Mi legyen a gyerek dolga nyáron?

A mi gyermekkorunkban a vakáció még szó szerint a gondtalan semmittevés ideje volt: addig aludtunk, míg kedvünk tartotta, naphosszat az utcán játszottunk, fürödni jártunk a bányatóba, késő éjszakáig olvastunk, és senki nem akarta megszervezni az életünket.

Manapság sok szülő él abban a tévhitben, hogy a gyerekek szabadidejét is be kell osztani, sőt az a jó, ha igazán nincs is szabadidejük, mindig tudatosan foglalkoztatjuk őket. Pedig a pszichológusok szerint ez nem helyes: a szünidő igenis arra való, hogy a gyermek lazítson és pihenjen.

 

Tanulni tilos!

Van, aki úgy véli – és ez alól, sajnos, néhány pedagógus sem kivétel –, hogy jó, ha a gyerek nyáron is tanul, gyakorolja az írást, beszámol az olvasmányairól, és matematikai feladatokat old meg, mert egyébként szeptemberre mindent elfelejt. Ez az egyik legnagyobb hiba, sőt vétek, amelyet a gyermekek ellen elkövethetünk, mert nekik is szükségük van a kikapcsolódásra. A folyamatos gyakorlás csak a zenészek és az élsportolók esetében indokolt, de egy-egy nagyobb megmérettetés után még náluk is be kell iktatni néhány hetes szünetet. Vekerdy Tamás pszichológus szerint az ideális vakáció az, amelyet a gyermek derűsen, nyugodtan tölt együtt a szüleivel, és nem érzi, hogy folyton teljesítményt várnak tőle. „Nem kell folyton azon erőlködni, hogy a gyereket boldoggá tegyük, sem arra törekedni, hogy a maximális teljesítményt hozzuk ki belőle. Elég, ha biztonságban és jól érzi magát velünk, s tudja, hogy számíthat ránk.”

Az ismert gyermekpszichológus kifejezetten károsnak tartja a vakáció alatti tanulást: következményeként a gyermek már az iskolaév elején fáradtnak érzi magát. „Egyes tanulási szakaszok után szünetet kell tartani, hogy a tudás berendeződhessen az agyunkba, ez pedig alvás és pihenés közben, tehát a szünetekben megy a legjobban. Ez a leglényegesebb része a maradandó és képességgé érlelhető tudás kialakulásának, amilyen képesség például az olvasás és az írás. Az a gyermek, akivel a szülők végiggyakoroltatták a nyarat, szeptemberben ugyan ügyesebb lesz, az egész nyáron csak pihenő pedig látszólag mindent elfelejt. De október végére kiderül, hogy a gyötrésnek még sincs jutalma, a pihenés pedig meghozza gyümölcsét. A gondtalanul vakációzó gyereknek minden eszébe jut, még azt is jól csinálja, amit a szünidő előtt nem tudott, a gyakorló gyerek pedig addigra elfárad, unja a tanulást” – figyelmeztet a szakember.

 

Édes semmittevés

A mai iskolarendszer eléggé feszített tempót diktál tanév közben, és a legtöbb gyermek különórákra, szakkörökbe, edzésekre is jár, ezért a két hónapos pihenésre valóban nagy szüksége van. Ilyenkor feltöltődik, kiszakad a napi rutinból, egyszerűen csak élvezi a szabadságot és a semmittevést. Amely nem kell, hogy a szó szoros értelmében semmittevés legyen: a szülők észrevétlenül bevonhatják a gyerekeket a napi tennivalókba, főzésbe, befőzésbe, autómosásba, fűnyírásba – a lényeg az, hogy együtt legyenek. Azt a tevékenységet, amelyet a gyerek a szüleivel közösen végez, nem feladatként, hanem erőpróbaként, jó mókaként éli meg. A lényeg, hogy együtt vannak, érzi, hogy figyelnek rá, fontos a véleménye, értékelik a teljesítményét. „Ennyi elég is. Nem a boldog gyerekkorra és a tökéletes vakációra kell törekedni, a derű és a nyugalom pont elég. Ehhez pedig csak az kell, hogy a szülőknek vagy legalább az egyiknek, aki általában az anya, mindig legyen ideje a gyerekre, figyeljen rá, válaszoljon a kérdéseire. Ez az érzelmi jelenlét és a biztonság pont elég; ettől lesz a gyermek kiegyensúlyozott és magabiztos. Enélkül viszont problémássá válik a kamaszkor, és felnőttkorában is számos gonddal küzd az ember, mert hiányzik az a biztos alap, melyre építhetne” – mondja Vekerdy.

