A komáromi lord

Az unoka, akit ugyanúgy hívnak, mint híres nagyapját, s őt is formázza, megszeppenve szólal meg, hogy bizony ő sem tud. „No nem baj, téged majd megtanítlak kajakozni” – enyhül meg a nagyapa, akinek eredeti foglalkozása építész, de mindenki úgy ismeri, mint a világbajnok Szabó Attila és a híres komáromi kajak négyes mesterét. Ma is lejár a komáromi csónakházba, nem tud elszakadni a víztől, amely hosszú éveken át volt életeleme, családja, szerelme, mindene. Most már kellemesebb helyzetben van, nem elnöke az ottani klubnak, nem edz senkit, de segíti a fiatalokat. „Hatvanöt évesen már el kell menni” – jelenti ki kerek perec, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez így helyes. Vitalitását, tudását, tapasztalatait ismerve még nagyon is lenne keresnivalója a sportban. Mindennap kibiciklizik a csónakházba az új kerékpárján, annak idején is kurblizott, a vízparton, onnan követte, ahogy tanítványai lapátolnak. Valamikor minden edzés után megfürdött a folyóban. Sokáig november15-e volt a csúcs, két éve ezt is túlszárnyalta: télen is naponta megmártózik a Vág-Dunában. 

Mikor mondtál búcsút a kajak-kenunak?

A londoni olimpia előtt. Életemben annyi konfliktust vállaltam, a négyes körül akkor kirobbant már sok volt. Fejemhez vágták, hogy túl diplomatikus vagyok.

Mindig úriember hírében álltál, nem nagyon szeretted a konfliktusokat.

Én nem, de a versenysport hozza őket, s minden helyzetet meg kell oldani. A békítő szerep sohasem könnyű. Béketűrő ember voltam és vagyok, mindig a megoldásokat kerestem, ilyen az alaptermészetem. Nem mondom ki gyorsan a véleményemet, meghallgatok mindenkit, átgondolom a dolgot, s úgy döntök.

Soha nem csaptál az asztalra?

Nem, az edzőkollégáknak is mondogattam, hogy ezt nem szabad tenni. Így is sok hibás döntésem volt, de ilyesmi soha nem fordult elő.

Felismerted, ha hibásan döntöttél, vagy figyelmeztettek rá?

Tudom, hogy hol kellett volna másképp csinálni. Az öregségnek semmi előnye nincs, csak a tapasztalat. Sokszor nyilatkoztam: Szabó Attilát illetően azt sajnálom, hogy rajta tanultam az edzést. Utána kimentem Németországba, jártam tanfolyamokra, akkor kinyílt a szemem; de addigra ő már lemenőben volt. A többi gyerekből viszont szerintem kihoztam a maximumot. Persze hiányzik az az olimpiai arany.

Hogy kerültél vízközelbe?

Kenuztam, párosban a Tarr Gyuri apjával voltunk ifi válogatottak is. Én voltam a tehetségtelen, de szorgalmas, ő meg a tehetséges, de nem hozta ki magából, ami benne volt. Ő profi lett, én meg mentem tanulni, építőmérnök lettem; közben még Pozsonyban is kenuztam.

A diploma megszerzése után eredeti szakmádban helyezkedtél el?

Tervezőként kezdtem, aztán osztályvezető voltam a városházán, alelnök, a rendszerváltás után alpolgármester, majd a műszaki szolgáltató vállalatnál igazgató.

Ezek mellett kezdtél edzeni?

Nem, az egyetem befejeztével felvettek a trencséni Duklába. Akkor azt gondoltam, hogy azért nem vagyok jó, mert tanulás mellett nem lehet a versenyzést profi szinten végezni. Ott aztán rengeteget edzettem, de semmivel sem lettem jobb, csak elfárasztottam magam. Egy ötödik hely a csehszlovák bajnokságon – ez volt a maximum. A Duklában azért kaptam azt a helyet, hogy segédedző leszek; persze, nem tudtam, ez azt jelenti, hogy mindent én fogok csinálni. Ott kezdtem a szervezést, a rendezést, aztán amikor hazajöttem Komáromba, még versenyeztem egy kicsit, s elkezdtem 12 éves gyerekekkel foglalkozni a munka mellett. ’93-ban átmentem a magánszférába. Ennek sok hátránya van, de az az előnye, hogy ura vagyok a saját időmnek. Délelőtt, délután tudtam edzeni a srácokat, akiket Polhammer Laci készített fel, és junior világbajnokok voltak. Attila volt az első tanítványom, ő ’89-ben nyert vb-t; utána azt hittem, már nem ismétlődik meg a siker, mert ahhoz szerencse is kell: hiába végzi el az ember a munkát, ha nincs egy olyan versenyző, aki képes azt kamatoztatni. Akkor viszont szétesett a junior világbajnok négyes, Riszdorfer Misit és Bača Gyurit összeültettem. Szegeden ’98-ban összeölelkezve sírtak, amikor megnyerték a vb-t, egy évre rá Milánóban szintén győztek, de az ezredfordulón a sydneyi olimpián nem sikerült, hatodikok lettek. Aztán raktuk össze az új négyest, s jött egy olyan sorozat, amelyet már nem lehet megismételni, több okból. Azért sem, mert a K 4500 métert, amelyen verhetetlenek voltak a gyerekek, azóta kivették a programból . De ezren is jók voltak, összesen hat aranyat nyertek.

