Végvári újrakezdés

<p>Fülek egykor a Kovosmalt vállalatról és várromjáról volt híres. Előbbinek a helyét egy földinduláshoz hasonló változás után más ipari létesítmények vették át, utóbbi pedig romhalmazból ismét várrá változott.</p>

Múzeummal és nem lebecsülendő turisztikai értékkel. Csak egy adat: az utóbbi tíz évben megkétszereződött a látogatottsága, nem kis mértékben a mostani polgármesternek és csapatának munkája révén. Négyévi helyben járás után tavaly új, fiatal vezetőt választott a lakosság a közel tizenegyezer lakosú nógrádi városka élére. Agócs Attila szépen ívelő néprajzos szakmai karrierjét váltotta fel a nem mindig hálás, de kihívást jelentő feladattal. Természetesen arról kérdezzük, mi vinné előre Füleket.

 

Megtorpanás után

„A városban van négy nagy üzem, amelyek az egykori zománcgyár (Edénysajtoló és Zománczozó Művek) utódcégei. Főleg a fémipart, tűzhelygyártást és faipart képviselik. Utóbbi az Ikea jelentős beszállítója, s önmagában 1200 munkavállalót foglalkoztat. Emellett még mindig kitörést eredményezhetne a mezőgazdaság újraélesztése, hiszen ipari szintű gazdálkodás folyik, és a magyarországi önfenntartó falvak mintájára kellene cselekedni. Füleknek ugyanis vannak mezőgazdasági területei, ahol a modell megvalósítható, s így a helyi munkanélküliséget is csökkenteni lehetne. Ez jelenleg az országos átlagnak mintegy kétszerese, pedig Fülek a régió legnagyobb ipari központja. Maga a város körülbelül 400 embert foglalkoztat a különböző közmunka és szociális programokban.”

A gondokat tetézte, hogy az utóbbi négy évben, a „nevető harmadik” klasszikus példájaként szlovák polgármestere volt a városnak. Mi történt az elmúlt négy esztendőben Füleken? „Nem titok, hogy az előző ciklusban volt bizonyos szembenállás a képviselő-testületi többség és a polgármester között, ezt azonban nem volna szerencsés pusztán etnikai alapon értelmezni. Viszont tény, hogy a szinte folyamatos feszültség miatt sem mentek előre a dolgok. Ennek következtében tavaly év végén bizonyos értelemben csaknem üres fiókokat örököltünk. Nemcsak arról van szó, hogy alig történt valami a négy év alatt, hanem arról is, hogy nem indultak meg a terveztetési folyamatok. Nincs kész a város új gazdasági-szociális fejlesztési terve, s emiatt hiányoznak az új építési tervek, az engedélyeztetések. Jön az új programozási időszak, és nekünk nincs mire alapozni. Bármilyen új felhívásra a semmiből kell elindulnunk. Ezért van az, hogy néhány ellenzéki képviselő olykor kifogásolja, miért kell ad hoc jelleggel reagálni. De ha üres a fiók, akkor és arra kell reagálni, amikor és amire lehet. És ha az ember tüzet olt, óhatatlanul károk is keletkeznek. Persze nem lehet csak kárhoztatni az előző vezetőséget, hiszen az a korábbi által megalapozott három uniós pályázatot fejezte be, s újakat indított, amelyek megvalósítása pedig a mi feladatunk.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi vezetőség három pályázatot örökölt, 2,1 millió eurós elnyert támogatási összeggel. Az egyik bérlakások építése roma lakosok részére. A lakásokat komoly feltételek teljesítésével, tizenegy pontos szűrőn átjutva lehet elnyerni. Az épület már gyakorlatilag tető alatt van, s őszre be is fejezik. A két másik nagy projekt ütemtervének megtartásával viszont, önhibájukon kívül, problémák vannak. Az egyik a II. Koháry István Magyar Oktatási Nyelvű Alapiskola részleges felújítása, a másik a hulladékgyűjtő udvarra vonatkozik. Ezek esetében sokáig húzódott a közbeszerzés. Szlovákiában amúgy is megdöbbentően nagy a bürokrácia – mondja Agócs Attila, de igazán polgármesterként szembesült vele, mekkora.

Multikulti vagy közösség?

