Megfeledkezhet az ember saját gyermekéről? Igen

<p>A nyár egyik legnagyobb tragédiája biztosan annak a kétéves kislánynak a tragikus halála, akit a tűző napon apja az autóban felejtett. Mindenki hallott az esetről, és mindenkinek megvan a véleménye is róla.</p>

Sokan azonnal a figyelmetlen apát hibáztatták, kijelentve, hogy velük ez nem történhetett volna meg, mások azon is elgondolkoztak, hol a magánélet határa, meddig mehet el kíváncsiságában a média vagy a bámész közönség. De bármit gondolunk, ugyanez vagy valami hasonlóan rettenetes velünk is megtörténhet.

 

Elaludt a gyermekülésben

Az apa azon a reggelen bölcsődébe vitte volna a kétéves Kristínkát. Általában nem ő szokta, ezért is feledkezett meg róla. A kislány valószínűleg elaludt a gyermekülésben, csendben volt, az apa pedig rutinszerűen a munkahelye felé vette az irányt. Ott kiszállt a kocsiból, bement az irodájába, egész nap dolgozott (egyébként az egyik nyitrai hirdetési újság tulajdonosa), és csak délután három óra tájban jutott eszébe, hogy a kicsit az autóban hagyta a 37 fokos hőségben. Lélekvesztve rohant ki, de már késő volt, a kislány meghalt a túlhevülés következtében. A szerencsétlen apa fájdalmában azt kiabálta, hogy „Megöltem a gyermekemet!”, erre figyeltek fel a járókelők, s hívták a mentőket és a rendőröket. Sajnos, a kislányon már nem lehetett segíteni. Az eset kapcsán a rendőrség először gyermekelhagyás miatt indított eljárást, amelyért 12 éves szabadságvesztés is kiszabható, de az apát napokig kihallgatni sem tudták, mert teljesen összeomlott. Miután végre elmondta a rendőrségen, mi történt, a vádat gondatlanságból elkövetett emberölésre változtatták; ezért enyhébb, kettőtől hét évig tartó szabadságvesztés jár. Tény azonban – és ezt nyilván a bíró is tudni fogja, mert hasonló esetekben nem szoktak letöltendő szabadságvesztést kiszabni –, hogy az apa már megkapta a büntetését. A tudattal, hogy akaratlanul is gyermeke halálát okozta, neki kell együtt élnie.

 

Mindenkivel megtörténhet

Ezért is érthetetlenek és elítélendőek azok az internetes bejegyzések, amelyek szigorú büntetést követelnek az apának. Némelyek őt is beültetnék egy felhevült autóba, mások életfogytiglan hűvösre küldenék – megfeledkezve arról, hogy tette nem volt szándékos. Igen, szétszórt volt, feledékeny, felelőtlen, de nem szándékosan tette, és mielőtt ítélkeznénk felette, jusson eszünkbe, hányszor feledkezünk meg – tárgyalások, telefonbeszélgetések, egyéb programok miatt – szeretteinkről. Ha csak egy találkozóról, névnapról van szó, az még helyrehozható, de ha egy magatehetetlen öreget vagy védtelen gyermeket hagyunk magára, mert egyszerűen megfeledkezünk róla, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Világszerte évente többtucatnyi ilyen eset történik. Rögtön a nyitrai tragédia után egy nappal Svájcban hagyott az autóban az anyja egy ötéves gyermeket, és az szintén meghalt. Tavaly Lengyelországban és Magyarországon is volt ilyen eset, Amerikában a nyári időszakban szinte mindennap felejtenek gépkocsiban gyermeket. Nem hanyag, nemtörődöm szülők, börtönviseltek vagy drogosok, hanem rendezett életet élő munkások, menedzserek, orvosok, művészek, a felső középosztály tagjai – szóval bárki, akinek elkalandoznak a gondolatai, sok a gondja és főleg, akinél nem a mindennapok része, hogy gyermekét autóval szállítsa valahová. Az elfoglalt ember hamar megfeledkezik arról, ami nincs a szeme előtt, amire semmi sem figyelmezteti, és a hátsó ülésen csendben alvó gyermek, sajnos, ebbe a kategóriába tartozik.