Hol voltak olimpián a legközelebb az aranyhoz a fiúk?

Pekingben. Ott ezüstérmet nyertünk. Két hónappal előtte még a fehéroroszokat agyonvertük az Eb-n, az olimpián viszont bár hat-hétszázig vezettünk, végül ők nyertek. Jobbak voltak.

Sydneyben min ment el az érem?

Az egy új négyes volt, ott kezdett a Riszdorfer, Vlček, Tarr, Erban összeállítású hajó, s negyedik lett, ami szép eredmény.

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó edző legyen? Mert nem elég, hogy tehetségeket kap.

Ha tudnám, mi kell, akkor jobb edző lettem volna. A legfontosabb a motiváció. Mert ezek mind célratörő emberek: nekik nem kell magyarázni, hogy a munkát el kell végezni. És fontos a bizalom, hogy elfogadjanak. Ahhoz, hogy sikeres légy, először bizonyítani kell – nekem Attilával sikerült –, csak akkor hisznek benned. Kell egy kis önirónia, nem szabad, hogy túl komolyan vedd magad, mert az irritálja az erős egójú versenyzőket. Mert ahhoz, hogy nyerjenek, óriási ego kell, s ezt támogatni kell. Az edzőnek viszont a saját egója a legnagyobb ellensége: le kell küzdenie.

Könnyű ezt mondani, de folyamatosan véghezvinni...! Mégis, egyetlen alkalomra sem emlékszem, hogy elveszítetted volna a fejed.

Ebben volt egy kis színészkedés, mert belül dühös voltam, de nem mutattam. Ha egy-egy siker után hazajöttem, elmentem a kedvenc lumpenprolikocsmámba, ott sakkoztam meg elbújtam. De aztán mondták a gyerekek, hogy ez méltatlan, mert a sajtó meg mi... Nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust, legföljebb kikapcsoltam a telefont.

Lesz a családban utánpótlás?

Két fiam és egy lányom van, a fiúk kajakoztak, jártak versenyre, de nem voltak tehetségesek. Utálták a csónakházat, mert kisgyerekkorukban mindennap kivittem őket magammal, ma viszont maguk kijárnak. Lackó, aki orvos, ha hazajön Németországból, első dolga, hogy kimenjen. Gabi, a közgazdász és a lányom, aki tanítónő, itthon van, Komáromban, így négy unoka itt van a közelben, egy meg Németországban.

Mitől lett a kajak-kenu fellegvára Komárom?

Elsősorban a természeti adottságoknak köszönhetően: körül vagyunk vízzel, és megvan a hagyománya. A mostani az 57. versenyévad, hat évtizedes múltja van ennek a sportnak. Nagy változás volt, amikor ’79-ben felépült az első csónakház a Vág partján, majd amikor Sydney után felújult. Egyszóval: jó feltételek vannak. Ráadásul felnőtt egy új nemzedék, amelynek tagjai testnevelési főiskolát végeztek: hat-hét ember dolgozik naponta a gyerekekkel.

Kerek, teljes volt a pályád? Nem mintha le akarnám zárni...

Edzőként éltem ki azt, hogy mindig tanító akartam lenni, csak apám nem engedett, merthogy elég belőlük a családban, ne akarjak szegénységben meghalni. Én azt vallom: akkor vagy gazdag ember, ha meg vagy elégedve azzal, ami van. S talán többem van – nem pénzről beszélek –, mint, amit megérdemeltem. Azért nem lehetek edző, mert már nincs bennem a győzelem iránti éhség, jóllakott vagyok.

Névjegy

Soós Tibor mérnök

Kenus, kajakedző, építőmérnök

Született: 1950. október 30-án, Komáromban

Sikerei: Versenyzőként: 5. hely (csehszlovák bajnokság).

Edzőként: Szabó Attilával -- világbajnok (1989, K1 1000 m), 1x ezüst-, 2x bronzérem, olimpia: 6. hely (K1 1000 m, Szöul ’88), 4. hely (K4 1000 m, Barcelona’92); Riszdorferékkal -- olimpia (Sydney 2000: 6. K2 1000 m; Athén 2004: bronz K4 1000 m; Peking 2008 ezüst K4 1000 m). 8x világbajnok, 3 ezüst-, 3 bronzérem

Családi állapota: nős, 2 fia 1 lánya és 5 unokája van