Minimális nyugdíj mint választási csalétek?

<p>Szeptemberben már nem kaphatott 269,50 eurónál kevesebb öregségi nyugdíjat az, aki legalább harminc évet ledolgozott, mert a kormány ennyiben határozta meg a járandóság alsó határát. Ezzel tulajdonképpen csak a bal zsebéből fizeti ki azt, amit eddig a jobból fizetett, ugyanis a kisnyugdíjasok többsége havonta annyit sem kapott, amennyi a létminimum (198,09 euró), és ők mostanáig szociális segélyben részesültek.</p>

Szeptemberben már nem kaphatott 269,50 eurónál kevesebb öregségi nyugdíjat az, aki legalább harminc évet ledolgozott, mert a kormány ennyiben határozta meg a járandóság alsó határát. Ezzel tulajdonképpen csak a bal zsebéből fizeti ki azt, amit eddig a jobból fizetett, ugyanis a kisnyugdíjasok többsége havonta annyit sem kapott, amennyi a létminimum (198,09 euró), és ők mostanáig szociális segélyben részesültek. Ezentúl emelt nyugdíj jár majd nekik – igaz, hogy ugyanabból az államkasszából, de így választások előtt ez mégiscsak másként hangzik.

 

A szabályozás a jelenlegi nyugdíjasokra is vonatkozik, egy feltétellel, ez pedig legalább 30 évi társadalombiztosítás. Vagyis ledolgoztak legalább 30 évet, és eközben bizonyos minimális jövedelmük volt. Az 1993 előtti évek esetében nem vizsgálják a fizetés nagyságát, ezt követően azonban csak azokat az éveket veszik figyelembe, amelyekben az ügyfél legalább az átlagbér 24 százalékát megkapta.

 

Júliustól visszamenőleg is jár

A vonatkozó törvény júliusban lépett életbe, de a szociális biztosítónak át kellett számolnia, ki jogosult az emelésre, és a minimális nyugdíjakat csak szeptembertől folyósította. Akinek jár a kiegészítés, az visszamenőleg is megkapta.

A 269,50 eurós minimális nyugdíj a létminimum 136%-a. Akinek nincs meg az előírt ledolgozott idő, annak hiába alacsonyabb a nyugdíja, ezután sem kap többet. Aki viszont több mint harminc évig fizette a nyugdíjbiztosítást, annak a járadéka is ennek arányában növekedhet. A szociális biztosító augusztus végén írásban szólította fel a nyugdíjasokat, hogy igazolják jogosultságukat. Amint a biztosító szóvivőjétől, Peter Višvádertől megtudtuk, 39 ledolgozott évig egy-egy esztendő a létminimum 2 százalékával, azaz mintegy 4 euróval emeli meg a minimális járadékot. A 40. ledolgozott évtől a létminimum 3 százalékát, vagyis mintegy 6 eurót kap pluszban az illető minden további ledolgozott évre. „A minimális nyugdíjat a létminimumhoz kötötték a törvényhozók, tehát ennek emelkedésével a nyugdíj összege is nő” – magyarázta a szóvivő. Idén 75 ezer ember számíthat nyugdíja emelkedésére, és ez az év végéig több mint 16 millió euróba kerül.

 

Az özvegyi nyugdíjat is beszámítják

Az özvegyeket nem feltétlenül érinti az emelés, mert a minimálnyugdíj meghatározásakor minden járadékot figyelembe vesznek. Aki több jogcímen kap nyugdíjat – például öregségit és mellé özvegyit is –, annál ezek összegéből indulnak ki. „Ha egy özvegy saját jogon 185 euró öregségi nyugdíjat kap, és 85 euró özvegyit, akkor az emelés szempontjából máris elérte a minimális határt, mert 270 eurót kap havonta. Ha pontosan harminc évet dolgozott, akkor már nem nő a nyugdíja, de ha 40-et, akkor 311,10 euró minimális nyugdíjra jogosult. A kiegészítés az ő esetében 41,10 euró lesz” – tájékoztatott a szóvivő.

