Nem a Jézuska hozza az ajándékot?

A csodavárás, a varázslat érzése, amelyet gyermekkorunkban megéltünk, a felnőttkort is végigkíséri. Akkor is, ha már tudjuk, honnan származnak az ajándékok. A lényeg a szeretet, hogy együtt lehetünk, és nem utolsósorban egyszer egy évben mintha kicsit lelassulna s elcsendesedne a világ.

Amikor kisgyermek érkezik, a család mindent megtesz, hogy ezt a varázst átadja a következő nemzedéknek. Pici korában nem is annyira nehéz megóvni a titkot, később azonban felmerülhet a kérdés, mikor kellene elmondani neki, hogy az ünnepek varázsa másból ered. Vajon el kell egyáltalán mondanunk?

Miként éli meg a gyermek?

A kisgyerekben fel sem merül, hogy nem csoda áll a háttérben. Később erősödik benne a kíváncsiság, hajtja az ismeretlen felderítése utáni vágy. A legtöbbjük egy idő múlva elkezd leskelődni, szeretné látni a szánon érkező Mikulást, az angyalkát, aki csilingel, Jézuskát, amint épp leteszi a fát, alája pedig az ajándékokat. Ezzel nincs is semmi baj. Hagyjuk, hogy gyermekünk próbálja kifürkészni a nagy titkot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy meg kellene könnyítenünk a dolgát. Minden gyermek nyomozóvá válik, ha ekkora titok felfedezése a tét. A legtöbben óriási kalandként élik meg ezt a kutatást, hisz felfedezhetnek egy titkot, amelyről senki sem tud. Nekünk csupán egyetlen feladatunk van: figyeljünk oda az apró jelekre, amelyek arról tanúskodnak, hogy gyermekünk már sejt valamit.

Ha több gyermekünk van, és a legidősebb rájön a titokra, jó, ha megbeszéljük vele, hogy ez olyan dolog, amelyet csak egy bizonyos korúak tudhatnak meg, és egyezzünk meg, hogy a kisebb testvéreknek nem árulja el. A legtöbb idősebb testvér ilyenkor büszkén segít, hisz ő már elég nagy ahhoz, hogy ennek a tudásnak a birtokában legyen; sokszor aranyos cinkosainkká válhatnak a kisebb testvérek számára készített varázs létrejöttében.

Annak ellenére, hogy a kicsik világát a fantázia és a mese uralja, melyek segítenek az események zökkenőmentes megértésében, némelyikük csalódottságának adhat hangot. Ekkor sem kell kétségbeesni. Két lehetőségünk van. Az egyik, hogy elbeszélgetünk Mikulásról – Szent Miklós történetéről, a karácsonyról, a szokásokról és arról, hogy Jézuskától a legnagyobb ajándékot kapjuk: őt magát, hiszen ekkor ünnepeljük a születését.

A másik lehetőség, hogy tovább szőjük az eredeti történetet – például, hogy a Jézuskának nagyon sok karácsonyfát kell állítania, ajándékot vinnie, ezért a nagyobb gyermekek szüleit, így minket is megkért, hogy segítsünk neki, de az ajándékokat ő hozza majd el. Ha véletlenül meglátná nálunk a csomagokat, hozzátehetjük azt is, hogy Jézuska átadta őket nekünk, és megkért, hogy tegyük a fa alá. Utána vonjuk be a karácsonyfa díszítésébe, hogy ő is segíthessen vele Jézuskának.

Hogyan mondjuk el?

Előfordulhat, hogy a gyermek hamarabb kérdez rá, mi is történik valójában, mint hogy érzelmileg megérett volna rá. Leggyakrabban két ilyen körülmény lehetséges.

Az egyik, hogy gyermekünk óvodás/iskolás pajtása olyan felekezetbe tartozik, ahol nem ünneplik a karácsonyt. Ilyenkor az első, amit tisztáznunk kell, hogy ez nem jelenti azt, hogy társa rosszabb volna, mint azok a gyerekek, akik kapnak ajándékot. Ne felejtsük el: gyermekünk számtalanszor hallotta már, hogy ha nem fogad szót, nem hoz neki a Jézuska ajándékot, vagy a Mikulás csak szenet/hagymát/virgácsot tesz a csizmájába. Emiatt kialakulhat benne olyan kép, hogy társa azért nem kap ajándékot, mert rossz volt. Meséljük el neki, hogy a világon sok-sok vallás és kultúra létezik: vannak, akik úgy ünneplik meg a szeretet ünnepét, mint mi, más vallásokban, kultúrákban pedig egyéb szokások élnek. A vallás és a kultúra elvont fogalmak, a gyerekek ebben a korban még nem értik, mit is jelentenek. Ezért könyvek, internet segítségével kereshetünk olyan történeteket, rövidfilmeket, amelyek az ő szintjükön mutatják be az egyes szokásokat. Próbáljuk megtalálni azokat az ünnepeket, melyek szintén a szeretetet, családot, összetartozást ünneplik. Természetesen nem kell felsorolnunk a világ összes vallásának, kultúrájának szokásait. Elég, ha néhányat bemutatunk, és elbeszélgetünk róluk. Ne ijedjünk meg, ha gyermekünk olyan kérdést tesz fel, amelyre nem tudunk felelni. A lényeg az, mint a nevelésben általában, hogy őszinték legyünk. Merjük megmondani, hogy a kérdésre nem tudjuk a választ, de együtt kideríthetjük.

A másik eset, amikor gyermekünk valamelyik társa, ne adj’ Isten tanítója árulja el, hogyan is kerül az ajándék a csizmába / fa alá. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy gyermekünk becsapottnak érzi magát, csalódott, dühös lesz. Itt is a beszélgetés a legjobb gyógyír. Semmiképpen se essünk kétségbe: ne mutassuk ki előtte amiatti esetleges mérgünket, hogy az illető ilyen érzéketlen módon fosztotta meg őt a csodától. Bátran kérdezzük meg tőle, mit gondol ő erről a dologról. Gyermekkorban még a fantázia, a mesevilág központi szerepet tölt be. Ezért a beszélgetés során összeköthetjük ezt a fantáziavilágot a valósággal, áthelyezhetjük a hangsúlyt ezeknek az ünnepeinknek a valódi ajándékaira, melyeknek az értéke sokszorosa a karácsonyfáénak vagy az alatta levő ajándékénak.

Bárhogy derül is fény a titokra, mindenképpen azt a célt kellene kitűznünk magunk elé, hogy a varázslat érzése továbbra is megmaradjon a gyermekben. Abban a korban, amikor már kinyomozza, mi is történik, érzelmileg többnyire elég érett ahhoz, hogy elbeszélgessünk vele az ajándékozás öröméről. Ide beleszőhetünk egy újabb titkot – ezúttal már az ő titkát, mégpedig azt, hogy mivel ajándékozza meg szeretteit. Óriási élmény, ha magunk, közösen készítünk ajándékot. Ez kiváló alkalom arra, hogy több időt tölthessünk együtt, s gyermekünk is részesülhet abban a páratlan érzésben, mely akkor tölti el az embert, amikor megajándékoz valakit.

Ne felejtsünk el beszélgetni arról, hogy Mikulás és karácsony valódi üzenete a szeretet, mely független az ajándékok számától és értékétől. Amikor ezt megértik, akkor alakul ki annak a szeretetbe vetett hitnek, várakozásnak, csodavárásnak a páratlan érzése, amely még felnőttkorban is eltölti az embert egy-egy illat, tárgy vagy dallam hatására.