Jablonca és a Vasárnap

<p>Ahogy már a beszélgetés sodrában a szókimondó vőfély megállapította: <em>úristen, tíz órát utaznak azért, hogy hármat itt lehessenek</em>, bizony, nem egy sétagalopp volt a május 20-i péntek a Vasárnapnak. Hiszen Jablonca Pozsonytól nem kőhajításnyira van, az bizony már a Kassai kerület, Rozsnyótól még egy 15 kilométerre.</p>

Aztán onnan, ugye, vissza, de megérte. Olyan szeretettel fogadtak ebben a 180 fős faluban, ahol 130 a Csemadok-tag, mintha a legkedvesebb rokonaik látogattak volna el hozzájuk. Ismét csak meggyőződhettünk róla, a Vasárnap nemcsak címében szól a családnak, hanem valóban igazi családtag nyugattól keletig. Ebben a kis községben úgy megtelt a kultúrház terme, hogy a városiak példát vehetnének róla. Személyre szóló, kimondottan nekünk írt és készített kultúrműsorral köszöntöttek a legkisebbtől a nagyokig, és minden jel arra mutatott, hogy nem csak az előző éjszaka telt sütéssel, főzéssel, hanem több napon át is készültek e megható fogadásra. A díszletek, a Vasárnap-archívum, a Vasárnap-koperta, az üdvözlő vasárnapos ének és a kedves beszédek… Egyszerűen felemelő. Jablonca festői szépsége és a szíves vendéglátók mesébe varázsolták a Vasárnapot.

 

Meghívónk, a Csemadok elnöke, Cseh Angéla egyeztet a műsor előtt a szerkesztőség utazó tagjaival, Cs. Liszka Györgyivel és Mezei Edittel, akik addig már megcsodálták a rögtönzött Vasárnap-archívumot Cseh Ilona gyűjteményéből  

 

A Búzakalász hagyományőrző csoport, Kovács Katalin, Kálmán Mária, Cseh Ilona és Cseh Angéla Csobádi Magdaléna vezetővel az élükön, aki egyébként a profi dekorációkat is készítette, az asszonyok kötényét is ő hímezte

 

A Csíko Bernadett és Viktória testvérpár tavaszi köszöntővel várt, és egy igazi vőfély is fogadott, Cseh Gyula, lakodalmas hangulatot teremtve ott helyben

 

Csobádi Márk, aki még nem is iskolás, kimondottan színpadra termett, olyan nótás és olyan huncut, hogy Kópé is megirigyelte. Csobády Vivien, a kis óvódás pedig sokáig titokban tartotta, miről szól a verse, de aztán csak előadta. A nyitrai egyetemista Csobádi Karolina pedig kimondottan a lap főszerkesztőjét lepte meg, egy vezércikkekből írt szép szöveggel

 

Ismét elmondhatatlan az öröm, ennyi szeretetteljes arc láttán, hát még, ha a beszélgetésbe is ilyen aktívan bekapcsolódnak. Csobádi Magdalénától pedig a Vasárnap is kapott egy csodás, kézzel festett korsót, Kovács Jenőtől pedig a saját, Jabloncáról szóló könyvét

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?