Az emelés az árvaellátásra nem vonatkozik – akkor sem, ha a járadék, amelyből kiszámították, nem éri el a minimálnyugdíj összegét. A minimális nyugdíjat minden év januárjában a létminimum emelkedésének megfelelően valorizálják. A hozzátartozói járandóságokat viszont nem emelik a minimálnyugdíj szintjére. Ha olyan személy hal meg, aki minimális nyugdíjat kapott, hozzátartozóinak az özvegyi nyugdíjat vagy árvasági járadékot a minimálnyugdíj szintjére való kiegészítés nélküli eredeti összegből fogják kiszámítani. Akinek a nyugdíja az éves emeléseknek köszönhetően meghaladja a létminimumot, az a minimális nyugdíjra való jogosultságát automatikusan elveszíti.

 

Marad a szociális segély

 

A kétpilléres nyugdíjrendszerbe tartozókra sem vonatkozik teljes mértékben a járadék növekedése. A Szociális Biztosító az ő esetükben csökkenti a minimális járadék összegét a nyugdíjpénztárba befizetett járulékok alapján, mert a kormánytöbbség szerint annak, aki csak minimális nyugdíjra jogosult, semmi keresnivalója a második pillérben. Aki akart, ki is léphetett – a kormány ezt szorgalmazta –, de ez nem jelenti azt, hogy adójából nem támogatja az egypilléres rendszer nyugdíjasait. A Szociális Biztosító ugyanis nem tudja fedezni a nyugdíjkiadásait, az állami költségvetésből évente mintegy 900 millió eurót kap hiánya pótlására.

Akik nem jogosultak a minimálnyugdíjra, azok továbbra is szociális segélyt igényelhetnek. A támogatás összege az igénylő családi állapotától függ. Egyedül élő személy legfeljebb 61,60 euró segélyre számíthat havonta, a párok esetében a segély 107,10 euró. Ha a nyugdíjas másokkal él együtt, a szociális hivatal az ő anyagi helyzetüket és bevételeiket is megvizsgálja, s csak ezt követően határozza meg a segély összegét. Aki képtelen saját munkájával növelni bevételeit (pl. azért, mert már idős, beteg, munkaképtelen stb.), az védelmi hozzájárulást is kérhet – ez 63,07 euró. A nyugdíjasok igényelhetnek lakásfenntartási hozzájárulást is – összege 55,80 vagy 89,20 euró lehet attól függően, hány személy él az adott háztartásban.

 

Mi mindenre jogosultak még a nyugdíjasok?

  • Akiknek a nyugdíja kevesebb, mint 514,80 euró, karácsonyi nyugdíjat kapnak. Idén 1,2 millióan jogosultak rá, 98 ezerrel többen, mint tavaly. Az egyszeri 12,74 eurós kiegészítésre pedig 762 ezren.
  • Ha egy negyedévben több mint 45 eurót költenek gyógyszerekre, az ezen felüli összeget az egészségbiztosító visszaadja. Feltétel, hogy az adott hatóanyagot tartalmazó legolcsóbb gyógyszert szedjék. A kormány ígérete szerint 2016-tól ez a 45 eurós felső határ 25 euróra csökken.
  • Ingyen utazhatnak a vonatokon. Feltétel, hogy valamelyik vasútállomáson bejegyeztessék magukat – a személyazonosságit és a nyugdíj folyósításáról szóló igazolást kell felmutatniuk.
  • A 4,64 eurós koncessziós díjnak csak a felét kell fizetniük, ha a háztartásban nem él kereső személy. Ezt is kérvényezni kell a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) címén.
  • Sok településen kisebb számukra az ingatlanadó és a kutyaadó.
  • A rászorulók kevesebb ápolási díjat fizetnek, ha az önkormányzatnál kérvényezik az ápolót, aki segít nekik a háztartás ellátásában, tisztálkodásban stb. Feltétel a legalább kettes szintű rászorultság, vagyis az önellátási képesség súlyos csökkenése.
  • Olcsó önkormányzati ebédek, belépőjegyek. A helyi árengedményekhez az önkormányzati hivatalban kell bejegyeztetnie magát a nyugdíjasnak, a kulturális intézmények, strandok pénztáraiban elég felmutatni a személyazonosságit.
  • Szeniorszámlák a bankokban. Némely pénzintézetekben ingyenesek, máshol egy euróba kerülnek. Ez az ár általában csak a számlavezetésre, inkasszóra és készpénzfogadásra vonatkozik.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?