 

Aludni is engedd

Leginkább a derűsen, könnyeden, szórakoztatóan eltöltött idő pihentet. És persze az alvás. Főleg a nyári szünidő elején hagyni kell a gyereket hosszabban aludni, de azért érdemes arra is ügyelni, hogy ne folyjanak szét a napjai, legyen bennük valamiféle rend. Vekerdy Tamás szerint az a jó, ha van ritmusa a szünidőnek, de fontos, hogy az ne taktus, hanem tényleg ritmus legyen. „A taktus túl gépies, nagyon szigorúan vett ritmus. A vakáció idején inkább az a fontos, hogy lazaságból, a mégis inkább ehhez lenne kedvem dolgokból legyen több. Szóval amennyit lehet, legyünk vele, amúgy pedig hagyjuk békén: ha utál kimenni az udvarra, hát olvasson a lesötétített szobában, ha nem akar táborba menni, ne erőltessük.

 

Beszélgessünk

A nyári szünetben az olvasást sem érdemes erőltetni, legalábbis úgy nem, hogy a kötelező olvasmányokból kérdezzük ki őt. „Esténként inkább meséljenek nekik, mert az olvasóvá nevelés a hallott mesével kezdődik, amely a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti. Ha nagyobbak a gyermekek, akkor a nyár folyamán tartsanak akár egymásnak is folytatólagos felolvasást olyan regényekből – legyen az Dickens, Verne, P. Howard, Tolkien, Suzanne Collins, Leiner Laura vagy bármi más –, amelyeket élveznek. Ha erőltetjük az olvasást valakivel, aki nem szeret olvasni, csak még jobban megundorodik a könyvektől. Viszont az izgalmas, érdekes, folytatólagos történetek – lásd Harry Potter vagy akár az Éhezők viadala – kedvet csinálhatnak hozzá. Ne fanyalogjunk, mennyire minőségi az olvasmány, a lényeg, hogy a gyerek rákapjon a könyvre.”

És ne a tévét bámulja egész nyáron, mert az a kutatók szerint is úgy hat, mint az agymosás. Megváltoztatja az agy elektromos struktúráit, az éberből az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső impulzusokkal látja el, amelyekből nem lesznek maradandó belső emlékképei. „Tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő korlátozza a televízió, számítógép és mobiltelefon használatát. A kisgyerekek így megtanulják, hogy felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ne pedig a gépek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha a gyereknek kérdése van, vagy megijed, legyen ott, aki segít. Az elmúlt évtizedekben megfigyelhető, hogy kevesebbet beszélünk a gyerekekkel és előttük. A tévé beszél helyettünk, ami nem úgy hat, mint az élő, tekintéllyel rendelkező személy, akihez érzelmi viszony köt, és aki meg is tudja magyarázni, amit a gyermek nem ért. Amikor egy kisgyermekhez élő ember beszél, a gégefőjében izomrángások futnak le. Ez az egyik oka annak, hogy a kicsiknek döbbenetes képességük van az anyanyelv elsajátítására. Amikor a televízió hangját hallgatják, mindez nem így működik. A beszédhibák száma ezért is nő, és azért is, mert a beszédfejlődés alapja a mozgás, a mai kisgyerekek pedig katasztrofálisan keveset mozognak. Ez szintén összefügg a televíziózással és azzal, hogy túl sok időt töltenek a számítógép előtt.”

 

A szülő is pihenjen

Végezetül pedig egy jó tanács: a nyár a szülők számára is a pihenés időszaka. Nem kell rágörcsölni arra, hogy a gyereket foglalkoztassák, élményeket szerezzenek és szervezzenek neki. Igazán akkor lesz az egész család számára szép a nyár, ha mindenki a szabadság időszakaként éli meg. Ma ez sokkal nehezebb, mint az elmúlt évtizedekben, amikor több nemzedék élt együtt, vagy legalább el lehetett küldeni a gyereket pár hétre a nagymamához, rokonokhoz. „Ott volt a dédi, a nagymama, nagypapa, nagynénik, nagybácsik. Volt minta, volt társaság neki, nem csak kizárólag a szülőkre hárult a nevelés és a felügyelet terhe. Ez mára megváltozott: a családok ma a szülők és gyerekek közösségére szűkültek, és a gyermeknek való kiszolgáltatottság sokszor lehetetlenné teszi, hogy anya és apa pihenni tudjon. Pedig szükség van rá. Egyedül is, a házastárssal együtt is pihenni kell, emberi életet kell élni, úgy sokkal könnyebb az év hátralévő időszakában teljes erővel a gyerekre figyelni” – tanácsolja a pszichológus. Hozzátéve, hogy ezt is csak módjával, mert az iskola elsősorban a gyermek dolga. Ha a szülő nyomására a vakációt is tanulással kell töltenie, ha a tanévben minden feladatát és lépését ellenőrzik, az azt üzenheti számára, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, nem elég jó a szüleinek. Erre érdemes már azoknak is gondolniuk, akiknek a gyermeke még csak szeptemberben lesz elsős. A nyári szünetet ne rontsák el bezzeg majd ha iskolás leszel kezdetű prédikációkkal: várják úgy a tanévkezdést, mint egy nagy kalandot, és akkor a vakáció is örömteli izgalomban telhet.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?