Fülek nemzetiségi  megoszlása a népszámlálás szerint valamivel több mint ötven százaléknyi magyart mutat, a valóság természetesen más. A város lakosságának mintegy kétharmada magyar anyanyelvű, s ennek a fele roma; a többi egyharmad szlovák. Kérdés még, hogy a szlovákul beszélők közül mennyi a magyar. A hivatalos 32,2%-kal egyébként Fülek a városok között Dobsina és Jolsva után harmadik helyen áll a romák arányát tekintve Szlovákiában. Ez óriási terhet ró a városvezetőségre. A lakosság egy részét irritálja, hogy a magas munkanélküliséggel küzdő város kiemelten törődik a romákkal. A polgármester szerint e mögött nagyon komoly szélsőjobboldali propaganda állt, amely a kassai romák beköltözésével riogatta a fülekieket. Ugyanakkor a város vezetőségének kezelnie kell a szociális és együttélési gondokat. Ezt szolgálja például a szociális terepmunka, a roma polgárőrség és a közösségi központ. Az ott dolgozóknak is köszönhető, hogy a kisebb gondok ellenére viszonylag nyugalom van. A nagyobb problémát a régóta munka nélkül tengődők okozzák, akik nehezen hasznosulnak a rendszerben. „Kitörésként az egész régió számára az lenne megoldás, ami Magyarországon folyik a közmunkával – mondja a polgármester. – Ez ott jól működik.”

Agócs Attila vázolja, hogyan próbálnak kedvezni a fiataloknak. „Ezt célozza az óvoda tervezett felújítása, folytatjuk az iskoláét, rendbe tesszük a játszótereinket. Ebben nagy adósságok voltak az elmúlt években. Augusztus közepén döntés születhet arról is, hogy 28 bérlakás épül fiatal családoknak, közülük 16 sorház lesz a Vörös-kő alatt. Emellett szeretnénk 12 lakásos emeletes bérházat építeni, vállalkozói konstrukcióban, s folytatni a turisztikai fejlesztéseket. Sajnos, az előző vezetőség a várhoz kapcsolódó beruházásokat leállította; mi folytatni szeretnénk őket. A határon átnyúló együttműködési programból tervezzük kiépíteni a várhoz vezető sétálóutca és a Bástya utca másik felét a kisállomás felé, parkolót létesíteni a várkapu alatt. Ezek idegenforgalmi szempontból hasznosak, és általuk a belváros infrastruktúrája is fejlődik, hiszen az ipartelep kamionforgalma mindmáig a városon keresztül halad, ami nagy teher.”

 

A vár, a város szíve

A látogatottság és a bevétel növekedése ellenére a városnak továbbra is jócskán dotálnia kell a vármúzeumot. „Ma már részlegeivel, a városi múzeummal, a könyvtárral és a Nógrádi Turisztikai Információs Központtal 10-12 stabil alkalmazottja van. A hasonló járási intézményekkel összevetve harmadannyi alkalmazottal, költséggel sokkal jobb gazdasági mutatókkal dicsekedhetünk.” A polgármester felvázolja a kulturális és szabadidő-központos intézmények négy év alatti összevissza költözéseit és átszervezéseit, melyek végére összefogó reformmal próbálnak pontot tenni. A város kulturális életében szeretnének jóval sokrétűbb kínálatot nyújtani. A négy év hozadéka az is, hogy a hatalmas szocreál művelődési ház vételárát a város még mindig törleszteni kénytelen, miközben a lakosság azt kérdi, miért késik a felújítása. Ugyancsak a tervek közt van egy új piactér kialakítása, hiszen jelenleg a városházához közeli Piac utcában több évtizedes bódék alkotják a piacot, ami nem túl esztétikus látvány.

Tervekből nincs hiány Füleken, hiszen van mit pótolni. Ilyen például a hulladékgazdálkodás ügye, amelyben nagy lépést tettek. „Az építési hulladék gyűjtésére szeretnénk egy lerakóhelyet létesíteni az egyik, már nem termelő bazaltbányában. A szerződést már aláírtuk az úrbéresekkel, s ha minden jól megy, jövő tavasszal meg is nyithatjuk. Ez óriási terhet vesz le a lakosság és a város válláról, hiszen az összes hulladék Losoncra történő szállítása hatalmas költség. Ráadásul a tágabb környéket kiszolgálva bevételt hoz majd.”

A város kulturális rendezvényei közül kiemelkedik a Koháry Polgári Társulás által szervezett Füleki történelmi várjátékok és a vmk zászlóshajója, a palóc napok. Ezek már messze földön ismertek, s mindig gazdag programmal várják az érdeklődőket. Előbbit 16.-szor tartják, utóbbit gyakorlatilag a rendszerváltás óta minden évben. A polgármester szerint itt is szemléletváltásra lesz szükség, hiszen nem lehet a közízlés után kullogni, az ízlést formálni kell. Szólhatnánk még a szép sportsikerekről is, de minden nem fér bele egy riportba. Végül jegyezzük meg, hogy nemcsak a polgármesteri székben, hanem a teljes városi intézményrendszerben is nemzedékváltás zajlik Füleken, s ennek pozitív hozadéka lehet a közösség számára. Az egyre csinosodó város lakói mindenesetre megérdemelnének egy újabb reneszánszot.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?