretem, no. Még ezt a jó meleg irodát is már, ahová két éve (három?) az Új Szó most leköszönt főszerkesztője parentált. Meg még őt is (pedig, ugye…?). Szeretem a kollégáimat, szeretem a külső munkatársainkat, és szeretem az olvasóinkat, így vagyunk mi egy igen széles körű jó csapat. Nincsen tehát abban semmi perverz meg túlhajtott, hogy nyáron is, bizony, szabadság alatt itt jár a lelkem elég sűrűn. És megnyugszik.

Amúgy meg azt is tudják, ahogy én nem szeretek utazni, nem nem szeret úgy senki, amit azért egy kicsit rühelltem, de most, ugyancsak a mellékletünknek köszönhetően, ez ügyben is fellélegezhetek. Hát, hiszen ez pont énrólam szól! Bizony, tanúsíthatom, nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy az ember kikapcsolódjon. Sőt, otthon tudom ám csak igazán kipihenni magam. Mert azt is szeretem. Az otthonomat. (Milyen szeretős a hangulatom máma!) És igen, gyűlölöm (no azt azért nem, nem vagyok egy gyűlölködő fajta), utálom azt a fajta szabadságot, amikor programkipipáló turisták miatt képtelenség a pihenés. Amikor még azt is fotózzák, hogy fotóznak, én meg, a tapintatos, már negyed órája állok várva arra, hogy megnézzem közelebbről azt, amit ők csak fotóztak. Vagy a strandokat, a tengerpartokat, azt sohasem értettem, mi a jó benne, miféle pihenés, amikor pokróc, nyugszék pokróccal, nyugszékkel összeér, orrom alatt a szomszéd lába ujja, lábam a lejjebb fekvő szájában, de legjobb esetben is a táskájában, a vízben pedig hol egy lassú, komótos karcsapás vág fülön, hol egy víz alól kirobbanó gyerekfej gyomron, nem beszélve az égettolaj-, még rosszabb esetben hagymaszagról. Azért tudom, hogy van ilyen, mert voltak az én gyerekeim is kicsik, s a gyereke kedvéért sok mindent kibír, elvisel, tolerál a szülő, de éppen akkor láttam, hogy a saját legnagyobb örömére is mennyi ott az ember. Vagy a csoportos kirándulás, jaj. Amikor menni kell, ahová mondják, és ha már jegyet váltottunk abba a drága galériába, akkor mind a tizenöt emelet mind a kétmillió-hétszázhuszonhat kiállított tárgyát meg kell tekintenünk (le kell fényképezkednünk velük), miközben én lehet, hogy fél napig is egyetlen kép előtt álldogálnék-üldögélnék. De hát nem is megyek csoportos kirándulásra. Viszont, és ezt nagyon hangsúlyozom, ha meg nem is értem, elfogadom, hogy van, akinek meg pont úgy jó, ahogyan nekem nem. Hogy akkor mit szeretek? (A Vasárnapon és az otthonomon kívül?) Találni egy öblöt, bányatavat, patakot, eret, mely mellé még senki nem telepedett. Sétálni eldugott, néptelen, szűk kis utcákon, legeltetni a szemem a régi házakon, portákon, árnyékban leheveredni egy könyvvel, és abba belefeledkezni, és pihenni, pihenni, pihenni.

S hogy merre jár a lelkem ezen a nyáron? Ne nevessenek, kérem, és ne is idegeskedjenek fel, de a Vasárnapban. Meg otthon. Most nem is annyira azért, mert szeretem, hanem mert festetni kell. Húztuk-halasztottuk, míg lehetett, de itt a legfőbb ideje. Mint az olvasásértés és a médiaértelmezés oktatásának.

Most.

 

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

 

Reggel és este együtt étkeznek, VASÁRNAP délben is, jókedvükből járnak a templomba, és a tengerparton nyaralnak.

Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?