 

Az apák gyakrabban figyelmetlenek

A statisztikák szerint leggyakrabban azokat a gyermekeket hagyják gépkocsiban, akiknek az ülését a vezető mögé helyezik. A vezető mellé biztonsági okból nem tehető gyermekülés, pedig itt volna a legkönnyebb észrevenni, ezért nincs más megoldás, mint folyamatosan emlékeztetni magunkat arra, mi a teendőnk. „Minden negyedik szülővel megesett már, hogy háromévesnél fiatalabb gyermekét otthagyta valahol. Bölcsődében, óvodában, bevásárlóközpontban, parkolóban, játszótéren, autóban – bárhol. Legtöbbjüknek pár percen belül eszébe jut a kicsi, és szerencsére nincs baj, de minden évben többtucatnyi tragédia is történik csupáncsak azért, mert a szülők megfeledkeznek gyermekükről. Lehet miatta szörnyülködni, de attól még megeshet. Akit komoly családi vagy munkahelyi gondok aggasztanak, vagy akinél nem napi rutin a gyermekről való gondoskodás, meg tud feledkezni róla akkor is, ha szereti – mondja Barbora Miščíková pszichológus. – Az, hogy legtöbbször apák feledkeznek meg a gyermekeikről, nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretnék őket, hanem azzal függ össze, hogy három-négy éves korig sokkal kevesebb időt töltenek velük, mint az anyák. Más a kapcsolatuk: nem a gondoskodás, hanem az anyagiak biztosítása és a játék van középpontban” – magyarázza a szakember. A nyitrai apa 57 éves volt, ennek kapcsán a vitafórumokon felmerült az is, hogy ilyen korban már nincs elegendő energiája az embernek a kisgyermekre, de a pszichológus szerint ez sem feltétlenül igaz. „A szeretet és a felelősségérzet nem korfüggő. Lehet valaki fiatalon is szétszórt, hanyag és idősebb korban is nagyon odaadó szülő. Az ilyen esetekben mindig egyszeri végzetes feledékenységről van szó, amely nem magyarázható sem életkorral, sem társadalmi helyzettel.”

Tegyük a táskánkat a gyermekülés mellé

Az autóban ülő gyermekéről a szülő akkor feledkezik meg legkönnyebben, ha gondterhelt, telefonál, kiszálláskor nem arra figyel, amit csinál, hanem már a következő tárgyalásra, feladatra gondol. Egy nemzetközi felmérés szerint minden tizedik szülővel megtörtént már, hogy három percnél hosszabb időre magára hagyta gyermekét, leggyakrabban akkor, ha az közben elaludt, és nem adott jelt magáról. Ezért a szakemberek azt ajánlják, hogy a gyermekülést ne a vezetőülés mögé, hanem a jobb hátsó ülésre helyezzük, ahol a tükörből is látszik. Bevált módszer az is, hogy a gyermek mellé tesszük a táskát, a mobiltelefont, laptopot vagy akár az egyik cipőnket, mert ezekre biztosan szükségünk lesz, vagy a partnerünk útközben felhív, kitettük-e a gyermeket a bölcsődében, óvodában. A Kids and Cars amerikai nonprofit szervezet szerint az is jó megoldás, ha a vezető melletti ülésre helyezzük a gyermek játékát, amely eszünkbe juttatja őt. A nagyobbakkal már kommunikálni is lehet. Ha egész úton beszélgetünk, énekelünk velük, szinte kizárt, hogy megfeledkezünk róluk. De a felelősség nem csak a szülőké, hanem mindenkié, aki rekkenő hőségben gépkocsiban hagyott gyermeket lát.

 

Kötelességünk segíteni

A tragédia előtt két nappal ugyancsak Nyitrán, a Baumax áruház parkolójában egy hároméves kisfiút hagytak a szülők az autójukban. Már vörös volt a melegtől és hányt, amikor egy arra járó férfi észrevette. Néhányszor belerúgott a gépkocsiba, de a riasztó nem jelzett, ezért fogott egy követ, betörte az ablakot és kihúzta a kisfiút. Épp a mentőket hívta, amikor a szülők megjöttek a vásárlásból, és még őt teremtették le, hogy kárt tett az autójukban. Feljelentést is tettek, de a rendőrök az életmentőnek adtak igazat. „Ha a járókelő gyermeket lát egy elhagyott gépkocsiban, és arra gyanakszik, hogy az életveszélyben van, kötelessége cselekedni. A legjobb, ha a rendőrséget hívja, de hogyha nincs idő várni, kitörheti az ablakot. Csak arra vigyázzon, meg ne sebezzék a gyermeket a szilánkok. Ez ugyan vagyon elleni bűncselekmény, de a rendőrség a körülmények figyelembevételével dönt, és az életmentés a törvény szerint fontosabb, mint a vagyonvédelem” – hangsúlyozza Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője. Egy felforrósodott autóban 35 fokos kinti hőmérséklet mellett fél órán belül 70 fok lesz, a test túlhevül, leáll a vese, majd az agy működése, és bekövetkezik a halál. Hőségben gépjárműben hagyott, síró vagy félájult gyermeket látva csak ez jusson eszünkbe. Ha pedig a tragédia súlya alatt összetört szülőket tévéstábok és lesifotósok üldözik, lelketlen riporterek kérdezik arról, mit éreznek, gondoljunk arra, hogy van a gyásznak és fájdalomnak olyan foka, melyet csak távolról, tisztelettel és mély együttérzéssel szabad szemlélni.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?