Két pofon – egy életre

<p>A mi családunkban csak két ünnep létezett, a karácsony és a húsvét. Én a május elsejéket is szerettem, a hangulatuk miatt, ahogy alapiskolás tanulókként készültünk a felvonulásra, pionír-egyenruhában, a főutcán, fegyelmezett rendben.</p>

 Célba érve, az erdő övezte amfiteátrumban megkezdődött a műsor, a színpad körüli sátrakban sör, bor, pálinka, cukorka, csokoládé, limonádé, sült kolbász és lacipecsenye, messze szálló illatukkal a színes forgatagban. Akkor bőven volt belőlünk, gyerekekből, jutott csapat, csoport, lányok, fiúk, mindenhova, focipályára, könyvtárba, moziba, pionírházba, grundokra, a határba, a téglaégető vizébe fürödni, partjáról óriásbékákra horgászni, még a kertekbe, a szőlőhegyre is, dolgozni úgy, hogy a szülők nem ígértek tortát. Na, ezzel az átkötéssel visszatértem oda, hogy a karácsonyon és a húsvéton kívül nem köszöntött be más ünnep a mi házunkba, születésnap és névnap biztosan nem. Sok más miatt is sajnálom ma már, közel a hetvenhez, hogy mi – utcabeli barátommal ellentétben, aki módosabb család fiaként mindig meghívott tortás szülinapjára – nem ünnepeltük életünk nevezetes napjait. Legalább a húgom és én miért nem láttunk gyermekkorunkban tortát születésnapunkon, miért nem fújhattunk el néhány gyertyát, csak simán, minden mai divatos cicoma és hepi börszdé nélkül, melyeket akkor nem is ismertek. Már sohasem tudom meg.

Tulajdonképpen nem hiányoztak ezek a családi ünnepek. Ha nincsenek, hát nincsenek. Fontosabb volt, hogy gondoskodásban, szeretetben nem szenvedtünk hiányt, ami nem jelenti azt, hogy például apu, amíg élt, elnézte volna legapróbb mulasztásainkat, fegyelmezetlenségeinket. Említettem már másutt, csupán két pofont kaptam tőle, elsősként és harmadik osztályosként, mindkettőt délben. Hazajött ebédre, és nem tudtam neki szépen elvégzett házi feladatot mutatni, kisfüzetben egyoldalnyi dőlt vonal vagy szilva helyett maszatot csak, több radír, mint ceruza, „mert mindig az a játék”, illetve egy dongóról szóló versnek pusztán az első két sorát tanultam meg, negyedik nekifutásra is elmaradt a folytatás a „mondd tovább”-ra, azaz így mentem volna iskolába (délután is jártunk az idő tájt), darabka verssel a fejemben, az egész helyett. Szerencsére, még volt fél órám, szipogva-szégyenkezve gyorsan bemagoltam a három versszakot. Az a két pofon azóta is halálig szóló figyelmeztetés számomra, lecke a javából. Talán nem túlzok, ha azt mondom, József Attila-i intelem: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”.

 

Ez után a kis közjáték után, pontosabban, születésnapjaink, névnapjaink megünneplésének elmaradásán túl jobban zavar, sőt szidom magam, miért nem voltam kíváncsi családunk múltjára. Nem családfára, nem kutyabőrre, de úgy a dédszülőkig visszamenni, mi történt velük, hogy éltek, hogy haltak. Kis történelmi túra egyúttal. Pedig lett volna kitől kérdezni, a nagymama 1983-ig 89 évet élt, anyu 2006-ig 86 évet, de még aput is faggathattam volna 1961-ben bekövetkezett haláláig. Mi történt például nagyapáimmal, miért nem ismerhettem őket? Mikor és hogyan mentek el? Nemsokára az első világháború után? Mi és mikor történt a Tállya–Munkács–Lelesz–Királyhelmec négyszögben? Apám Tállyán, a tokaji borvidék híres, némely vélemények alapján Európa földrajzi középpontjának tartott falujában látta meg a napvilágot, anyám Leleszen, de nem tudom, hol és hogyan találkoztak először, ugyanis apámék Tállyáról Munkácsra költöztek, anyám Királyhelmecre az édesanyjával, tehát valószínű, a bodrogközi kisvárosban találtak egymásra, a kassai Szent Erzsébet-dómban esküdve örök hűséget 1947 májusában (ezt is most tudtam meg a húgomtól, aki szülővárosunkban maradt), majd egy évvel később jöttem én. Arról már szintén szóltam itt, hogy Munkács hiába volt közel, a Szovjetunióban mégis távol, de azért legalább kétszer sikerült átjönni néhány napra, meghívólevél alapján hozzánk apu édesanyjának, húgának és férjének, a másik fiú testvérének, a harmadik, Gyuszi valahol Szahalin szigetén kötött ki a családi legenda szerint. Melyből a valós tényekkel együtt oly keveset ismerek, a saját hibámból. Futás közben néha megállhattam volna, de folyamatosan sodort magával a jelen, melyben túl akartam lenni az örökösen szembejövő átmeneti időszakokon, de rá kellett jönnöm, kicsiben és nagyban ezekből áll egybe az életünk.

Azért sajnálom, hogy nagyapáim korán meghaltak, hogy kölyökkoromat sem érték meg, amikor legfogékonyabb az ember, tanulhattam volna tőlük, az öregek általában kérés, kérdés nélkül mesélik a múltat, múltjukat, múltunkat. Persze, történelmi viharokat átélve, gyakran érzik úgy, hol okkal, hol ok nélkül, hogy sérült az igazságérzetük, sebet kapott a lelkük, s ilyenkor nem mindegyikük képes felülemelkedni a vélt vagy valós sérelmeken, hanem a másik ember, emberi közösség tisztelete helyett a gúny, újraéledő gyűlölet, ugyanakkor ferde eszme, imádott vezér ideológiája és cselekedetei vehetik át érzelmi és tudati világuk irányítását, majd ezt is közvetítik követendő üzenetként a legifjabb nemzedéknek. Nem tudom, milyen nagyapáim lettek volna, ünnepeltünk volna-e születésnapot, névnapot. Mit adtak volna nekem útjelzőként, ha élnek? Vagy milyen érzelmi-tudati gátak közé szorítottak volna?

Maradt számomra rövid életű apám példája és a két felbecsülhetetlen értékű pofonja.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?